Az emberi tevékenység miatt Európában a vizes élõhelyek mintegy kétharmada, globálisan pedig 87 százaléka elpusztult a WWF adatai szerint. Magyarország is elvesztette vizes élõhelyeinek döntõ többségét.    Vizesélõhelyeink hiánya nagyban megnöveli a társadalom sérülékenységét a szélsõséges természeti hatásokkal szemben - olvasható a WWF Magyarországnak a február másodikai Vizes élõhelyek világnapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében.

 "A vizes élõhelyek természetes testõreink: elsimítják az árhullámokat, védve az embert a katasztrofális áradásoktól; magukba szívják és tárolják a tavasszal érkezõ vizeket, majd a nyári csapadékhiányos idõszakban biztosítják a vizet a növényeknek" - fejtette ki Siposs Viktória, a WWF Magyarország Vizesélõhely-védelmi programjának szakértõje. Hozzátette: a talaj vízháztartását is javítják, így a környezetükben lévõ élõvilág és a mezõgazdasági növények jobb vízellátást kapnak azokhoz a területekhez képest, melyek nem vizes élõhelyek mellett terülnek el.     

Magyarország is elvesztette vizes élõhelyeinek döntõ többségét, emiatt gyakran elõfordul, hogy a tavaszi árvízveszély után hamar jelentkezik a nyári aszály. E kettõs problémára megfelelõ megoldást jelentene, ha a folyókat kísérõ természetes mély fekvésû területeken megfelelõ mérnöki módszerekkel kiengednék az áradás vizét és elraktároznák a nyári idõszakra. Ezeken a területeken elõtérbe kerülhetnének az egykor hagyományos, mára azonban eltûnõ tájhasználati formák, mint például a legeltetés. Az így kialakított táj a klímaváltozás hatásaival szemben ellenállóbb, hiszen segít megõrizni a víztartalékokat és megelõzni a terület kiszáradását.     

"A vizes élõhelyek megõrzése olyan takarékossági beruházás, amelynek óriási megtérülési értéke lenne. Az árvizek tárolása a táj adta természetes mélyületekben olcsóbb és méltán lehetne a folyómeder árvízvédelmi célú szabályozásának alternatívája. Az árvízi kockázatok elkerülése mellett a vizes élõhelyek halbölcsõként, illetve strandolási, sportolási lehetõségeket kínáló pihenõhelyként is értékesek" - véli Siposs Viktória.     

A vizesélõhelyek másik fontos szerepe a vízmegtartás mellett, hogy élõviláguk képes a folyók élõvilágának a megújítására, visszapótlására egy esetleges szennyezés után. A 2000-ben bekövetkezett tiszai cianid-szennyezés idején, a folyót ért vegyi szennyezés nem jutott be a folyó menti holtágakba, tocsogókba, tavakba, mellékfolyókba. Az erõsen mérgezõ vegyület a folyóban óriási pusztítást végzett, de a vízzel együtt elvonult. A Tisza megmaradt élõvilágát késõbb a mellékfolyók vizei teremtették újjá. A távolabbi területek vizes élõhelyeinek élõvilága akkor kapcsolódott be a regenerálódás folyamatába, amikor a következõ tiszai áradás közvetlen kapcsolatot teremtett a folyó és ártere között.

MTI - Kanizsa