A Hevesi Sándor Általános Iskola tanulóinak különlegesen szoros a kötõdésük október hatodikához. Akárcsak a gyökerei azoknak a fenyõknek, melyeket diák elõdeik ültettek a Székely kertben az 1849. augusztusi nyergestetõi csata szabadságharcosainak tiszteletére. Tizedik alkalom immár, hogy Nagykanizsa beemelte az emléknap rendezvényei sorába ezt a Keleti városrészbeli eseményt. Idén nem gyönyörködhettek a 600 gyerekben és a lovas huszárokban a Munkás utca és a Kazanlak körút lakói, a délelõtt még csöpörgõs idõ a tornaterembe szorította a délutáni megemlékezést. Bevezetõ beszédében Tóth Nándor alpolgármester is megnevezte a Polgári Kanizsáért Alapítványt, amely 2007-ben az emlékfenyves létrehozására hívott.

A 7. osztály diákjai – felkészítõik Dervalitsné Barczi Ágnes és Halász Katalin tanárnõk - az iskola énekkarával – karnagyuk Dóróné Kónya Zsuzsanna - mutatták be iskolatársaiknak a délelõtti Aradi udvari mûsort. Jó kiállású fiúk, üde leányok ajkán csendült a szabadságharc hõseinek dicsérete. Indítóul a hazaszeretethez szólott a vers: Az elesett hõsök végsõ mosolygása /Te voltál, te voltál!... Meglehet, nem csak száz éve volt idõszerû: Áldjon meg az Isten, hogy nem sajnáltátok/ Fölvenni mára az ünneplõ ruhátok!/ Hogy legalább néha a közömbösségbõl/ Még föl-fölriadtok.../ S legalább ilyenkor eszetekbe jut még,/ Hogy magyarok vagytok!

Mert a haza nem eladó! – a kórus a kárpátaljai Credo együttes és Horváth Sándor dalát különleges finomsággal énekelte. – Hiába tiporták hadak, él! – ismételték.

- Voltál-e honvéd te is jó apám? – kérdezte osztálytársát a „fiú”. „Apja” hálásan vallotta: - Igen, az voltam, édes gyermekem,/ Hogy én is védhessem a nemzetet,/ Megengedé a jó Isten nekem./ Mert férfinek, a hon védésinél/ Nagyobb kegyet nem adhat már az ég.

Miért érezzük ma olyan idõszerûnek Kossuth mondatát? „A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” Az ünnepség után is továbbkavaroghat szívünkben.

Ma nem csak a 13 aradi vértanúra, a pesti Újépületben kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnökre, hanem a megtorlás valamennyi áldozatára, még elõtte az önvédelmi háború csatáiban elesett honvédekre, nemzetõrökre és a császárhû zendülõk által lemészárolt magyar lakosságra is emlékezünk. – egy diáklány pontosította október 6. tartalmát a megemlékezés közepén, azt követõen, hogy az énekkar a Kossuth nóta dallamára elénekelte a tábornokok névsorát.

Gábor Áront vers és dal idézte meg. A lehetetlent nem ismerõ hazaszeretet példaképe õ. Fegyver híján már a megadásról tanakodtak a háromszékiek, de õ kijelentette: Lészen ágyú! És lett: összefogásból. Szó szerint a semmibõl vágták ki magukat.

Sohsem látott népek salakja/ Szállong nyugat felül, - Tompa Mihály nem láthatta elõre a kényszer betelepítés veszélyét. Õ a Bach-korszak komor éveiben írta: - Napunk hanyatlik... ah de nem, nem!/ Bár vérzik kebelünk:/ E nemzetnél erõs az élet,/ Mi el nem veszhetünk!

Befejezésül az énekkar az Ismerõs Arcok dalát – Nélküled - szólaltatta meg megindítóan: S bár a lényeget még nem értheted/ Amíg nem éltél nehéz éveket/ Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk/ Mi egy vérbõl valók vagyunk!

Kanizsa