Avagy, új seprû jól seper. Ebben az esetben azt hiszem, ez duplán is igaz. Ugyanis új gyepmestere van Nagykanizsának, aki elõtte, évekig állatgondozóként tevékenykedett a dél-zalai város állatotthonában. Stefán Ottóról már az elején érdemes leszögezni: azért vállalta el a gyepmesterséget, mert szereti a kutyákat.

Mielõtt röviden írnék az új kanizsai gyepmesterrõl, tudniillik szûkszavú ember, néhány gondolatot szeretnék megosztani errõl a munkáról. Kicsit utánanéztem ennek a gyepmester dolognak, és már a 19. századból találtam zalaegerszegi adatokat a megyei levéltárban, ahol név szerint nevezik a szakembert, nem is akármilyen feladat kapcsán.Zala vármegye törvényszéke még a reformkor hajnalán, 1831-ben is szabott ki középkori kegyetlenséggel végrehajtani rendelt halálbüntetést. A többrendbeli gyilkossággal, valamint rablással, útonállással és lopással vádolt petesházai Babits Józsefet kerékbetörés általi halálra ítélték 1831. január 28-án. A fellebbezések folytán az ügy a királyi Curiához került. Ott, az elsõként eljáró királyi tábla – részben megváltoztatva az ítéletet – 1833. november 14-én hóhérpallost rendelt alkalmazni, míg a másodjára ítélkezõ hétszemélyes tábla 1834. március 11. napi ítélete már kötélre szólt. Az uralkodó, I. Ferenc, aki nemcsak magyar király, de a Német-római Birodalom utolsó, és az Osztrák Császárság elsõ császára is volt, 1834. szeptember 25-én jóváhagyta az ítéletet, így Babitsot október 22-én – kettõ siralomházban eltöltött nap után – Zalaegerszeg határában felakasztotta Preinsperger János gyepmester.

Tehát a gyepmester alkalmanként hóhérként is dolgozott. Aztán a városokban és a nagyobb községekben az állati tetemek szabályszerû eltakarítása is hatáskörébe esett, de ha egy megveszett kutyát kellett elpusztítani, akkor is õt hívták.Emígy említi egy a 19. század végérõl származó, megyei irat: „A gyep-mester rendõrségi személy, kinek kötelessége a döglött barmokat eltakarítani, vagy a ragályos nyavalyákban sinlõdõket, pl. taknyos lovakat, továbbá dühös vagy uratlan csavargó ebeket kipusztítani, árnyékszékeket kitisztogatni stb. Néha hóhér-segédi kötelességeket is teljesít, kivált az akasztásoknál. Népies csúfneve: kutyaverõ, serha, kutyapecér, szarhordó,lukodli, sintér. Gyepmesternek mondják, mert a helységeken kívül lakik, s dolgait, különösen a döglött barmok lenyuzását jobbára gyepen szokta végezni.” Vagyis mind a munkakör, mind az azt elvégzõ ember egyértelmûen negatív megítélés alá esett – szerintem még ma is –, és nem is hiába: 150 évvel ezelõtt még nem léteztek humánus méreginjekciók, a leölésre ítélt állatokat általában agyonütötték, vagy lelõtték. Akkortájt nem voltak gyepmesteri telepek sem, tehát egy kóbor kutyának, ha a sintér elfogta, meg volt pecsételve a sorsa.

Aztán a 20. századra nagyot változott a helyzet, létrehozták a gyepmesteri telepeket, és már nem végezték ki automatikusan a kóbor ebeket például. Mint az, az illusztrációként használt fotón is látható, a munkakör egyre humánusabb jelleget kezdett ölteni. A sintérbõl az állategészségügy területén, általában önkormányzati alkalmazásban vagy megbízásból dolgozó gyepmester lett, aki a kóbor jószágokat befogja, a közterületen található állati hullákat, tetemeket begyûjti, a gyepmesteri telepen megfigyelésre elhelyezett állatokat gondozza, az elrendelt leöléseket végrehajtja, illetve elvégzi az önkormányzat által elrendelt egyéb állategészségügyi köztisztasági feladatokat is.

Nos, ilyen munkát lát el Nagykanizsa új gyepmestere, Stefán Ottó is. Szûkszavú, halk embernek ismertem meg, aki tényleg imádja az állatokat. A balatonfenyvesi születésû, ötvenes évei elején járó férfi két éve jött a nagykanizsai állatotthonba dolgozni, azelõtt volt gépkocsivezetõ és autószerelõ is. Mikor megkérdeztük tõle, hogy miért szeretne a menhelyben munkát vállalni, rögtön rávágta: mert szereti a kutyákat. Régebben lovakat is tartott, és mivel családja nincs, így az állatok lettek az igazi társai, barátai: talán természetes, hogy van saját kutyája is.

Bár a feladatköre a gyepmesterség, de valamelyik nap is azon kaptam, hogy nagyban tömködte be afriss szalmát az egyik kutyaházba. Kérdésemre a válasza egyszerû volt: nincs riasztása, így „kutyázik” egyet… De bizton számíthatunk rá egy eblak összebarkácsolása, vagy a kutyák etetése terén is. Szóval ilyen a mi új gyepmesterünk. Ügyeletben reggel 8 órától este 20 óráig van, és szükség esetén három telefonszámon is lehet értesíteni: 30/400-13-68 (Vargáné Anikó), 30/378-70-57 (Marosné Zsuzsa), 30/661-91-78 (Skanecz Tamás). Reméljük, minél kevesebbszer lesz erre szükség…

Fotó: National Photo Co. – Sintérek az USA-ban, 1924-bõl.

Dr. Papp Attila