Ma 2025. 5 11.
Ferenc napja van.
Látogatók száma : 57746742    








Honlapkeszites

Hegyen mentek a kupáért

Idén ismét megrendezték azt a foci Förhénc Kupát - a nevébõl is kiderülhet -, egy förhénci birtokon, ahol hét csapat mérkõzött, egy-egy meccsen 3-3 fõvel a játéktéren, torino kapukra.

- A hét együttesen kívül jöttek még a szurkolóik is, így hatvannál is többen voltunk, ez úgy gondolom, a mai világban ekkora baráti társaság összejövetele már egész szép dolog - mondta a szervezõ Fülöp István. - Persze, a focié volt a fõszerep, s mivel három a három ellen zajlottak a csatározások, azért a srácoknak kellett futniuk, na...


Ahogy azt megtudtuk, a minitornán a gyõzelmet végül a Csetneki SC (képünkön) szerezte meg, visszahódítva a a Vakoktól a tavaly elveszített kupát, míg a harmadik helyezett a Puncs FC csapata lett.

- Nyugodtan mondhatom, a vigaszkupát pedig a fantasztikus, kitûnõ erõnléttel és szakmai tudással rendelkezõ F.A.K. legénysége vihette haza, miután legyõzte a Függönyös gárdáját - tette még hozzá kellõ komolysággal Fülöp István, hogy aztán a szervezés fáradalmait követõen másnap a vállalkozóbb kedvû egyénekkel felkerekedjen és levezetésképpen egy horvátországi Dinamo Zagreb - Hajduk Split derbit is megnézzen - élõben...

P.L.



2016-10-04 10:11:00


További hírek:


SPORT ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül