Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc hõsi halottaira emlékeztünk az Aradi Udvarban. Az Aradi vértanuk emléknapja alkalmából a vértanuk tiszteletére rendezett ünnepségen immár hagyományosan, a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjai adtak ünnepi mûsort.

Ünnepi beszédet Dénes Sándor polgármester mondott. Beszédét egy Kányádi Sándor idézettel kezdte a városvezetõ:

„Nagy ember a tenger,(…) / Nem békül, / csak a maga szabta renddel. / A partja, amilyennek õ akarja. / -Nem a hajókért van, / a hajók születtek érte, / s belevész, ki másképpen remélte.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt emlékezõk!

Mi magyarok olyan nemzet vagyunk, Kányádi Sándor e lírai sorait visszhangozva, akár a tenger. Történelmünk és sorsunk végtelen hullámai örökkön változnak; hol a feszített víz felszínén az égbolt kékje tükrözõdik, hol pedig fergeteg áradat tépázza a múltunk eseményeinek hajóit. Néha békésen elcsendesedünk, hol pedig szilajul föltámadunk. És amint a tengernél, úgy a mi lelkületünkben is e kettõsség él, mert sokszor nem látható, hogy a szelíd felszín alatt milyen áramlatok szabdalják a mélységeinket. E mérhetetlen nagyság okán, Kányádi Sándor szavaival, mi magyarok csak az általunk megszabott renddel békülünk, csak a mélyben születõ, a magunk erkölcse által elfogadott igazságot tarjuk mértéknek, akár a végtelen tenger – hangsúlyozta a városvezetõ, majd a hõseink példájával folytatta:

– Mert hõseink, ezer évünk nagyjai, az aradi Vértanuk is ezt a példát hagyták ránk örökül. Soha nem békültek meg az ellennel, nem engedték, hogy a forrongó mélységet a lágy felszín susogó hazugságaival elfedjék. Kiálltak a szabadságért, a függetlenségért, hazánk és nemzetünk önállóságának megtartásáért, még akkor is, ha a halál fellege borult is rájuk. Õk azok – a hõseink, államférfiaink, a példaképeink –, akik minden reménytelenség közepette is bátran vállalták elveiket és cselekedeteiket, azok következményeit. Nem hátráltak meg még a kivégzõosztag és a bitófa elõtt sem, ahogy a német származású Aulich Lajos sem, akinek utolsó szavai is mondják:

„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik azt a szolgálatot.”

– A Vértanúink õk, akik életüket áldozva elültették a hit magját bennünk, hogy dönthetünk életünk és jövõnk alakulásáról. Elültették nemzetünk lelkében annak lehetõségét, hogy beleszólhatunk a világ sorsának menetébe, és megvédhetjük nemzeti létünk és hagyományunk értékeit – emlékeztetett az ünnepi szónok, majd e gondolatokkal folytatta:

– De, tisztelt ünneplõk, lelkületünkben mégis kettõség él, akár a tenger hullámai alatt. Mert mindig voltak olyanok közöttünk, akik egyéni érdekbõl, személyes haszonból léket vertek nemzetünk egységén, és ádáz módon eladták lelküket. Ezért érezzük sokszor, hogy vitában állunk önmagunkkal, hogy szétfeszít minket az örökös küzdelem. Mert minden nagyságunk ellenére kevésnek érezzük magunkat a világban. Elhisszük olykor, hogy a mi hõseink, a mi hagyományaink és történelmünk csupán másodlagos, mert veszteségek sokaságát élte át.

Mert vannak szerencsés sorsú nemzetek a körülöttünk lévõ világban, akik múltjukkal való találkozásukkor, a történelmükre való rátekintésükkel olyan eseményekre tudnak emlékezni, amelyek számukra gyõzelmet és dicsõséget, szabadságot és fölemelkedést jelentettek.

Mi, magyarok nem tartozunk ezen szerencsés nemzetek közé – fogalmazott. – A mi történelmi múltunk számos kiemelkedõ fordulópontja legyõzettetéssel, a szuverenitásunk elvesztésével járt. És emiatt mások szabták meg mit is gondoljunk a múltunkról, önmagunkról és a lehetõségeinkrõl. Úgy kellett megõriznünk önmagunkat, hogy közben mások próbálták diktálni nekünk a történelmünk és az életünk menetét.

Talán ez a tradíció körvonalazza töredezett kettõsségünket. Mert valóban lehetséges meglátni a múltunk felszínes és hazug tükrében a vereségek elfogadását is, hiszen ez a könnyebb út. Könnyebb magunkat kisebbnek és erõtlenebbnek látni, hiszen nagy csatáink legtöbbje súlyos áldozatokkal és elbukással jártak. Ám, vannak gyõzteseink, és vannak hõseink is, akik megmutatták, hogy a szabadság szeretete, a saját múltunkhoz és hagyományainkhoz való ragaszkodásunk, karakánságunk és igazságérzetünk hangsúlyosabb másokénál. Azáltal váltak nemzetet szolgáló hõssé, igaz emberré az aradi tizenhármak és Batthyány Lajos miniszterelnök, hogy a mindennel szembeszálló kemény dac, a szirtfok erõsségû morál bennük munkálva halhatatlanná tette õket a jövõnek, vagyis nekünk és gyermekeinknek az emlékezés által. Keménnyé és ellenállóvá vált általuk hazánk, ahol a szuverenitásunkért kiállunk, ha kell, a teljes világgal szemben is, mert hiszünk az igazunkban és a szabadságban. Hiszünk általuk a jövõben, mely méltó módon naggyá és büszkévé teheti nemzetünket. Csak a hõseink, szabadságharcunk vértanúi lehetnek az egyedüliek számunkra, akik megszabják identitásunkat, hitünket és az életünk rendjét. Ahogy Kányádi Sándor is megfogalmazza: Nagy ember a tenger, nem békül, csak a maga szabta renddel.

Ez a bátorság és tisztelet legyen a XXI. század Magyarországának és városunk közösségének is a mértékadó – jelentette ki a polgármester. – Ezért emlékezzünk méltón hõseinkre, mert erre tanít minket a történelem, az emberi közösséghez való tartozás kötelessége, és a hûség. És, legfõképp, erre tanít minket emberségünk ténye és igazsága, a hõseink iránti elkötelezettség és tisztelet.

A megemlékezés zárásaként a pártok, intézmények, hivatalok vezetõi a Hagyományõrzõ Huszárok kíséretében elhelyezték a megemlékezés koszorúit Batthyány Lajos mellszobránál.

B.E.