Születésnapi köszöntõ

Biztos vagyok abban, hogy lesz majd idõ és arra vállalkozó, alkalmas ember, aki megírja a rendszerváltás elsõ húsz évének nagykanizsai eseménysorozatát. Ebben helyet kell kapnia a „Kanizsa” újság történetének is, amelynek indulásáról mint az elsõ szerkesztõbizottság elnöke, most a lap születésének huszadik évfordulóján megemlékezem.
Az 1989-es év bõvelkedett a sorsfordító jellegû eseményekben. 1956 népfelkeléssé minõsítése, az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte, a vasfüggöny lebontásának kezdete, az EKA tárgyalások megindulása, Nagy Imre és társai újjátemetése, a köztársaság kikiáltása a rendszerváltás meghatározó történései voltak, sajátos, megismételhetetlen légkört is teremtve.
A változások gyorsasága okozta döbbenet, a szorongás és a remény, az optimizmus és a bizonytalanság érzése keveredtek a közhangulatban, az emberek gondolat és érzésvilágában városunkban is. A politikai szándékok programokká formálódtak a különbözõ pártokban, új fórumok, orgánumok jelentek meg országszerte.
Ebben a lüktetõ, pezsgõ, illúziókkal és bizonytalanságokkal teli idõszakban indult útjára a „Kanizsa „ városi hetilapként. Alapításában meghatározó szerepe volt Zsoldos Ferenc tanácselnök úrnak. Személyének, munkásságának – ma már emlékének – adózom tisztelettel és elismeréssel, amikor az elsõ lapszámban /1989.okt.27./ megjelent beköszöntõjébõl idézek:”
„… Új lapunk a „Kanizsa”, elõdei szellemét, hitvallását, a város érdekeinek képviseletét és szolgálatát vállalja. A hetilap a nagykanizsaiak lapja akar lenni. Az itt élõknek, az itt élõkrõl kíván írni, véleményüket, gondolataikat közvetíteni.
Kívánjuk, hogy a „Kanizsa” pártatlan lap legyen, önálló, becsületes és megbízható. Legyen színes és ötletes, szórakoztató, közvetlen és szellemes. Legyen higgadt, tárgyilagos és szókimondó. Legyen olyan, mint ahol írják, nagykanizsai, és legyen olyan, mint akik írják, és akiknek írják. Építsen városunk hagyományaira, gazdasági és kulturális értékeire. Legyen karaktere, szellemisége és helyi íze. A mi nyelvünkön szóljon hozzánk, félszavakból is értsük, de ne kényszerüljön félszavakra. Értsék meg gyermekeink és szüléink, és szívesen forgassák lapjait. Oldalain kapjanak teret vélemények és ellenvélemények, de bántó, igaztalan, emberi méltóságot sértõ szavak számára ne jusson hely.
Hatalmaskodást ne tûrjön, elvtelenséget, hazug érdekeket soha ne szolgáljon, mindig a többség igazát hangoztassa.
A város lapjaként a józanul, felelõsséggel gondolkodó, az elõrelátó, a holnap építését szorgalmazó kanizsaiak érdekeit szolgálja.
Új lapunk a helyi önkormányzat, a helyi közösségek becsületes szándékainak hordozója és igazának következetes képviselõje legyen. Segítse a demokratikus közélet fejlõdését, szolgálja és ösztönözze a város polgárainak tevékeny részvételét Nagykanizsa fejlesztésében.”
Ezek ma is vállalható, vállalandó célok.
A lap alapításához, megjelenéséhez szükséges mintegy 3 millió Ft biztonságos, ám szerény mûködési kereteket biztosított. Az újság nyomtatását a Zalai Nyomda, trjesztését a Magyar Posta vállalta. Az elsõ lapszám kolofonjából tudható, hogy a felelõs szerkesztõk Mihovics József és Takáts Sándor, a Zalai Hírlap munkatársai voltak. A bizottság tagjai: Horváth Tamás elnök, a várospolitikai rovat gazdája, Kápolnás Zoltán sport, Pék Pál mûvelõdéspolitika, Szakony Attila fotó és Z. Tamás István gazdaságpolitika.
Molnár László, Dobó László, Lehota János, Tiszai Szilárd, Szalai László, Hercz Gábor, Balogh Antal, Büki Pálné, Bakonyi Erzsébet, Dónay Nóra, Horváth Zsolt írásai jelentek meg az elsõ lapszámokban, s a szerzõk lassan bõvülõ köre biztosíthatta a folyamatos megjelenést, a válogatás lehetõségét kínálva az ebben oroszlánrészt vállaló Pék Pál tanár úrnak.
Ha a szerkesztõbizottság munkáját, ennek jellemzõit kísérlem meg felidézni, akkor elsõként az örömteli tervezgetésrõl szólhatok. A kiadvány megjelenése negyvenévi hiánynak vetett véget, fogadtatása csak növelte a szerkesztõi felelõsséget a téma, hangnem és stílus szempontjából – ezt át is éreztük.
Természetes volt az útkeresés bizonytalansága is, a más lapokkal való összevetés kényszere, az olvasók véleményének, a megjelent írások visszhangjának figyelemmel kísérése.
Nyomasztó volt néha az idõ szorítása, t.i,.hogy minden írás idõben kerüljön leadásra. Teljes mértékben érvényesülhetett a szerkesztõi szabadság, nyitottak voltunk minden jó ötletre, javaslatra.
Témaválasztásaiban a lap elsõsorban a Nagykanizsán történtekkel foglalkozott. Hangvételében mértéktartó volt, az idõnként elõforduló érdesebb, ritkábban bántó stílust követnie kellett a jogos helyreigazításnak, bocsánatkérésnek, erre kényesek voltunk.
Az elsõ lapszámokat követõen megnyugodhattunk a lap iránti igény állandóságában, de mm voltunk elégedettek magával az újsággal. „ Elevenebb, színesebb, informatívabb hetilapot kell szerkesztenünk, mert ez a lap még nem jó újság” – írtuk önkritikusan az elsõ hónap elteltével. Fontosnak tartottuk, hogy szélesedjen azoknak a köre, akik írásaikkal vállalkoznak a közéletben való részvételre, s a megjelenõ cikkek közérdeklõdésre alapozódjanak.
Természetes, hogy voltak vitáink a szerkesztõségi megbeszéléseken, de tudtuk, hogy a „profik, félprofik és amatõrök” közti disputáink a jobbítást szolgálhatják.
Az állandó rovatok kialakításával, majd ezek bõvítésével, változtatásával próbáltunk meg arculatot adni az újságnak, saját hangot találni. A saját hang leginkább a fiatalok rovatában érvényesült, akiknek a lapban kezdettõl fogva állandó helyük, szerepük volt.
Izgalmas idõszakként maradt meg számomra is a lap indítása, sokat tanulhattam másoktól, de ez már a múlt része.
Mit kívánhatnék ma – kanizsaiként, olvasóként – a születésnapját ünneplõ újságnak?
A lap szükségességét fennmaradása igazolja. Fontos ezt megemlíteni, hiszen a nyolcvanas—kilencvenes években gombamód szaporodtak az új alapítású lapok országszerte, s tûntek is el szép számmal.
A „Kanizsa” újság megmaradt, immár húsz éve folyamatosan informál a város köz és kulturális életének szerves részeként. A benne megjelenõ írások egy korszak tükrét tartják elénk. Az újság felvállaltan, deklaráltan lokálpatrióta. Ennek a szerepkörnek akkor képes megfelelni, ha saját dolgainkról tudósít korrekt, független módon.
Ma országszerte közállapotunk egyik jellemzõjeként a médiában a negatív hír a hír, a botrány az érdekes, a torzsalkodás az izgalmas. Ritka a nyugodt hangú, higgadtan elemzõ, tartalmas és tanulságos értékelés mindarról, ami körülöttünk és velünk történik. A piaci és politikai erõk szorítása, a társadalmi normák lazulása, a bulvárosodás iránti fogékonyság erõsödése, az internet térhódítása közepette persze nehéz ma az igényességet még értékként tekintõ szerkesztõk, újságírók dolga. Vitathatatlan viszont a felelõsségük abban, ahogyan az eseményeket bemutatják, láttatják, kommentálják. A médiát negyedik hatalmi ágként is emlegetik, okkal, mert óriási a befolyásoló, orientáló hatása. A jó újságot jó újságírók teszik élvezhetõvé, tartalmassá.
Ha az újságíró nem téveszt szerepet, ha érzi felelõsségét, a leírt szavak súlyát, következményeit, ha független értelmiségiként szól hozzánk, s lokálpatriótaként kiegyensúlyozott arányban tudósít a reményteli eseményekrõl, pozitívumokról is – akkor jól szolgálja a közösséget.
A „Kanizsa” újság húszévi mûködése alatt rengetegen írtak a lapban. Városlakó „civilek” is.
Olvasóként újabb és újabb húsz éveket kívánok a lapnak és munkatársainak.
Elkötelezettséget és felelõsséget a lap indításakor megfogalmazott célok, elvárások jegyében.
 

Horváth Tamás Ny. gimn. tanár