Liplin Lászlóné tavaly töltötte be 90. évét, s mint meséli, a farsang idõszakában talált rá párjára, esküvõjük pedig Kisasszony napján volt.

Akkoriban minden más volt, fogalmazott a kiskanizsai asszony.

- Tudtuk persze, hogy ki kinek tetszik – idézi fel -, és 20 éves korára már mindenki férjhez is került. Játszottunk az utcában, például vasárnaponként, az esti litánia után, így könnyû volt ismerkedni.

Liplin Lászlóné azt mondja, nem szerette a farsangi bálokat. A lányokat elkísérte az édesanyjuk, ettõl függetlenül nagy mulatságok voltak, késõbbi férjével is voltak ilyen rendezvényen.

- Farsangban a võfélyek rozmaringgal feldíszítve már egy hónappal, majd egy héttel az esküvõ elõtt is hívogattak – mondja Liplin Lászlóné. – Aztán az esküvõ után feltették a lovaskocsira a dunyhát, a vánkost és a szekrényt, a fiús és a lányos háznál is. Az asszonyok körülülték a kocsit és danoltak, majd elindult a menet a falun át, közben pedig a násznép szórta a pogácsát a gyerekeknek. Nagyon fiatal voltam még, de tisztán emlékszem ezekre az alkalmakra. Sajnos, a hagyományokból mára nem sok minden maradt.

Liplin Lászlóné azt is felidézi, bizony akkoriban nem volt tanácsos idõ elõtt otthagyni a lakodalmat. Aki hazament, mert fáradt volt, azért lánccsörgetéssel mentek el és visszahozták. A múlt század elsõ felében nem voltak ritkák a 2-3 napig tartó mulatságok sem. A kiskanizsai asszonyé nem ilyen volt, „csak” egy estén át tartott 1946-ban, mivel a háború borzalmai még mélyen éltek az emlékekben…

Fotó: Gergely Szilárd

Vincze Adél