Tegnap mutatták be a Kanizsai Antológia 17. kötetét a Halis István Városi Könyvtárban. Negyven kanizsai kötõdésû alkotó versei, novellái, helytörténeti írásai, mûfordításai és tanulmányai színesítették az idei palettát. A megjelenteket Balogh László, a nagykanizsai közgyûlés Humán Bizottságának elnöke köszöntötte, de nem csak szavakkal, hanem vizuálisan is: egy festett, ezüst angyalkával díszített – Stamler Lajos mûvésztanár munkája – gránátalmával.

– Azt hiszem, egy újabb „kanizsaikummal”büszkélkedhetünk. Igen, büszkélkedhetünk, hiszen évtizedesnél is „öregebb” már ez a történet: 2005-ben jelent meg az elsõ Kanizsai Antológia. Évrõl évre azt bizonyítja nekünk, másoknak, mindenkinek, hogy Nagykanizsa pezsgõ irodalmi élettõl is hangos – hangsúlyozta Balogh László. – Erõs, minõségi írásokkal van teli ez a 17. kötet, amely ismét csak hozzájárult mûvészeti gazdagságunkhoz. Az irodalom a lélek és a szellemiség legfontosabb fenntartója. Ezért is fontos nekünk mindenki, minden kanizsai kötõdésû író, verselõ, alkotó, aki minõségi szinten szeretné magát megmutatni. Ennek az esztendõként visszatérõ megmutatkozásnak a színtere – fogalmazhatnék úgy is, hogy mûvészeti csarnoka – ez a kötet: a Kanizsai Antológia. Lehetünk és legyünk is büszkék tehát arra, hogy gazdagok vagyunk irodalmár alkotóink számában és sokszínûségében. Jó kézbe venni ezt a kötetet, mert kanizsai, mert a mienk, karácsonyi ajándéknak is való. Az Önök kimondott és leírt szavának nem csupán súlya van – mert odafigyelnek rá az emberek –, de az életet is meghosszabbítja. Tudom, mert olvastam, de tudományos kutatások is kimutatták: akik naponta, legalább fél órát szépirodalom olvasásával töltenek el, azok tovább élnek. Hosszabb életre számíthatunk, ha gyakran belefeledkezünk egy-egy könyvbe. Erre alkalmas az antológiánk 17.kötete, és a belefeledkezésre így advent és karácsony tájékán van is esélyünk. Olvassuk hát, hogy tovább éljünk, és olvassuk, mert benne van Kanizsa – mondta végül a bizottsági elnök.

Két gondolatot szeretnék megosztani Önökkel, veletek – vette át a szót Lehota M. János polgármesteri kabinetvezetõ, a kötet fõszerkesztõje. – Az egyik, amit minden évben elmondok, mert érdemes rá felhívni a figyelmet, az az, hogy a kultúra terén is gazdag a városunk. Számos mûvész él és alkot itt, az antológia pedig annak jó tükörképe, hogy számos, az irodalmat mûvészi szinten mûvelõ ember, alkotó tartozik ebbe a kanizsai mûvészi közösségbe. A másik lényeges momentum pedig pont ez a tükör, amit az antológia jelent nekünk. Tükör, amelybe belenézhetünk, és megláthatjuk önön magunkat, évrõl-évre aktuális gondolatainkat, de ablak is egyben, amelybõl kitekintve pedig megláthatjuk a többieket, a többi kanizsai írót, verselõt, hogy õk milyen gondolatok között élik mindennapjaikat. Ez a másikra való kitekintés, rátekintés pedig versenyt és újabb gondolatokat is szül. Tükör és ablak tehát: ezt jelenti a Kanizsai Antológia – szögezte le a kabinetvezetõ. – És, hogy miért is rendkívül „erõs” az idei kötet? Mert negyven író gondolatai – versek, novellák, helytörténeti írások, történelmi tanulmányok – vannak papírra vetve, több, mint kétszáz oldalon keresztül. De közel hatvan írással, verseléssel próbálkozó, foglalkozó író küldte be munkáját félezer oldalban. Tehát volt mibõl válogatni, volt elég „anyag” ahhoz, hogy egy minõségi kötetet állíthassunk össze. És a régi írók mellett folyton jelentkeznek újak is. Az idei antológiába öt „elsõ bálozó” kerülhetett be. És, ha ilyen számadatokkal büszkélkedhetünk egy ötvenezres városban, akkor azt hiszem, nincs ok aggodalomra, és van ok a reményre, hogy megérhetjük majd a huszadik, harmincadik, ötvenedik kiadását is ennek az ízig-vérig kanizsai kötetnek – zárta gondolatait Lehota M. János fõszerkesztõ.

Kardos Ferenc felelõs szerkesztõ köszönetét fejezte ki a nagykanizsai önkormányzatnak, amiért évrõl-évre szerepelteti költségvetésében az antológia nem kis összegû megjelentetését. A kötetbemutató végén az önkormányzat kitûnõ borokkal és harapnivalóval vendégelte meg a 17. Kanizsai Antológia íróit.

Dr. P. A.