A hagyományoknak megfelelõen, a Nagykanizsai Fúvószenekar ünnepi térzenéjével vette kezdetét az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepség a Deák téren. Az ország nemzeti lobogóját a Kanizsa Lovas Klub Hagyományõrzõ Huszárjai vonták fel a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagysága és a Thúry Vitézlõ Oskola Vitézeinek közremûködésével a zászlórúdra.

A Deák térrõl az 56-os emlékkertbe vonult a menet, ahol átadták a Nagykanizsa Nemzetõrségének egykori parancsnoka, Orbán Nándor emlékére állíttatott szobrot. Az alkotást Stamler Lajos mûvésztanár készítette a város önkormányzatának megbízásából. A szobrot Cseresnyés Péter államtitkár, országgyûlési képviselõ és Dénes Sándor, városunk polgármestere leplezte le.

Avatóbeszédében e szavakkal szólt Dénes Sándor a megjelentekhez:

„Kizökkent az idõ; - oh, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt emlékezõk!

Ünnepre gyûltünk össze, nemzetünk közös ünnepére. Mert minden közösségnek szüksége van rá, hogy – Hamletet megidézve –, idõközönként megerõsítse és helyreállítsa erkölcsi újraépülését biztosító egységét, és a sajátos arculatát jelentõ érzéseket és eszméket. Hiszen tudjuk jól, hogy a béke és a szabadság nem adatik meg önmagától egy népnek, nem ajándékba adják. Súlyos árat kell fizetnie mindazoknak, akik vágynak az emberség adta igaz életre. Aki nem küzd meg önállóságáért, nem harcolja ki az igazát és a szabadságát, és nem emlékezik hõseire, annak jussa és sorsa csak a mozdulatlan, kizökkent idõ kárhozata lehet.

Nekünk, magyaroknak és kanizsaiaknak azonban – tisztelt hölgyeim és uraim – születtek hõseink, akik nem engedték, hogy a kárhozat rabjai legyünk. Így ezen az ünnepi napon megadatik, hogy a világtörténelem legszentebb magasából mutatkozzék meg egy nemzedék fellángolásának, a pesti srácok küzdelmének, a Csittvári Krónika diákjai lelkesültségének, Orbán Nándor bátorságának és az emberi akaratnak a dicsõsége. Megadatik nekünk, hogy ma itt dobbanjon a múlt hõseinek szíve a testünkben, itt lüktessen bíborló vérük az ereinkben, mert az emlékezés révén részesei lehetünk annak az eseménynek, amely egy pillanatra visszazökkentette az idõt a medrébe, és helyreállította a világ rendjét. Ma szabaddá lehetünk a múltunk révén, emberré válhatunk a vadságban, bátorrá a gyávaságban.

Mert 60 éve ezen az októberi napon léteztek a bátrak, kiálltak az igazak, akik szabaddá és nyitottá tették a jövõt. Mindezt akkor, amikor már örök jelenné dermedt a kor levegõje, az árulástól, szolgaságtól és gyávaságtól mozdulatlanná vált az uralom, betonba öntötték a hatalmat a kommunista világ mérhetetlen urai. Hiszen e diktatúra lényege, hogy átírja a múltat, uralja a jelent és így megkaparintva megszüntesse a jövõt. Hogy csak õ létezzen saját akaratával és erejével az örök jelen világában, az idõ mindenható birtokosaként és uraként. A kommunizmus égbe kiáltó bûne és kárhozata, hogy önmagának mindent megengedve állította meg a világ kerekét, megfojtva gyermekei esélyeit, elvéve tõlük minden lehetõséget.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezõk!

Ebben a fojtott és jövõtlen világban kellett küzdenie Orbán Nándornak is, aki pedig már fiatalemberként, sportolóként igazolta mindazokat a reményeket, ami egy igazi tehetséget jellemez. Hiszen 1934-ben már a legjobb magyar sportoló volt öttusázóként, úgy mint végzett ludovikai tüzértiszt. 1935-ben az Európa bajnokságnak hirdetett budapesti versenyen bronzérmes lett, de legnagyobb sikerét az 1936-os berlini olimpián érte el, ahol nagykanizsai katonatisztként az összetettben 5. lett. Õ az elsõ, akit nemzetközileg is sikeres magyar öttusázóként tart számon a sporttörténet.

1941-ig versenyzett, majd csapattisztként végigharcolta a II. világháborút, elõször a Don-kanyartól a visszavonulásig, majd 1944 õszétõl a háború végéig. 1946 õszéig szolgált a hadseregben, amíg a régieket el nem bocsátották.

Egész háború utáni életében arra törekedett, hogy a sportban kapaszkodjon meg. Ha esélyt kapott, akkor bizonyított, de – rövid idõszakokat leszámítva – ezeket a kísérleteket mindig meghiúsították. Megvalósítható, de magasztos álmai voltak mindvégig, de a bûnös hatalom nem úgy tekintett rá, mint értékes tehetségre. Hiszen méltatlanul talentumához és eredményeihez fuvaros kocsis lett Nagykanizsán, késõbb ügynökösködött, majd a balatonfenyvesi kisvasútnál krampácsolt. 1955-ben felvették idomárnak a somogysárdi ügetõ ménesbe. Innen hívták vissza 1956. október végén Nagykanizsára, hogy arra a néhány forradalmi napra a város nemzetõr parancsnoka legyen. Kiállt a város mellett, és megvédte a fiatalokat, hogy ne tegyenek olyan felelõtlenséget, amely az életükbe kerülhet. Akkor és úgy volt bátor, úgy lett hõs, hogy mások életét és jövõjét féltette, felelõsséget vállalva érettük.

Ezt a felelõsséget és bátorságot büntette a kommunizmus bérenc világa 10 évnyi börtönnel, elvéve a jövõjét és az álmait. Ahogy az egész ország jövõjét és álmait elvették, és az örök jelen idõ martalékává tették. Mert 1956. október 23-áig és a forradalom utáni évtizedekben hazánkban megállt az idõ, mozdulatlanná vált az élet. Meghalt a remény, és felülkerekedett az erkölcstelenség és az emberi aljasság, gátat vetve a kiteljesedésnek és a tehetségnek. Az arctalanság hatalma inkább megalkotta önmaga szobrát, hogy helyébe lépjen a hagyományunknak és a nemzeti büszkeségünket jelentõ múltunknak.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Tisztelt ünneplõk!

E mai napon azért gyûltünk össze, hogy közösen helyre toljuk a kizökkent idõt, helyére állítsuk az erkölcs parancsolatát. Ma jelenlétünkkel jelképesen ledöntjük a múltat eltörlõ arctalan hatalom önmaga által épített szobrát, hogy helyébe az embert, a bátorságot és a küzdelmet képviselõ ember szobrát állítsuk. Felidézve általa hõseink dicsõségét, és azt a pillanatot, amikor szabadok voltak õk, és szabad volt a haza. Hogy ezzel örök emlékmûvet állítsunk azoknak a hõsöknek, akik közülünk kerültek ki.

Azok a nagykanizsai társaink, közösségünk tagjai, városunk polgárai, az õ cselekedeteik és arcuk mutatkozik meg tehát szimbolikusan Orbán Nándor szobrának vonásaiban, akik értünk, a jövõért vállalták az áldozatot. Legyünk hálásak nekik teljes szívünkbõl, és köszönjük meg áldozatukat, köszönjük meg emberségüket, félelmeik legyõzését és reményt adó hitüket. Köszönjük meg, hogy léteztek. Mert általuk létezünk mi is. Tisztelet a bátraknak, tisztelet a hõsöknek! Mindörökké!

A polgármester beszédét követõen koszorút és virágot helyeztek el a város, a pártok, a rendvédelmi szervek, intézmények, civil szervezetek képviselõi és magánszemélyek az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Hõsinek emlékmûvénél, a kopjafánál és Orbán Nándor emléktáblájánál.

B.E.