Október 5-én Romsics Ignác történész professzor a trianoni ország és nemzetvesztésrõl szóló elõadásával kezdõdött a Piarista iskolában az Októberi esték rendezvénysorozat. A történész bevezetõjében hangsúlyozta, a rendelkezésre álló idõtartam miatt az eseményrõl csak nagy vonalakban lehet beszélni.

Statisztikai tények ismertetésével kezdõdött az elõadás, mely szerint Trianonban 1920. június 4-én Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy 2/3 részét, ezek lakossága különbözõ nemzetiségû volt, így mintegy 3 millió magyar rekedt a határainkon kívül.

Az elõadó ezután a példátlan politikai döntés okairól és a máig tartó következményeirõl beszélt. Elmondta, a nemzeti tragédia oka elsõsorban az ország nemzetiségi összetétele volt. Egy ilyen soknemzetiségû állam berendezkedése, az igazgatás szempontjából nehezen felel meg a racionalitásnak. A XIX. században a nemzeti nacionalizmus feléledésével egyre inkább jelentkezett az igény, hogy az egy nyelvû, egy kultúrájú emberek egy közigazgatást, egy államot alkossanak. A nemzetiségiek jogállása egyre inkább sarkalatos kérdéssé vált. Az elsõ föderalizálási tervek már az I. világháború elõtt kidolgozásra kerültek, de 1914-18-ig a Magyar Királyság erõs volt és minden törekvést meggátolt. A háborúban vesztes monarchián belül erõsödtek a föderalista, szeparatista törekvések. A háború nyertes hatalmai úgy döntöttek, hogy stratégiai okokból nem támogatják az Osztrák-Magyar Monarchia fenntartását. Szövetségesként új nemzeti államok létrehozását tûzték ki célként. Ezek segítségével kívánták megakadályozni a szovjet bolsevizmus nyugati terjeszkedését. A trianoni döntéssel Magyarország gyengítése, az utódállamok erõsítése volt a cél. Az államhatárok megnyirbálásánál szerepet játszottak a stratégiailag fontos vasút vonalak elhelyezkedései is. Fontos volt, hogy ezek a trianoni határon kívül fussanak. A soknemzetiségû jelleg, a háborús vereség és a nagyhatalmi akarat következményeképpen zsugorodott az ország területe 93 ezer négyzetkilométernyire.
Ezt követõen Romsics Ignác a határon kívül rekedt magyarság helyzetét, az anyaországgal való viszonyát elemezte. Népszámlálási adatokra hagyatkozva kijelentette, hogy részint vegyes házasságok, részint kivándorlások miatt csökkenõben van a határon túli magyarság száma. Szó esett még a két világháború között a magyarsággal szembeni retorziókról és az egyházak közösségmegtartó erejérõl. Kivetített térkép segítségével láthattuk a II. világháború alatt visszafoglalt területeket, melyeket az I. és a II. bécsi döntés értelmében, ha rövid idõre is, de visszakaptunk. Az elmúlt évtizedek politikáját - mint ismert - sokáig Moszkva szava határozta meg. A határon túli magyarság iránti aktív kötelezettség vállalás csak a rendszerváltást követõen tapasztalható. Az elmúlt 20 évben minden kormányzat jelentõs részt vállalt a határon túli magyarság támogatásában, de ez a támogatás nem volt egyforma. Markánsan elválik egymástól az Antall kormány és az Orbán kormány idõszaka, amely egy aktívabb kisebbségvédõ politikát alkalmazott, mint a többi kormány. Az anyagi támogatás a szocialista kormányok idején sem szünetelt. Hogy ez elég, vagy nem elég? Lehet róla vitatkozni, tette fel a kérdést Romsics Ignác. Majd összegzésként kijelentette, hogy Trianonban olyan döntés született mellyel lehet, vagy nem lehet foglalkozni, a probléma akkor is létezik. Olyan velünk élõ ügy, amely az eddigi magyar nemzedékeknek is és a továbbiaknak is állandó feladatot fog jelenteni.

Czene Csaba