„Népi ülnökök” és a magyar igazságszolgáltatás – elválaszthatatlanul összefonódva? - teszi fel a kérdést dr. Papp Attila legújabb kötetének címében. Végigolvasva a könyvet, megismerhetjük a szerzõ válaszát, illetve, ennél többet is: pontos, átfogó képet kapunk az ülnöki rendszer történetérõl, a népi ülnökök korszakonként változó tevékenységérõl, feladatairól. A kötetet dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnökének sorai ajánlják az olvasó figyelmébe.

Néhány gondolat az ajánlóból:

„A mai magyarországi bírósági szervezetben két olyan tisztség van, ahol az ítélkezõ hatalommal felruházott személy a megbízatását közvetlenül népképviseleti szervtõl, választás útján kapja, az egyik a Kúria elnöke, a másik a bírósági ülnök. A Kúria elnöke esetében, aki a harmadik hatalmi ág legmagasabb szintû szervezetének a feje, ez a demokratikus államberendezkedés természetes velejárója. Mi indokolja ugyanakkor azt, hogy bírói hatalommal a nép képviselõi által megválasztott laikus emberek is fel legyenek ruházva, hiszen a hivatásos bírákat kivétel nélkül a köztársasági elnök nevezi ki? Mióta van ülnökbíráskodás Magyarországon? Hogyan alakult a néprészvétel az igazságszolgáltatásban a történelmünk során? Mi az ülnök szerepe ma a bíráskodásban?

Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat dr. Papp Attila könyve, aki komoly kutató háttérmunkát követõen, tudományos alapossággal kíséri végig az olvasót az elmúlt közel száz esztendõ történésein, a proletárdiktatúrától, a Horthy-korszak uzsorabíróságain, majd a kommunista diktatúra népbíróságain keresztül, amik az államhatalom kiszolgálóiként félreállították vagy sok esetben likvidálták a rendszer ellenségeit, egészen a mai, rendszerváltás utáni, jogállami ülnökbíráskodásig. A jogtörténeti szempontból értékes tanulmányt a szerzõ, konkrét ügyek meghivatkozásával, korabeli forrásokból vett idézetekkel és számos, az egyes történelmi korszakok hangulatát idézõ fotómelléklettel teszi „könnyebben fogyaszthatóvá”.

(…) A bírósági ülnök nem jogvégzett, nem szakvizsgázott, éppen ezért nem hivatásos bíró. Tõlük nem is azt várják, hogy a jogszabály betûjét ismerjék, hanem hogy a saját tanulmányaikból, szakmájukból, élethelyzeteikbõl hozott tapasztalattal és a bírói tanács tagjaként, a tanács elnökén túli nézõponttal, véleménnyel, világlátással segítsék a hivatásos bíró munkáját. A társas bíráskodás csapatmunka, amire csak az alkalmas, aki képes másokat meggyõzni, ugyanakkor képes mások ellentétes nézõpontját is elfogadni.

(…) Az Államot képviselik ugyan, mégis emberek kell, hogy maradjanak, azokkal az értékekkel, elvekkel, amelyeket addig is vallottak, ami miatt e megbízatásra mások által érdemesnek találtattak. Mert van az a döntéshelyzet, amikor a törvény sem ad megnyugtató választ, egyértelmû irányt, ilyenkor csak saját magukra, a lelkiismeretükre, arra a bizonyos belsõ hangra támaszkodhatnak. Márai Sándor szavaival élve: „Az írott törvény mögött van egy másik, íratlan, s annak is igazságot kell szolgáltatni”. Ezen gondolatok jegyében ajánlom szeretettel ezt a kötetet minden a téma iránt érdeklõ olvasónak!”

Kanizsa