A szabadságért halt meg ez a fiú, a szabadságért, pedig annak csak egyszerû, nyers értelmét érthette. Ösztönösen érezte, mit jelent az, ha szabad vagy, szabadon beszélsz, jársz, gondolkodsz, teszel: élsz. Csak ennyit: mi az a „nyers” szabadság, ezt érezte a zsigereiben. És mivel a kommunisták leszaggatták róla ennek a gyermeki ésszel felfogott szabadságnak a köntösét, ezért úgy döntött, nem marad. De azt is eldöntötte, úgy megy el, hogy a felnõttek, magukban szégyenkezve érezzék át, mit is jelent egy igazi hõs bátorsága. Hatvanöt esztendeje, ezen a napon született Bauer Sándor. És csupán 17 éves volt, mikor a legszörnyûbb kínhalált választva kiáltotta világgá: magyarok, szabadon akartam élni…

Nézem a róla készült szörnyû fotót. A ruhája maradéka cafatokban lóg összeégett testérõl. De nincs fájdalom az arcán. Dac és erõ, emberfeletti erõ, és elképesztõ, csökönyös, akaratos makacsság néz vissza rám ezen az elborzasztó fotón: a szabadságért tette ezt magával. Az õ, az én, mindannyiunk szabadságáért. Hatvanöt évvel ezelõtt született az a fiatalember, akinek mindössze 17 év adatott meg ezen a földön. Ezen a talpalatnyi, magyar földön.

Bauer Sándor Budapesten, a Józsefvárosban született, 1952-ben. Komoly lelki sebeket szerzett az 1956-os forradalom idején: ripityára lõtték a szovjet tankok budapesti otthonát. Szerette az erdõt, a fákat: persze, minden szabad ember szereti a természetet. Szeretett volna ezzel foglalkozni, ha majd felnõtt lesz, de egy kommunista párttitkár fiát részesítették elõnyben a felvételinél, így nem lehetett a szegedi erdészeti szakközépiskola tanulója. Így keveredett egy autószerelõ mûhely olajos falai közé. De nem hagyta magát, mert nem akart beállni a sorba, nem akart belebújni a kommunisták által rákényszerített skatulyába, hogy aztán rázárják a kalitka fedelét – egy életre. Sokat olvasott, imádta a történelmet. Csodabogárnak tartották emiatt, de nem törõdött vele. Legalább olyan makacs volt, mint a kádári rezsim által ekkortájt felakasztott Mansfeld. Mansfeld Péter. Sorsa is Péteréhez hasonlatos. Az Üllõi úton, egy pincében ifjúsági klubbot szervezett, és bátor kijelentéseket tett a szabadságról, diktatórikus elnyomásról, Kádárról.

Egy hideg januári napon, 1969. január 20-án döntött úgy, nincs tovább. Ebben az elhatározásában nagyon is inspirálta egy cseh diák, Jan Palach négy nappal korábbi tette. Palach a „prágai tavasz” eltiprása elleni tiltakozásul a cseh fõváros Vencel terén gyújtotta fel önmagát, és még három napig szenvedett, mielõtt eljött érte az akkor már kegyes halál. A cseh hazafi halálának másnapján írta meg búcsúlevelét Bauer Sándor, majd a testét vászon- és gyolcsdarabokkal tekerte körbe, hogy a pusztító tûznek legyen mibe harapnia. Benzint töltött egy üvegbe, majd villamossal utazott tettének színhelyére, a Nemzeti Múzeum kertjébe. Délután egy óra múlt néhány perccel, mikor a Múzeumkertben téblábolók arra lettek figyelmesek, hogy egy egész testében lángoló alak botorkál és tántorog ide-oda, miközben egy piros-fehér-zöld színû, kis zászlócskát lenget a kezében. A járókelõk odarohantak hozzá segíteni, és nagy nehezen eloltották a lángoló emberi fáklyát.

A testének majdnem egyharmadán másod- és harmadfokú égési sérüléseket szerzett fiút a Honvéd Kórházba szállították. Politikai nyomozók érkeztek a kórterméhez, amelyet elszeparáltak, búcsúlevelét pedig elkobozták, mert érezték Kádár emberei, hogy ezt el kell titkolni a nagyközönség elõl. El kell, mert ebbõl a rezsimnek nagy baja is lehet. Akár olyan nagy baj, mint 1956 õszén, hiszen a magyar ellenállás lángja mindig is ott pislákolt a felszín alatt. És ha nem vigyáznak, akkor nem csak Bauer önégetése miatt fájhat a fejük, hanem az miatt is aggódhatnak, hogy ez a bártor fiú a saját, lángoló testével ezt a pislákoló, szunnyadó ’56-os parazsat is bármikor felélesztheti.

A fõvárosi sajtó szûkszavúan írt az esetrõl: „Bauer Sándor 17 éves budapesti ipari tanuló, aki már 1967-ben, 15 éves korában sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg, hétfõn a Nemzeti Múzeum kertjében ruháját leöntötte benzinnel, majd meggyújtotta, ily módon öngyilkosságot kísérelt meg. Súlyos égési sebekkel szállították kórházba, állapota válságos.”

A politikai tisztek annyira tartottak ettõl az összeégett, fájdalomtól összetört, élet és halál között lebegõ fiútól, hogy többször is megpróbálták kihallgatni: egy rendszerellenes összeesküvés nyomait keresték. Persze Sándor még a halálos ágyán is bártan viselkedett, és semmit sem mondott nekik. Erre, 1969. január 22-én, este hét órakor elõzetes letartóztatásba helyezték: „A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy a nevezett január 20-án 13.00 és 14.00 óra között a fõvárosban, a Múzeumkertben magát benzinnel leöntötte, és felgyújtotta, hogy így önkényes tûzhalált haljon. Ezzel az volt a célja, hogy ily módon tiltakozzon a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása ellen, illetve tiltakozásra másokat is felhívjon. Az eddigi meghallgatott tanúk vallomásából az is megállapítható, hogy a nevezett barátai és ismerõsei körében a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokra, továbbá a Magyar Szocialista Munkás Párt és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányra gyalázó kijelentéseket tett. Ezt a felfogását széles körben terjesztette. Nevezett ügyében a fentiek szerint határoztam, mert szabadon hagyása esetén tartani lehetne attól, hogy az általa megkísérelt bûntettet végrehajtaná, vagy egészségi állapotában kárt tehetne, illetve szabadlábon hagyása a köznyugalmat zavarná. Továbbá alaposan tartani kell attól, hogy szabadlábon való hagyása esetén a még fel nem derített és ki nem hallgatott személyekkel összebeszélve a bûntett felderítését nehezítené.”

Nevetséges ez a fennmaradt bûnügyi irat, nem gondolják? Másnap ez a hõs pesti srác halott volt… A temetését eltitkolták, annak idõpontját a rendõrség határozta meg. A közvetlen hozzátartozókon kívül senki nem lehetett jelen, titoktartásról szóló nyilatkozatott kellett aláírnia a lelki fájdalomtól amúgy is megtört szülõknek. A temetését politikai nyomozó felügyelték a rákoskeresztúri új köztemetõben, a Kádár rendszer félt attól, hogy azt történhet, ami történt Prágában Jan Palach temetésén: ott 750 ezer ember kísérte utolsó útjára a hõs cseh diákot…

Bauer Sándor emlékezetét a FIDESZ országgyûlési képviselõcsoportja hozta vissza a magyar köztudatba, mikor 2001. október 17-én egy emléktáblát állított tiszteletére a Múzeumkertben, ahol hõstettét véghezvitte ez a bátor fiatal a magyar szabadságért…

Dr. Papp Attila