Ma 2025. 5 11.
Ferenc napja van. Látogatók száma : 57745262 |
||||||||||
|
Lovassport: szombaton és vasárnap is döntõznek Utolsó fordulójához, egyben fináléjához érkezett a Zala megyei díjugrató bajnokság, melyet vasárnap 10 órától ismét a Csónakázó-tónál rendeznek. A díjugratók mellett azonban legalább ilyen fontos lesz a gyermek lovas ügyességi verseny is, melyet egy nappal korábban, tehát szombaton rendeznek 10 órától. - A gyermek mezõny ráadásul telítettebb is lesz, hiszen már most 60 startot regisztrálhattunk - fogalmazott a szervezõk részérõl Dobri Lajosné. - Az utóbbi esztendõkben nem is titkoltuk, hogy a Kanizsa Lovasklub részérõl is feléjük nyitottunk, ezért is örülünk annak, hogy szép számú mezõny gyûlt össze szombatra. Vasárnap pedig következhet a díjugratók nagy presztízsû megyei küzdelme, melyre természetesen ezúttal sem csupán Zalából nevezhetnek. - Talán a díjugratóknál szûkebb lesz az indulók köre, mivel nagyon sok elmaradt versenyt pótoltak az utóbbi hetekben és a lovasok bizony lovaikat pihentetni kénytelenek. A hat kategória azért természetesen adott lesz, tehát a felnõtt mellett az ifjúsági, aztán például a kezdõ ló, kezdõ lovas ugyanúgy meg lesz tartva. Az elõzetes esélyek alapján külön érdemes lesz figyelni Balogh Alexandrára, Balogh Dánielre és Andics Jánosra is, a kezdõ lovasoknál pedig a szezonban jól ment eddig Budai Dóra is. P.L.
SPORT ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
15:22 - Indul a Filmklub
11:44 - Évadkezdés a Hölgyklubban
09:52 - A csonthéjba zárt egészség
05:10 - Emlékül
05:05 - Idõsek sportnapja
04:39 - Fókuszban a madarak
16:16 - Ünnepi program - Október 6.
14:52 - Figyelem! Idõpontváltozás!
|