Két téma adta az szdsz-es Halász Gyula önkormányzati képviselõ keddi sajtótájékoztatójának apropóját: a hónapok óta zajló, feszültségekkel és problémákkal teli önkormányzati munka, valamint a Budapest és Nagykanizsa között rendszeresen utazók aggályai.

Az SZDSZ mai sajtótájékoztatóján két témáról szeretném kifejteni álláspontunkat.
Az elmúlt hetek híradásainak nagy része a pártok nyilatkozatháborújáról szólt. Fontos, ugyanakkor nem a legfontosabb kérdés a testület feloszlatásának kérdése. Az SZDSZ a munkahelyek megõrzését, új munkahelyek városunkba telepítését és a munkanélküliség csökkentését tartja a legégetõbb problémának. Erre évek óta, közgyûléseken és sajtótájékoztatókon is felhívtuk a figyelmet, de a városvezetés helyett mi nem tudunk tárgyalni sem a kormány vezetõivel, sem a befektetõk képviselõivel. Az SZDSZ évek óta szorgalmazza, hogy a város vezetõi kérjenek kormányzati segítséget a foglalkoztatási gondok enyhítésére. Az itt élõk úgy érzik, hogy egyre lejjebb csúszik Nagykanizsa és nem vigasztalja õket az sem, hogy több százmillióért belsõ körgyûrût épít a város, és szobrokat telepít egyik helyrõl a másikra. A város legnagyobb foglalkoztatója körüli bizonytalan helyzetben, a nagykanizsaiak nem a közgyûléseken uralkodó sárdobálást, hanem felelõsségteljes döntéseket várnak el a közgyûlés vezetõjétõl és tagjaitól.

Azt várják az itt élõk, hogy a pártok pillanatnyi érdeke helyett a városérdek legyen a meghatározó a döntéseknél. Amennyiben több ezer nagykanizsai munkavállaló veszíti el a még meglévõ munkahelyét, annak súlyos hatása lehet egész térségünkre. Emellett az önkormányzat jövõ évi költségvetése – a százmilliós nagyságrendû adóbevétel-kiesés miatt – olyan öngerjesztõ pénzügyi-gazdasági „örvénybe” kerülhet, melybõl évtizedekig képtelen lesz kilábalni. Javaslatunk szerint haladéktalanul össze kell hívni az önkormányzati képviselõk, a parlamenti képviselõink, a kamarák vezetõi és nagyobb cégek vezetõinek fórumát ahhoz, hogy Nagykanizsa meg tudjon állni a lejtõn. Át kell tekinteni cégekkel történõ megállapodásokat, a foglalkoztatás, az adózás és az együttmûködés más területeit. Kölcsönösen meg kell vizsgálni a vállalások teljesítését, valamint azokat a lehetõségeket, melyek segíthetik a munkahelyek megtartását és új munkahelyek létrejöttét.
Másik témánk a távolsági autóbusz-közlekedés anomáliái. Az elmúlt napokban több szülõ keresett meg azzal a panasszal, hogy Budapesten élõ gyermekük nem tudott a hétvégén hazajönni busszal, mert nem fért fel egyik járatra sem. Több diák is panaszolja, hogy „közelharcot” kell folytatni a buszra való feljutáshoz, és ez még az elõre megváltott jeggyel rendelkezõ utasokra is vonatkozik. Örülhet az, aki teljes árú jegyéért, jobb esetben Zalakarosig végigállhatja az utat – vélik a panaszosok. Amióta átadták az M7-es autópálya még hiányzó szakaszát, új piaci helyzet teremtõdött, hiszen lerövidült a Budapest-Nagykanizsa közötti menetidõ. Így csaknem egy órát nyer átlagban az az utas, aki a VOLÁN járatait választja a MÁV helyett. Az utazók biztonsága és az üzleti etika is megköveteli azt, hogy aki egy távolsági út árát kifizeti, az kényelmesen és biztonságosan utazzon. Más távolsági járatokon is felmerül ez a probléma, legyen szó Szombathely, Kaposvár vagy Pécs vonatkozásában. Személyes példámat pedig a ’80-as évek Lengyelországából veszem, ahol a jegyrendszer idején sem engedtek fel a távolsági buszjáratokra több utast, mint ahány ülõhely volt. Javaslatunk, hogy a városvezetés a Zala Volán vezetõivel együtt tegyenek lépéseket azért, hogy a távolsági autóbusz-közlekedés kulturált és biztonságos keretek között mûködjön, akár szerzõdéses partnerek bevonásával is.