Magyarok – s mint kiderült: kanizsaiak is - szinte a világ minden pontján élnek. Megkérdeztük tõlük, az õ vidékükön ünnep-e a magyar nemzeti ünnep. Nem a szirupos révedezésre voltunk kíváncsiak, hanem a valóságra. A végeredmény összességében pozitív: a magyar, éljen bárhol is, lelke mélyén mindig magyar marad. Petõfiék nem haltak hiába…

HOLLANDIA

2015. március 15-én egy kokárda képét posztolta a Facebookra az akkor még Hollandiában élõ Miholics Szabolcs– õ így emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A fiatalember nemrég költözött haza Nagykanizsára.

– Három évig éltem a német határhoz közeli Venlóban – meséli. –Az albérletben más magyarokkallaktam együtt, de március 15. nem igazán vagy csak említés szintjénkerült szóba. A munkahelyemen viszont volt egy Attila nevû kollégám, vele inkább lehetett ezekrõl a dolgokról beszélgetni. Aznap fel-felnéztünk azért a hazai hírportálokra, mert kíváncsiak voltunk a programokra, illetve arra, hogyan ünnepelnek itthon a magyarok,és milyen egyáltalána hangulat.

AUSZTRÁLIA

15046 kilométer. Légvonalban ilyen messzire fekszik Nagykanizsától az ausztráliai Adelaide, ahová 10 évvel ezelõtt, szerelméhez költözött Elischer Krisztina. Az egykoron Kanizsán élõ óvónõ és Dunakeszirõl származó férje, Nagy Ferenc az óriási távolság ellenére is megmaradt magyarnak.

- Adelaide-ben három ausztráliai magyarokat tömörítõ klub van, mindegyikben évrõl évre megemlékeznek nemzeti ünnepeinkrõl, köztük az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról – fogalmaz Krisztina. - Mi tavaly a Norvood-i Magyar Klubban voltunk, ahol színvonalas mûsorral készültek, láttunk toborzó és verbunkos néptáncot, virágot helyeztünk el a klub területén lévõ emlékmûnél, majd magyar színekkel terített ünnepi asztalnál ebédeltünk. Adelaide-ben mûködik egy Magyar Közösségi Rádió is, amely szintén minden évben irodalmi összeállítással, beszélgetésekkel idézi fel a magyar történelem fõbb eseményeit.

Krisztina és Ferenc szerelmének gyümölcse, Sára Ausztráliában született. A májusban kilencedik születésnapját ünneplõ kislány hallott már Petõfi Sándorról, a szabadságharcról, és azt is tudja, mi az a kokárda. Szombatonként magyar iskolába jár, ahol a magyar népdalok és versek mellett a jeles napokról is tanul.

- Sára nagyon érdeklõdik Magyarország iránt, talán azért, mert a kezdetektõl igyekeztünk erõsíteni magyarságtudatát. Fontosnak tartottuk, hogy megtanuljon magyarul olvasni, írni, ma már gyakran egyedül keres rá az interneten Magyarországgal kapcsolatos dolgokra, tette hozzá Krisztina, aki végül elárulta: nyáron hazautaznak, nagyjából 1 hónapot töltenek itthon. Ez idõ alatt kislányuknak a lehetõ legtöbb dolgot szeretnék megmutatni szülõföldjükrõl, Magyarországról.

ÍRORSZÁG

Port Laoise egy 15 ezer fõs kisváros Írországban, Dublintól 80 kilométerre. Az országban nagyjából 20 ezer magyar él, ebben a városban pedig csaknem húsz. Köztük Steiner Barbara és szintén magyar párja.

- A dublini magyar nagykövetség minden magyar nemzeti ünneprõl megemlékezik: rendezvények, kiállítások váltják egymást – enged bepillantást Barbara. - Rendszerint tartanak magyar filmvetítéseket is, valamint évente megrendezik a Hungarian Culture Day-t, a Magyar Kulturális Napokat. Ilyenkor is van filmvetítés,fotókiállítás, mellette kézmûves vásár és magyar piac, s érkeznek hazai tehetségek, mûvészek. Az események idõpontjairól ímélben értesíti az ír magyarokat a nagykövetség.

Steiner Barbara úgy fogalmaz, õk már 10 éve élnek Írországban, így ma már nem tartják a magyar ünnepeket, szokásokat, kivéve a húsvéti tojásfestést és a fõtt sonka, tojás, torma kombinációt. Az írek nemzeti ünnepén, Szent Patrik napján viszont ott vannak tömegben.

SKÓCIA

Skóciában hasonló a helyzet, mint Írországban: sok magyar fiatal él kint,a skót magyaroknak saját honlapja is van (skocia.co.uk). Senkó Eleonóra több mint 6 éve él kint, párjával is ott ismerkedett meg.

- Az 1848-49-es szabadságharc, március 15-e akkor is eszembe jut, ha több ezer kilométerre vagyok a hazámtól. Ma már ez az otthonom, de Magyarország a hazám. A családom skót, nekik meséltem ugyan a történelmünkrõl, de nyilván csak én érzem át ennek az ünnepnek a jelentõségét – mondja Nóra. – Itt a környéken szoktak tartani összejöveteleket, többször láttam már magyar zászlókat, és felolvasó esteket is szerveznek márciusban.

MURAVIDÉK

A Muravidéken már néhány évvel a rendszerváltás elõtt elkezdték szervezetten ünnepelni március 15-ét, ami egyértelmûen a magyar nemzeti értékekkel, a magyar kultúrával és a nemzeti történelemmel való azonosulás megnyilvánulása volt már akkor is, szögezi le Göncz László szlovéniai magyar költõ, politikus. Igaz, akkor Petõfi-ünnepnek hívták és irodalmi programnak álcázták.

- Nagyon sok muravidéki magyar embernek akkoriban ez az ünnepély jelentette a magyarsággal való azonosulást, amit – saját hibájukon kívül – a hétköznapi életben kevésbé élhettek meg, de az esemény kapcsán, szinte ösztönösen, felsorakoztak mellette, mögötte. A korabeli hatalomnak pedig elfogadható volt, hogy Petõfi-ünnepet rendeznek a magyarok, amit õk kizárólag a nyelvi-kulturális kötõdés megnyilvánulásának gondoltak.

1990 után Muravidék-szerte jelentõsen bõvült és jellegét tekintve átalakult március 15-e megünneplése. Az iskolákban egy ideig továbbra is Petõfi-centrikus programokat tartottak, a magyar érdekvédelmi szervezet azonban a kilencvenes évek elejétõl a teljes márciust a „magyar kultúra hónapjának” nyilvánította, több rendezvénnyel, aminek a fénypontja az alsólendvai központi nemzeti ünnep lett, teszi hozzá Göncz László parlamenti képviselõ.S nincs ez másként idén sem, a Muravidéki Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség szervezésében.

Az összeállítást készítette: Bakonyi Erzsébet, Belasics Kata, Jancsi László, Nemes Dóra, Vincze Adél

Miholics Szabolcs Venlóban két éve egy kokárdát posztolt (Fotó: Gergely Szilárd)