Ma 2025. 5 11.
Ferenc napja van.
Látogatók száma : 57743540    








Honlapkeszites

Vízilabda utánpótlás: még nem az eredmény a fontos

A Baby B Vízilabda Bajnokság (2007-ben és késõbb születettek számára kiírt) küzdelmeinek elsõ fordulóját Pécsen rendezték, a sorozatban pedig Kanizsa VSE ifjú növendékei is érdekeltek.

Szabó Szilárd szakmai vezetõ beszámolója: "Pécsen rajtolt a legfiatalabbak regionális bajnoksága, melyet másodszor írták ki a 9 évesek számára. Idén már a Kanizsa Vízilabda SE is képviselteti magát pontvadászatban. Csupán 6 egyesület vállalta a Dunántúlon a megmérettetést, ami emeli a küzdelmek rangját. Ebben a korosztályban az eredmény nem fontos, így a mérkõzéseken nem is jelzik az eredményt, valamint minden csapatnak kötelezõen minimum 12 játékossal kell kiállni. Valamennyiüket szerepeltetni is kell legalább egy teljes negyeden keresztül. A bajnokság végén nincs eredményhirdetés, minden résztvevõ aranyérmet kap."


A tréner így folytatta: "A pécsi szezonnyitó kissé furcsán indult, hiszen ellenfeleink közül a váciak nem jelentek meg, míg a házigazda pécsiek nem tudtak 12 játékost kiállítani. A szabályok értelmében így mindkét mérkõzést a kanizsai csapat nyerte. A Pécsi SN Zrt. gárdájával azért egy edzõmérkõzést játszott csapatunk. A baranyaiak a mérkõzés 2. felében idõsebb gyerekeket is szerepeltettek, így lehetett sikerélményük. Az elsõ negyedben ugyanis a mi gyermekeink tudása érvényesült, fölényben játszottunk. Nálunk az idõsebbek között már edzõdõ Sneff, Novák, Bukovics, N. Horváth négyes adta a csapat gerincét, a gólokon is õk osztoztak."

A Kanizsa VSE Baby „B” korosztályú csapata: Sneff Botond, Bukovics András, N. Horváth Zsigmond, Novák Patrik, VeitMacell, Stix Dorina, Úr Zétény, Vörös Nadin, Szörcsök Mátyás, Molnár Áron, Nagy Barnabás, Révész Dávid. A csapatot Gondi Zoltán és Miatta Mercédesz irányították.

P.L.



2016-10-19 14:19:00


További hírek:


SPORT ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül