Szívemnek talán legkedvesebb könyvét sikerült elhoznom minap a nyomdából – szögezi le mindjárt a beszélgetés elején, nem kis büszkeséggel a hangjában dr. Papp Attila, hetilapunk külsõs munkatársa. A nagykanizsai író immár nyolcadik kötetével jelentkezett, amelyben a partizánok nyomában járva barangolta be a csodaszép Isztriát.

– Évek óta készültem már e kötet kiadására, mint ahogy maga a könyv is éveken át készült, és most végre sikerült – mondta határozottan az író, majd a könyv ötletérõl, a megvalósításról és a kiadás nehézségeirõl mesélt lapunknak. – Még a 2000-es évek elején fedeztem fel magamnak az Isztriát, akkortájt magyarok nemigen jártak arrafelé. A polgártársaim többsége, kiváltképp a családosok, a horvát tengerpart délebbre fekvõ vidékeit igyekezték elérni. A helyzet mostanában nagyot változott, volt úgy, hogy kanizsaiakkal találkoztam például egy július végi, pulai, óvárosi sétám alkalmával. Az elmúlt évtized megannyi kalandja nyomán úgy megszerettem a félszigetet, hogy évrõl-évre igyekeztem visszatérni. A sziklás partvidék, a szép öblök, a csodálatos szorosok és kis fjordok, az ókori „pillanatképek”, az olaszos hangulatú, kisvárosi utcácskák, és a horvát vendégszeretet: nekem az Isztria mindig is a tökéletes, festõi szépséget jelentette. Legyen az Opatija,Ièiæi, Pula vagy Rovinj: másfél évtizeddel az elsõ látogatás után, ma már úgy megyek oda, hogy mikor megpillantom az Uèka hegyláncát, tudom, itthon vagyok…

– Úgy emlékszem, még 2011-ben történt, hogy megpillantottam egy kicsiny bányászfalucska, Raša határában egy szépen gondozott, vörös csillagos emlékmûvet. Megálltam, megnéztem, lefotóztam. Aztán azon morfondíroztam az egész egyhetes pihenõmön, hogy kinek az emlékére állíthatták, mit jelképezhet, minek is lehet az a „kõdarab”, és a vörös csillag a mementója?Akkor határoztam el, hogy kiderítem, és azt is, hogy fel fogom kutatni az isztriai partizán emlékmûveket. Hogy miért – tette fel a kérdést talán magának is dr. Papp Attila. – Azért, mert mikor utánanéztem, nem találtam még horvát írótól, szerzõtõl, kutatótól sem, aki ezt összefoglalta, kutatta, fotózta vagy rendszerezte volna. Nosza, itt az alkalom, hajrá – mondtam magamnak, és belevágtam. Mindig is ez volt, ami igazán csábított írói munkám során: valami újat elkezdeni, valami olyat létrehozni, amit más még nem csinált, amellyel más ember még nem foglalkozott, ami nem ötlött eddig még senkinek sem az eszébe. Persze nem ment volna ez támogatók nélkül, itt is megköszönöm nekik, hogy évrõl-évre visszatérhettem a félszigetre, és folytathattam a kutatást. Bizony, kutatás, munka volt ez, mert nem egyszer történt meg, hogy a mediterrán nyári hõségben magyaros lendülettel fotóztam egy romosabb állapotban lévõ emlékmûvet, az érdeklõdõ svéd turisták meg engem… De olyan is történt, hogy Prodolban a falu öregjei behívtak a kocsmába, mikor látták, hogy érdeklõdve fotózom a partizán-obeliszkjüket, és megvendégeltek, na meg persze, lefotóztatták velem a talponálló „dicsõségfalára” kiakasztott Tito-képet is.

– Amire nagyon büszke vagyok, hogy ez az elsõ, minden lapján színes könyvem.Ez megnehezítette ugyan a kiadást az anyagi eszközök összegyûjtését tekintve, de a színes fotók még jobban segítenek visszaadni azt az élményt, amit én láttam, és láttatni szeretnék az olvasóval is. A kötet tulajdonképpen egy útikönyv, egy helyrajzi írás és egy történelemkönyv jellemzõit hordozza magán, és talán ez miatt lehet érdekes mind az utazás, mind pedig a történelem iránt érdeklõdõknek – részletezi az író. – Rijekából indulok el, és a könyv lapjain keresztül kísérem végig az olvasót a régi, 66-os, tengerpart mellett futó utat követve. Opatija, Ièiæi, Ika, Lovran, Plomin, Labin, Raša, Prodol, Pula, Rovinj és a Limski-fjord: minden településrõl esik néhány szó, de elsõsorban a kisebb, kevésbé ismert falvakat mutatom be. Persze mindezt úgy, hogy a kutatásom középpontjában a partizán emlékmûveket helyezem, tehát ahol található – jó néhány település büszkélkedhet vele – arról a faluról-kisvárosról biztos, hogy írok. Igyekeztem olyan fotókat beletenni a könyvbe, amelyek az én munkáim, az emlékmûvekrõl például az összes fényképet magam készítettem, a horvát nyelvû szövegek pontos fordításában pedig Kocsis Judit rendõrtiszt volt segítségemre. De inkább meséljen magáról a könyv: mindenkinek…

– Ezt hogy kell érteni?

– A tõlem már „megszokott” módon, a kötet kereskedelmi forgalomban nem kapható, azonban az ország összes nagyobb könyvtárában elérhetõ: Alkotmánybíróság, Országgyûlés, ítélõtáblák, törvényszékeke, Kúria, megyei ügyészségek és megyei levéltárak, na és, természetesen a nagykanizsai Halis István könyvtárban is – sorolja dr. Papp Attila. – Azonban Dóró János fõszerkesztõ úrral néhány napja azon gondolkodunk, hogy milyen formában lehetne ezt a kötetet mindenki számára elérhetõvé tenni, és úgy tûnik: jövõ hétre meglesz a megoldás. Ugyanis fõszerkesztõ úr volt az, aki már a kezdetektõl fogva helyet biztosított az Isztriáról szóló írásaimnak, az elsõ még 2012 augusztusában jelent meg a Kanizsa Hetilap hasábjain. Az õ ötlete volt, hogy a kötetet egy online, ingyenesen letölthetõ formában érhessék el az érdeklõdõ olvasók. Még néhány nap, és az ötletbõl valóság lesz, aki szeretné, a karosszékbõl barangolhatja majd be velem az Isztriát…

Kanizsa