Több reakciót is kaptam két héttel ezelõtti, A népirtásnak nincs színe címû írásomra. Volt, aki felvetette, kit érdekel egy hatvan évvel ezelõtti történet, mikor az emberek a mai nap gondjával vannak elfoglalva. Többen felismerték, a hely és név nélkül írottak Murakeresztúron történtek. Az 1918 után az új délszláv államhoz csatolták Stájerország déli felét, az északi Graz központtal Ausztria része maradt. A déliek, tehát az alsó-stájerek mintegy nyolcszáz éve éltek már szülõföldjükön, mikor 1945-ben német anyanyelvük – s meglehet, szorgalmas munkájuk nyomán összegyûlt földjeik – miatt kollektív háborús bûnösként ítélték el õket. Lövészkommandó, koncentrációs tábor, az utolsó némettelenítési hullámban marhavagon várt rájuk.

Sorsukról többet a kiskanizsai Schauer István A nagy utazás címû tanulmányából az interneten tudhat meg az érdeklõdõ. 1946 februárjában a hetekig Murakeresztúron veszteglõ szerelvényrõl 77 áldozatot emeltek le és temettek el a helyiek. A vagonokból élelemért könyörgõ embereknek kenyeret akart beadni egy vasutasfeleség, az akkor 29 éves Gadányi Györgyné. A magyar katona éppúgy meglõtte az õ lábfejét, mint az ivóvízért kiszökött foglyot. S a felelõsök? Egy történetesen kommunista ideológiájú fegyveres szervezet. A Harmadik Birodalom ellen harcoltak, partizánokként ismerjük õket, s ez a szó azóta is olyan jól cseng… Vezérük Tito marsall a Szovjetuniótól különutas politikájával nyugaton is népszerû, itthon is jobban emlékszünk a Jugoszláviába tett bevásárlóutakra, mint… Mire is? A délvidéki magyarirtásról már pár éve hallani, láthatjuk a magyarkanizsai társulat darabjait. És ismeretes, 1956-ban Hruscsov és Tito megegyezett, hogy forradalmunkat eltiporhatják. A Murán túl a horvátok kétszeresen szenvedtek a kommunizmus alatt. Bár Tito horvát születésû volt, szerb hegemóniát érvényesített Jugoszláviában, mely nem véletlenül esett szét darabjaira. Nem tudná mindezt az a murakeresztúri önkormányzat, amely a felelõsök néven nevezésétõl ódzkodik? Dr. Radnai Árpád állatorvos – sokak Árpi bácsija – volt az, aki a Tito partizánok áldozatainak a túlélõk segítségével – amikor már lehetett - végre méltó síremléket emeltetett. Idén október 26-tól majd tábla is õrzi emberséges tettét. A Polgári Magyarországért Alapítvány pályázatán az ’56-os Emlékmûért Polgári Egyesület nyert bronztáblát, mellé az önkormányzat tiszteletadása kerülhetne. De összefér-e a tisztelettel az elhallgatás, az eltussolás? És valóban, felejtsük-e a több mint hatvan évvel ezelõtti eseményeket? „Ha a terror áldozatainak számát összevetjük a mai cinikus, üzleties intézkedések áldozatainak elõre látható számával, akkor a proletárdiktatúra szelídebb korszaknak tûnik a mai dúlásokhoz képest.” – írta keserûen Csoóri Sándor. Az egészségügy tönkreverésérõl pedig Csókay András idegsebész a Magyar Srebrenica címû cikkében szólt. Nehéz dönteni.
Papp János