Üzentek.
Fentrõl. (?)
Még meddig írok jegyzeteket? Különben is, ezek színvonaltalanok és gusztustalanok, megírásuk pedig összeférhetetlen. Mielõtt maradék önbecsülésem is elfogyott volna, eszembe jutott a múlt heti lapból a vezetõink elleni támadások oka. Meglehet, hogy a jegyzetek bûne is csak az, hogy „talált, sülylyedt.” Bizonyos vádlók bûne nekünk dicsõségünk, idézhetném a klasszikust. De a római jog is arra tanít: senki sem (még Marton István sem) lehet bíró saját ügyében. A kezdõ kérdést tehát igazából az olvasók illetékesek eldönteni.

És hogy gusztustalan-e? A császár új ruhája címû mesében talán „A király meztelen!”-t bekiabáló fiú az ízléstelen, vagy a kegyes mosollyal balra-jobbra tekintgetõ, hódoló tapsot és éljenezést fogadó, rezgõ pocakú, ruhátlan király? Aki – így írja a dán költõ – nagyon megütközött azon, hogy a tömeg is a gyermek szavát visszhangozza. Titkon maga is úgy vélte, hogy igazat mondanak, de azt gondolta – Most már tovább kell mennem, nem futhatok haza szégyenszemre! És még peckesebben lépegetett fényes kísérete élén, a kamarás urak pedig még buzgóbban vitték mögötte palástja uszályát – a levegõt.
A hírnökkel beszélgetve szóba került a polgármester ültetési hevületének egyik szenvedõ alanya is. Hogy milyen kényszer alatt írta alá azt a hamar érvénytelenné nyilvánított levelet, nem tudjuk. Eszembe jutott egy, a hetvenes években huszonéves fiatalember esete, aki aláírt egy nyilatkozatot – persze kényszer nélkül. Hiszen papír van arról is, sérülését megbotlásának és a radiátornak köszönheti. Tíz év után szabadult. Mikor ezt elmesélte késõbb fiának, az így reagált: – Most még jobban gyûlölöm õket.
Változnak a korok, változnak az eszközök. Ám a kérdés marad: kinek a szégyene?
Papp János