„Vegyes érzéssel olvastam Tóth frakcióvezetõ úr nyílt levelét a szuperhír +mondó rovatában. Újfent meg kellett állapítanom, hogy a helyzet Nagykanizsán semmit sem változott. Sõt, ahogy értékeltük az elmúlt idõszakot, csak romlott. A FIDESZ -KDNP frakció álláspontját nem kívánom megismételni, csak egy-kettõ kérdést fogalmaznék meg. Talán nem azokat fûti-e a hatalomvágy, akik korábban kinyilatkozatták oszlatási szándékukat, és a nyár elején megfogalmazták, hogy ezt meg kell tenni az utolsó értelmes idõpontban, 2009. szeptember 3-án?  Az MSZDP helyi elnöke a nyári melegben csak magánvéleményét közölte a sajtóval, hogy képviselõik megszavazzák a képviselõtestület feloszlatására irányuló kezdeményezést? Nem a hatalomvágy jele-e, hogy már a bizottsági elnökök, és helyek, elosztásán gondolkodnak?

Tóth úr levele, melyben rágalomhadjáratot, fekete autót, hatalmat és pénzt, leszámolást, pogromot, alantas indulatokat emleget, tipikus esete a kivetítésnek. Ami pártjára jellemzõ, politikai ellenfelére vetíti ki. Tóth úr verset szeret idézni, magam a lábjegyzetben a pszichológia tudományát hívom segítségül a jelenség megértéséhez.

Elszólásokkal is bõven találkozhatunk a levélben. Gengszterváltásként emlegeti a rendszerváltást. Bár a vezetõi válsággal küzdõ szocialista párt politikusának – meglehet – fájdalmas, hogy a másik oldalon továbbra is a rendszerváltás résztvevõje végzi a munkáját, õt kell idézzem. „Amikor húsz évvel ezelõtt megéreztük a szabadság fuvallatát, és terveket kezdtünk szõni a jövõrõl, azaz Magyarországról, arról, hogy miképpen fogjuk azt megteremteni, akkor még nem tudtuk, talán nem is tudhattuk, amit azóta õszülõ halántékkal és talán bölcsebb fejjel már tisztán látunk, hogy közben mások is készítettek másfajta terveket. Az akkori hatalom pontos tervet készített arra, hogy miképp lehet megakadályozni még a többpártrendszer keretei között is a szabad magyarok álmainak, vágyainak, eszményeinek megvalósítását. Ma már tudjuk, ezért lett a mögöttünk hagyott húsz év olyan nyögvenyelõs, amilyen. Egymás mellett élt a régi és az új, de a háttérbõl – én mindig úgy éreztem – mindig a régi világ irányított. A régi világ irányított a múltból átmentett gazdasági erejével, a titkosszolgálati kapcsolataival, informális hálózataival, médiabefolyásával, külföldi összeköttetéseivel és rejtett társadalmi paktumaival. Igen, akkor – és jó, ha ebbõl tanulunk – kidolgozták annak a terveit, hogy miképpen lehet a politikai hatalmat a privatizáció révén gazdasági hatalommá átmenteni, majd aztán ismét politikai hatalomra váltani. Volt egy tervük arra, hogy miképpen kell és lehet demokratikus keretek között, de titokban mégiscsak tovább mûködtetni a diktatúrát. Volt egy tervük, hogyan lehet becsapni, félrevezetni az embereket, függõségben, kiszolgáltatottságban tartani a társadalom többségét, hogyan lehet egy nagyobb államtól való függõséget létrehozni, egyre nagyobb állami befolyást teremteni az élet minden területén, miközben folyamatosan az állam leépítésérõl beszélnek. Igen, volt egy tervük, hogyan lehet legyengíteni az önálló kezdeményezéseket, a vállalkozó- és alkotókedvet, a közösségeket, a családokat, a társadalmat, a magyar tulajdonú gazdaságot, és így aztán az egész országot úgy legyengíteni, hogy ne legyen képes a magyarok közös álmait, eszményeit megvalósítani, sõt ne is legyenek az embereknek álmai és eszményei egyáltalán. Ám ez a terv, tisztelt Kongreszszus, mégiscsak, úgy látom, kudarcot vallott. A terv rafinált volt, de megbukott. Egyetlen okból bukott meg: mert mi nem hagytuk magunkat, nem adtuk fel, és nem törõdtünk bele.” (Orbán Viktor, 2009. június 13.)
A hiteltelen és gyáva jelzõk nagyhangú („egyszer s mindenkorra”) visszautasítása is arra utal, az MSZP elevenére tapintott a FIDESZ sajtótájékoztatók sora. Nem emlegetjük itt a „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal” kijelentésrõl elhíresült egykori szocialista pártelnököt sem. (Aki nem országolhatott volna az MSZP helyi szervezetének nyilván csakis meggyõzõdésbõl fakadó támogatása nélkül.)
Mindössze a 2009. július 28-i soron kívüli közgyûlésnek az interneten mindenki által olvasható jegyzõkönyvét idézem, a könyvtár honlapján 7. pdf oldal alját, idézte már a szeptember 10-i Szuperhir is http://www.szuperhir.hu/viewcontent/hazai-hirek/20090908oszlani-vagy-nem-oszlani.html:
Böröcz Zoltán, az MSZP városi elnöke: „Jelzem, nekem sem emberileg, sem politikailag nem elfogadható, ami itt történik és jelzem, hogy a következõ soros közgyûlésen – természetesen elõkészítés után – az MSZP frakció vagy akár én személy szerint, ha úgy tetszik, ismét be fogom terjeszteni a közgyûlés feloszlatására vonatkozó indítványunkat. …Én azt gondolom, hogy ezt szeptemberben meg kell ismételnünk ezt a lehetõséget, annál is inkább, mert az utolsó értelmes idõpont a 2010-es választások elõtt arra, hogy új polgármestert és új testületet válasszon a város.”
Ezzel kapcsolatban csak kettõt kérdezek:
Ennyire lebecsüli Tóth úr és pártja a választókat, hogy mindössze két hónapos távlatra sem képesek visszaemlékezni?
Ha ebben hiteltelenek (tartom magam az udvarias szóhasználathoz,), mennyire adhatunk hitelt a szocialisták egyéb állításainak, vélelmezéseinek?
Tisztelt Tóth László frakcióvezetõ Úr!
Én akkor nyár elején, valóban együtt ültem Önnel, és beszélgettünk sok mindenrõl. Nem az elsõ eset volt, hogy megkerestem Önöket. Legutóbb Böröcz Zoltán képviselõ társam azt vetette a szemünkre, hogy soha nem volt egyeztetési szándék részünkrõl Mindig én voltam a kezdeményezõ, és valamilyen oknál fogva ezek a kezdeményezések elhaltak. (Személyi kérdések, sporttámogatási rendelet módosítása, költségvetési „faragó” bizottság.) A mai napig visszajelzést Öntõl nem kaptam az ott felvetettekrõl, pedig augusztus 20-a már elég régen volt.
Én magam, de a frakció társaim sem minõsítettük soha olyan stílusban, és hangnemben ellenzéki képviselõ társainkat, ahogy azt Õk a szocialista frakcióban folyamatosan megteszik, és megtette Tóth László frakcióvezetõ úr is.
(Lábjegyzet: a pszichológia az „elhárító mechanizmusok” kifejezést azokra a tudattalan lelki mûködésekre alkalmazza, melyek feladata megakadályozni az olyan, az "én"-t személyesen érintõ mozzanatok felismerését, amelyek fenyegetik az önértékelést. E másfél tucat stratégia egyike a projekció. Azaz kivetítés, melyben az egyén saját el, vagy fel nem ismert érzéseit másoknak tulajdonítja, illetve azokat másokban véli meglátni.)