Átadták a Tripammer utcai Központi Temetõ megújult ravatalozóját. Az eseményen részt vett és köszöntõt mondott Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és a térség országgyûlési képviselõje. Avatóbeszédet Tóth Nándor alpolgármester mondott.

Cseresnyés Péter a jelen alkalomról szólva kiemelte: egy épület, egy építmény megújítása és felavatása mindig rendhagyó és egyben összetett esemény egy közösség életében. Azt is mondhatnám, egy ilyen alkalom valódi jelképnek is tekinthetõ, hiszen ilyenkor egyszerre jelenik meg a múlt öröksége, a hagyomány, az õsök tisztelete és a jelen megújulása, mely a jövõt foglalja önmagában.

Különösen igaz ez egy olyan létesítmény esetében, amely az emlékezést és a búcsúzást, a szeretteinktõl való elköszönést szolgálja. Mert egy ilyen, a szentséget is magában hordozó épület mély érzésekkel és lelkiséggel átélt valós küszöbe vagy szakadéka a múltnak és a jelennek. Itt és ekkor már valóban csak az emlékek maradnak meg, melyek ápolása az egyetlen módja eltávozott embertársunk, barátunk vagy szerettünk megõrzésének.

A múlt megõrzésének. Ahogy Pilinszky János megfogalmazza: A múlt tényein valóban nem tudunk változtatni, egyedül emlékezetünk bolyonghatja be újra és újra idõ és tér e végképp megmerevedett kontinensének zugait-tájait. Ha pedig nincs méltó helyszín, nincs megfelelõ tér és idõ az emlékezésnek és a búcsúnak, akkor ez a mélységes szakadék múlt és jelen, embertársunk és mi közöttünk végtelenné és végérvényessé válik. Akkor megszakad az idõ folyamatossága, és érvénytelenné teszi a teremtés és az élet egyszeri csodáját.

Ez pedig nem történhet meg, hiszen, Dmitry Glukhovsky orosz író szavaival szólva: Egész világunk más emberek tetteibõl és gondolataiból szövõdik össze, pontosan úgy, ahogy mindegyikünket számtalan mozaikdarab alkot, melyeket õsök ezrei hagytak ránk. Nyomot hagytak maguk után, lelkük kis részét ráhagyták az utódokra. Csak látva kell látnunk.

Egy ravatalozó felújítása és felavatása nem más – fogalmazott a politikus, mint ennek a tiszteletnek a kifejezése. Hogy engedjük látni azt, hogy életünk a múlt örökségébõl épül fel, hogy elõdeink élete és munkássága, tettei a mi világunk, vagyis a jelen és a jövõ szerves része. És ezért érezzük oly erõvel azt az igényt, hogy méltó módon búcsúzzunk el tõlük. Hogy utolsó útjukon az ünnep fenségessége ragyogja be a lélek útját.

Ahogy Polcz Alaine, a világhírû magyar író- és pszichológusnõ hangsúlyozza: „Az emlékek ápolása a folyamatosság érzését és tudatát adja; a múlt beépítése a jelenbe és a gyermekeken át a jövõbe. Mert a gyökértelenség, ami a mai ember egyik nagy baja, sérülékennyé teszi "énünket".”

A mai nap is bizonyosság arra, hogy itt Nagykanizsán az emberek, a közösség fontosnak tartja, hogy ápoljuk az emlékeinket, beépítve a hagyományt a jelenükbe, mert ezáltal rendelkezünk valós jövõképpel és hittel. Vagyis nem vagyunk gyökértelenek. Ezt jelképezi ez a mai nap.

Az államtitkár szavai után Tóth Nándor alpolgármester mondta el avatóbeszédét.

„Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.” Fekete István sokunk által ismert szavaiban talán az egyik legfontosabb emberi igény, hovatovább, a legfontosabb emberi kérdés fogalmazódik meg, melynek lényege, hogy megõrzi-e az utókor életünk emlékezetét. Az emlékezés kezdetét azonban a búcsúzás lehetõsége jelenti, amelynek lelki igénye szintén ott visszhangzik Fekete István e gondolatában. Hiszen mindannyiunk számára kiemelkedõ fontosságú, hogy elhunyt szeretteinktõl búcsút vehessünk, számukra méltó, tisztességes búcsút rendezhessünk.

Ez az elsõ lépése a tragédia feldolgozásának, az elfogadásnak, amely lehetõvé teszi, hogy elvesztett embertársunk valóban tovább éljen az emlékezetben, megõrizve õt mindünk számára – fogalmazott az alpolgármester.

– Talán éppen ez a késztetésünk, képességünk az, ami miatt kiemelkedünk a természeti világból. Hiszen a legõsibb emberi és erkölcsi normánk, hogy végtisztességet adjunk elhunyt családtagjainknak, barátainknak és embertársainknak. Mert mi vagyunk az egyetlen a teremtésben, akik tudatában vannak önnön végességüknek, és ezáltal tudatában vannak a végtelen létezésének is – emlékeztetett.

– Ezért vagyunk képesek arra a nagyszerû érzésre, hogy értékként fogjuk fel a világot, hogy értékként becsüljük meg az élet ajándékát, és ezáltal a másik embert is.

Egy megújult létesítménnyel gazdagodtunk – tért rá annak jelentõségére Tóth Nándor. – Felszentelhetjük és átvehetjük új ravatalozónkat, amely ezentúl méltó módon fogadja embertársainkat az utolsó útjukon. Mert egy tisztességgel bejárt életutat az utolsó út tisztessége koronáz meg. A végsõ búcsú helye pedig méltó kell legyen az élethez! Ennek tettünk ma eleget! A közös akarat jóvoltából, a pontos és tisztességgel végzett munkának köszönhetõen, ma ismét gyõzött a közösség, gyõzött az emberség! Mert itt mindenki fontosnak tartja, fontosnak érzi, hogy a búcsú színhelye hordozza a szentség és a gyász méltóságának jegyeit. Ezért volt szükséges, hogy a ravatalozó épülete megújuljon, hirdetve az élet megújulásának ünnepét. E ravatalozó így az õsöket, elõdeinket, az õ nagyrabecsülésüket jelképezi. És az a közösség, amely áldoz ennek az örökségnek, a felmenõ nemzedéknek a méltó búcsúztatására, megbecsülésére, az erõs – hangsúlyozta. Mert mindig azáltal méretik meg egy közösség, hogy miként tekint vissza, hogy miként bánik és viseltetik tagjai és azok emléke iránt. Köszönetet mondok ezért mindazoknak, akik hozzájárultak munkájukkal a ravatalozó megújulásához.

A beszédeket követõen Hella Ferenc református lelkész és Szûcs Imre római katolikus plébános felszentelték a megújult ravatalozót.

B.E.