A hagyomány szerint a magyar történelem elsõ kokárdája Petõfi Sándoré volt, szorgos feleségének hála. Szendrey Júlia – a forradalom kitörését megelõzõ éjjel – urának nemzeti színû kitûzõt, magának pedig ugyanolyan fõkötõt készített. Talán kétszer is meggondolta volna, fáradozik-e velük, ha tudja: másfél évszázad múlva azzal „vádolják”, miatta visel a fél ország olasz kokárdát március 15-én. A színek helyes sorrendje még a történészeket is megosztja.

Szinte pillanatok alatt lett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc jelképe a nemzetszín szalagrózsa – kokárdának csak jó tíz évvel késõbb kezdték hívni. Nem véletlen az idegen elnevezés meghonosodása: a kitûzõ egyszerû ruhadíszbõl a francia forradalom alatt vált nagy eszmék szimbólumává. Magyar változatát ennek mintájára és hatására viselték a márciusi ifjak.

– A színválasztás, mondhatni, adott volt – magyarázza Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója. – A magyar zászló, a trikolór születése ugyanis szintén erre az idõszakra tehetõ. Az Árpád-korból is ismert piros és fehér, valamint a magyar címeren szereplõ hármas halom zöldje a reformkorban egyre inkább háttérbe szorította a császári feketét és sárgát. 1848-ban már törvény rögzítette a nemzet színeit.

Az áprilisi törvények XXI. cikke a háromszínû rózsáról, vagyis a kokárdáról mint polgári jelképrõl is rendelkezett. A szövegrészlet azonban a színek sorrendjére nem tért ki, ez pedig a mai napig izgalmas vitáknak enged teret.

– Szakirodalma nincs, de két történész is foglalkozott a témával – mondja a múzeumigazgató. – Egyikük, Katona Tamás azt állította: ha a heraldika, vagyis a címertan szabályait vesszük alapul, akkor a színek sorrendje belülrõl halad kifelé, tehát legbelül van a piros, azt követi a fehér és végül a zöld. Katona szerint Szendrey Júlia tévesztésére vezethetõ vissza, hogy már 1848-ban is a fordított változat terjedt el.

Hermann Róbert ezzel szemben hangsúlyozza, nem lehet egyértelmûen kijelenteni, hogy egyik vagy másik verzió helytelen lenne, ráadásul a színek sorrendjét az is meghatározza, milyen a kitûzõ alakja. – Katona a nemzetszínû szalaghurkot vizsgálta – idézi a történészt Száraz Csilla. – Ebben az esetben valóban a heraldika szabályai a mérvadók, ugyanakkor tudni kell, hogy a hajlított szalagcsík történelmi szempontból nézve nem kokárda. Azok ugyanis eredetileg kör alakúak: belül pirosak és kívül zöldek, mint a csákórózsák.

A késõbb elterjedt és ma is általános, pántlikás kokárdáknál a színek megcserélõdtek: a piros kívülre, a zöld belülre került – így ismerjük 1848-ból. Hermann Róbert korábban kiemelte, a Magyar Nemzeti Múzeumban megtalálható korabeli kokárdák mindegyike kívül piros. A Petõfiék által feltûzött szalagrózsáknak ráadásul lassan 170 éves hagyománya van, így nem tekinthetõk kevésbé értékesnek.

Kanizsán nem maradtak fenn kokárdák a forradalom és szabadságharc idejébõl: a megtorláskor a családok rejtegették a kitûzõket, amelyek apró méretüknél fogva könnyen elkallódtak. Vannak azonban más ’48-as ereklyéink, amelyeknek egy részét március 15-én ki is állítják a Medgyaszay Házban. Látható lesz majd honvéd zászló, gyutacsos puska és egy tiszti szolgálati öv is, amely valaha – a Merkly-Belus családdal rokonságban álló – Wéber Antal fõhadnagyé volt.

– A deréköv viselési módja ma is kérdéses – mondja Kunics Zsuzsa történész, – egyesek szerint a rangot jelölte. Mások szerint a tábori öltözék megkülönböztetésére szolgált az, hogy derékra kötve vagy vállon átvetve viselték. A tulajdonunkban lévõ darab két és fél méter hosszú, mindkét végén van egy-egy koronás kiscímerrel ellátott bojttartó; az egyikre tintával azt írták: „Emlék a szabadság harczból 1848. Wéber Antalé. fõhadnagy.” A tulajdonosról keveset tudunk, csak a halálozási dátuma ismert: 1886. március 18-án hunyt el. Az övszalagot egyik leszármazottja ajándékozta még 1968-ban a múzeumnak. A családi legendárium úgy tartja, Wéber Antal a szabadságharc után évekig Olmützben raboskodott.

A kanizsai múzeum munkatársai szerint azon vitázni, hogy mi a kokárda színeinek a helyes sorrendje, olyan, mintha azt próbálnánk eldönteni, mi volt elõbb: a tyúk vagy a tojás? Valójában talán tényleg nem az számít, hogy hol a piros és hol a zöld, hanem az, hogy ott van-e a kokárda a szívünk felett?

Nemes Dóra

Kunics Zsuzsa és Száraz Csilla szerint az a fontos, hogy ott van-e a kokárda a szívünk felett (Fotó: Gergely Szilárd)