A szoborlap.hu weblap dicsõséges fotóját nézegetem: Szoboravatás Cegléden, a katonai laktanya elõtt. Haptákban a tábornoki csíkos parancsnok, Nagykanizsa volt dísz(es) polgára , akinek köszönhetjük, hogy a szívünkhöz nõtt szobrot magával húzva-vonva elõbb Kaposvárra, majd onnan kitudja hová, végül Ceglédre cipelte – elõbb próbaképpen a laktanya elõtt felállította, majd – miután csöndet tapasztalt mikor ismét csomagolniuk kellett – Cegléd városának adományozta.

Nézegetem a képet, és azon gondolkodom: mi járhat a fejében a vigyázzállásban?

Szégyen biztos nem, mert akkor eszébe sem jutott volna a szobrunkat magával vinni –Csengey Dénes jut eszembe aki Nagykanizsán azt mondta, hogy lehet csomagolni, de vigyázat, a Sztálin Hotel recepcióján megnézzük, az ezüstöt nem viszik-e magukkal – sajnos mi nem néztük meg a parancsnok úr bõröndjét, amiben a Dózsa szobor lapult, igaz, jó lakájai voltak, akik fedezték és hallgattak…tudjuk, izé, parancs volt, stb.

Akkor mégis mi jár a fejében, haptákban?

Erre csak ön tudna válaszolni, parancsnok úr, amire mi kíváncsiak nem vagyunk.

Én viszont kíváncsi voltam Dózsa Györgyre, amikor jó sorsom Ceglédre vetett, hogy deputációnak kinevezve magam, meglátogattam a rég nem látott rokont, jó Dózsa Györgyöt.

Elképesztõ a látvány, kedves kanizsaiak, ami fogadott: a deheroizált szobor a ceglédi laktanyai sámlira állítva, már messzirõl biztatott szemével, hogy el ne menjek, menjek közelébb – ahogy megyek közelebb, uramisten, a szobor szemébõl könny folyik…

Lehet, hogy csak a fölötte hajladozó faágról lecsorduló esõvíz, ami e látomást okozza? – (tény, hogy néhány órája esõ volt) – de nem, határozottan látom, hogy könny folyik a szemébõl…

Kanizsai polgártársaim, a látvány nem utolsó, ahová dugták a mi szobrunkat a ceglédi atyafiak, akik azért nem adták azt vissza, mert – polgármesterük szavaival élve – „megszerették”: egy futballpálya szélére, egy fa alá, egy gyermekjátszótér kültéri elemeitõl tíz méterre, egy jellegtelen, ócska környezetbe, nem kihelyezték, hanem eldugták.

Eldugták, hogy a látványa miatt ne legyen lelkiismeret furdalásuk, hogy ne legyen szégyenérzetük, hogy minél ritkábban kelljen szembesülniük azzal ,amit tettek: Nem adták vissza jogos tulajdonunkat.

A látvány azért megdöbbentõ, mert Dózsa György szikrázó szemeibõl könny folyik, de mégis határozottan kér, adjam át: Üzeni a kanizsaiaknak, ne hagyjátok e csúfságot, tegyetek mindent meg azért, hogy újra Kanizsán legyek, szeretett városomban, szeretett katonatársaim, polgáraim között, az engem méltán megilletõ, díszes környezetben.

Nehéz volt a búcsú. Megsimogattam a szobrot, és megígértem neki: nem hagyunk Dózsa György idegenben, egyszer eljövünk érted.

Nagykanizsa, 2017-01-08.

Dr. Károlyi Attila

A szerzõ által ajánlott cikk ide kattintva olvasható: http://www.3szek.ro/load/cikk/66074/_szoborhistoriak_hatarhelyzet