A Batthyány Lajos Gimnázium 7. A osztálya a „Határtalanul” program keretein belül „Az aradi vértanúkra emlékezünk határon túl” címen nyert pályázattal hatnapos erdélyi kiránduláson vett részt.

A Szent László által alapított Nagyváradon megnéztük a Kanonok-sort, a székesegyházat, a több évtized után újra látogatható várat,majd Ady Endre emlékének adózva a „Körös-parti Párizs” szecessziós csodáit, a költõfejedelem és a Holnap folyóirat íróinak gyakori kulináris és intellektuális közegét jelentõ Müllerei cukrászdát, ahol állítólag Lédát is megismerte. Ady nyomában járva a másik múzsa - Csinszka - családjának kastélyparkjában is andalogtunk Csucsán. A Boncza-kastélyt késõbb Ady barátja, a románok nagy költõje, Octavian Goga vásárolta meg, részben ezért lett õ a múzeum névadója. A népdalokból ismert Körösfõn felmásztunk Erdély egyik legszebb, kazettás mennyezetû templomának harangtornyába, ahonnan gyönyörû kilátás nyílik az egész Kalotaszegre. E kultikus helyen igazán áthatja az embert Erdély atmoszférája.

A nemzeti összetartozás csodálatos élményét tapasztalhattuk meg - Vörös Alpár igazgató úr jóvoltából - a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum önzetlen segítségével a Házsongárdi temetõben tartott közös ünnepi megemlékezésünkön. E világhírû tanítványokat kibocsátó rangos intézmény nagy tudású történelemtanára, Pócsai Sándor a tanítványaival rendkívül igényes, szívbõl-lélekbõl áradó ismertetõt tartott Brassai Sámuelrõl, Dsida Jenõrõl, a Bánffyakról, a 48-as honvédekrõl, a temetõt kezelõ alapítvány viszontagságairól, közben Reményik Sándort idéztük „a halottaiban élõ városról,” mit jelent ez ma Kolozsvárnak, az erdélyi magyarság hagyományos szellemi központjának. A mi hetedikeseink neki és tanítványainak köszönhetõen találkoztak elõször igazán a „megélés-élménnyel,” hogy mit jelent kisebbségben magyarnak lenni, szembesülni a magyarságtudat mélységével, ápolásának, megõrzésének fontosságával. Megismerhettek egy tiszta értékrendet, az elrománosítás új világával szemben a szó nemes értelmében vett archaikus világot, ahol más, bensõséges a hagyomány. Ott mást értelmezést nyer az orwelli mondat is, miszerint: „Aki uralja a múltat, az uralja a jövõt is; aki uralja a jelent, az uralja múltat is.” Kolozsvárnak ma magyar alpolgármestere van, a diákdelegációban az õ fia is velünk bandukolt.

A szülõföld szeretetének és a lokálpatriotizmusnak követendõ példáját nyújtotta számunkra Kerekes Ákos, a líceum reményteli, nagy formátumú diákja, aki igazi altruista cselekedetet vitt véghez azzal, ahogy bemutatta a „kincses város” minden látványosságát - a Farkas utcai templomot, a Babes-Bolyai egyetemet, Mátyás szülõházát, a nagy király szobrát, a Szent Mihály templomot, a Bánffy-palotát, mesélõ kapualjakat, anekdotákat, melyet jobbára csak az ott élõk ismerhetnek. Átéreztük a Konzulátus magyar lobogójának fõtéri jelentõségét. Ákos karizmatikus személyiségével és szenvedélyes elõadásával magával ragadta a diákokat, végig élvezték, minden mondatára figyeltek, felnéztek rá, s többekben ébresztett sokféle gondolatot. Felejthetetlen élményt szerzett nekik, életre szóló hatást gyakorolt rájuk.

A líceumnak adtuk át a Halis István Városi Könyvtár adományát, a médiavilágból és a filmszakmából ismert Till Atillával pedig összefutottunk az utcán, örültünk egymásnak, hogy magyarok vagyunk, és a gyerekek nagy örömére sztárfotók is készültek.

Másnap a Tordai-hasadékban túráztunk, majd lementünk a sóbányába, melynek mélységében szabadidõpark és csónakázó-tó található. Megcsodáltuk a Kárpát-medence egyik legszebb települését, a világörökség részét képezõ, leírhatatlan nyugalmat árasztó Torockót, ahol a Székelykõ lábánál megállt az idõ, de ahol kétszer kel fel a Nap. Marosvásárhelyen a Bolyaiak terén és a fenséges Kultúrpalotában jártunk.

A harmadik napon Gyergyószentmiklóst és a gyergyószárhegyi kastélyt tekintettük meg, majd Európa „Grand Canyonja,”a Békás-szoros következett: ha valahol élne az ördög, akkor ez az a hely,nem véletlenül van ott a pokolnak kapuja és tornáca. A parajdi sóbánya jellegében más, mint a tordai, egyediségét imacsarnoka adja. Korondon egy neves fazekas család sarja, Fábián Geri bácsi mutatta be termékeiket és tartott elõadást a székely kapu szimbólumairól. Programunkat Farkaslakán Tamási Áron emlékmûvénél és a legmagyarabb városban - Székelyudvarhelyen zártuk.

Vasárnap – útban a terepasztal szépségû Gyimesek felé – leróttuk kegyeletünket a mádéfalvai székely emlékmûnél; tudni kell, hogy a mádéfalvi veszedelem után csámborogtak (innen a név) ki a csángók Bukovinába. Gyimesbükknél értük el a legendás 30-as vasúti õrházat, az ezeréves határt, majd felmásztunk a Rákóczi-várba, ennek sziklaszirtjeirõl láttunk át Moldvába. Csíksomlyón a magyarok legszentebb zarándokhelyét kerestük fel, a domboldalban pedig a hármas halom sziluettjét követõ kettõs kereszttel ellátott színpad deszkáira léptünk, ahol a székelyek is élõben láthatták az István, a király címû rockoperát. A Tusnádfürdõ melletti Szent Anna-tónál szürkületi tõzegláp-túrára mentünk, ami csak akkor szokott rövidülni, ha felbukkan a medve.

Az ötödik napon a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot tekintettük meg kívülrõl, majd a háromnyelvû Brassóba, Közép-Európa egyik legszebb fekvésû városába utaztunk. A szászok exodusa miatt már csak egy letûnõ kultúra mementójaként láthattuk a gótikával azonos elterjedésûnek tartott nyugati kultúrkör legkeletibb alkotását - a Fekete-templomot. A lenyûgözõ óvárosba a Katalin-kapun át léptünk. A gyerekek egyik legnagyobb élménye a hógolyózást nyújtó, 2500 méteres Fogarasi-havasok voltak. A transzfogarasi út Ceausescu megalomániájának terméke, több tucat ember halálába került elkészülte, és ma a világ 10 legizgalmasabb szerpentinje közt tartják számon, télen lezárják, addig a motorosok Mekkája. Gleccserei nyáron is táplálják a tavakat, vízeséseket. Az Európa kulturális fõvárosaként nemrég felújított Nagyszeben középkori városmagja volt az est fénypontja.

Utolsó napunkon a városligeti alkotásnak mintául szolgáló Vajdahunyad várának ódon falait szemléltük meg, majd – Kõmûves Kelemen balladáját felidézve – fellibegtünk magos Déva várába, hogy a Maros-völgy panorámáján kísérhessük végig tekintetünket. Végül tanulmányi utunkat Aradon fejeztük be, a Tûzoltó tériemblematikus Szabadság-szobor emlékmûnél fõhajtó koszorúzással, illetve a 13 aradi vértanú mártírhalálának helyszínén felállított obeliszknél adott emlékmûsorral.

A gyerekek maguk készültek fel és tartottak elõadást a látnivalókról, a helyek szelleméhez méltó módon egymást tisztelettel meghallgatták, halottak toleranciáról, a magyar-román békés együttélésrõl és együttmûködésrõl, a gyûlölet zsákutcájáról. Erdély beléjük ívódott, ahová visszatérni mindig érdemes lesz.

A „Határtalanul” programnak végtelen hálásak vagyunk, s azonkívül, hogy mindez az ottani magyar vállalkozásokat, a szülõföldön való boldogulást is segíti, a program leglényegesebb üzenetét Hosznyák Bálint hetedikes tanuló gondolataival adnám közre: „Engem büszkeséggel és boldogsággal töltött el, amikor Aradon elhaladtunk buszunkkal egy iskola elõtt, és egy fiú szájáról le lehetett olvasni: „magyarok” és integetett, visszaintettem neki, és soha sem felejtem el azt a hatalmas boldogságot, amit az arcán láttam.”

Horváth Gábor osztályfõnök

Szeretnék köszönetet mondani az alábbi segítségekért: Batthyány Középiskoláért Alapítvány, Lovászbusz Kft.Utazási Iroda, Sinkovicsné Szili Gyöngyi, Keléné Molnár Melinda, Kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum