Névjegy:
Magalakulás: 1994. április. Mûfaj: hard-rock.
Jelenlegi tagok (civil foglalkozással): Ádám Attila (billentyûk; biztonságtechnikai menedzser), Bandl András (gitár, zenei alapok; gázkészülék-szerelõ), Jánosi Péter (basszusgitár; egyetemista), Klaszán Sándor (ének, szöveg; mentõápoló), Pálosi Róbert (dob, vokál; bútorasztalos), Vadász László (gitár; elektronikai mûszerész).

Tizenöt évvel ezelõtt, 1994 áprilisában alakult meg az Alarm nevû, nagykanizsai hard-rock zenekar. Az alakulás óta eltelt idõben – ugyan volt néhány évnyi szünet – némileg változott a felállás, kiforrottabb, érettebb lett a csapat stílusa, s rengeteg koncerten, fellépésen és próbán vannak túl. Lapunknak az egyik próba elõtt meséltek az elmúlt idõszakról, s jövõbeni terveikrõl.

A beszélgetés sok szép régi emléket idézett fel, többek között kiderült az is, hogy az 1996-os Pop-Rock Fesztiválon is felléptek, s ugyanabban az évben megnyerték a „Ki mit tud?” megyei döntõjét. Gyermekcipõben járt még a formáció, amikor az egyik kiskanizsai próbájukon megjelent a tiszteletes azzal, hogy túlharsogják a harangot. A kapcsolat az atyával egyébként baráti volt mindvégig, amíg a Móriczban próbáltak, s mindenki kedvesen állt hozzájuk a környéken is. A kiugrást az jelentette, amikor a zalaegerszegi zenész, Lõrincz Kálmán felfigyelt a csapatra, s így állandó fellépõk lettek az egyik kereskedelmi csatorna sikeresen futó road show-jának, a programmal bejárták egész hazánkat. Több országos hírû zenekar elõzenekaraként felléptek, úgy mint az EDDA, a P.Mobil, a Kiss Forever Band vagy a Mr. Basary Group. (Ha nem lenne ismerõs valamelyik együttes, az Interneten meg lehet õket hallgatni.)

- 2007-ben, majd’ hét évnyi szünet után kezdtétek újra. Nehéz volt ismét elindulni a közös úton?
- Nagy volt a lendület, az újabb kezdeti lelkesedés, – kezdte Bandl András – de pár hónapnyi munka után Eisenschreiber József, a basszusgitárosunk úgy döntött, hogy egyetemre megy, s ezért nem tudta folytatni velünk tovább a zenélést. Meglehetõsen rosszkor jött a bejelentése, éppen akkor távozott, amikor a Ka-Rock Alapítvány szervezésében Erdélyben kellett volna vendégszerepelnünk. Így átmenetileg Robi basszusgitározott, s elhívtuk dobolni a Szikla együttesbõl Pávlicz Norbertet. Viszont ez a felállás is kérészéletûnek bizonyult, Norbi fél év után kilépett a zenekarból, az akkori billentyûsünk, Bonczók Norbert pedig Szentendrére költözött. Már-már elveszni látszott a remény, és kezdtük feladni az „alarmosdival” kapcsolatos ambícióinkat, amikor csatlakozott hozzánk a Kocsmazaj (a www.kocsmazaj.hu weboldalon meghallgatható – a szerk.) billentyûse, Ádám Attis, majd Jánosi Peti is belépett közénk. Március óta a jelenlegi felállással zenélünk.
- A mostani csapattal túl vagytok a kezdeti lépéseken, az elsõ közös próbákon és koncerteken. El lehet mondani, hogy összeszoktatok, hogy itt az ideje a következõ lépéseknek?
- Igen, annak ellenére, hogy nehéz a próbákat összehozni, mindenkinek megvan a saját élete, nagy az összhang a tagok között. – vette át a szót az énekes, Klaszán Sándor – Dolgozunk a dalokon, amennyit tudunk, s lassan, kis lépésekben ugyan, de lépegetünk elõre. Hamarosan három-négy dallal elkészül az új demóanyagunk, mely a csapat mai arculatát tükrözi. Szeretnénk ezzel az anyaggal pályázni néhány hazai zenei fesztiválra. S nagyon jó hír, hogy mi is részesei leszünk a Kanizsa Rádió Jamboree Light címû mûsorában újonnan induló, zenehallgatással egybekötött beszélgetéssorozatnak, mely a Nagykanizsa környékén mûködõ amatõr zenekarokat fogja bemutatni. Remélhetõleg azután már a „kiviben” is lehet minket kérni. Készülünk egy klipforgatásra is, nagyjából elterveztük már, mit szeretnénk. A következõ hónap folyamán kilátásban van egy veszprémi és egy budapesti koncert is. Egyre többször szeretnénk koncertezni, a közönséggel megismertetni a megújult zenekart. S mivel mindannyian civil foglalkozásunkban más ágakban dolgozunk, nem a zenébõl élünk, eléggé nehéz összeegyeztetni a fellépéseket és a próbákat a munkánkkal és a magánéletünkkel. Éppen ezért bíztunk meg az ügyeink intézésével egy „menedzsert” – nem szívesen használom ezt a szót, a nagyhírû sztároknak, vagy ahogy mostanában nevezik magukat, a celebeknek vannak menedzserei. Mi nem a hírnévért zenélünk, hanem a közönségért és a magunk kedvéért.
- Sanyi, a szövegek nagy részét te írod. A szerelem és a mindennapi élet szépségei mellett jócskán érzékelhetõ az éles társadalomkritika, melyre – a koncertek alapján azt lehet mondani – a közönség vevõ. De a koncerteken túl mennyire vannak ezek a szövegek hatással az emberekre?
- Nehéz lenne elmenni szó nélkül a körülöttünk zajló világ fonákságai mellett. Úgy érzem, hogy a fiatalokat jócskán sújtó megszorítások – értem itt például a családi pótlékok megvonását, a továbbtanulás pénzfüggõ mivoltát, vagy a családalapításhoz szükséges kedvezményes kölcsönök megszûnését, s még sorolhatnám – elõrevetítik a társadalom elszegényedését, az élettér ellehetetlenedését. Én is ebben az országban élek, s nem vagyok büszke arra, hogy az iskolából kikerülõ lányok és fiúk mind külföldre kényszerülnek menni dolgozni, ha egzisztenciát akarnak teremteni. De ehhez hozzá kell tennem, hogy nem vagyok politikus, én csak „súgni” szeretnék néha a dalaim mondanivalójával, s mindezt azért, hogy jobb irányba menjen a „szekér”... Hogy mennyire van a közönségre, az életükre hatással, azt nehéz lenne felmérni. Viszont ha miattunk tesznek egy lépést elõre, akkor már megérte…
A zenekarról további érdekességeket, képeket, s néhány dalt találnak a www.alarmrock.hu weboldalon.
S.E.