Kilencven éve, 1927. március 15-én felavatták Kanizsán a Városi Színház és Mozi épületét, vagyis a mai Medgyaszay Házat. Ez a dátum más szempontból is különleges, hiszen ekkor emlékezett meg az ország elõször nemzeti ünnepként a ’48-as forradalom kitörésérõl.

Kocsis Katalin, aki magát blogján nyugdíjas zenei könyvtárosként említi, ám valójában zenetörténet-kutatóként, helytörténészként (is) ildomos nevezni, a kataliszt.blogspot.hu-n több részben dolgozza fel az intézmény történetét. Idézi például a veszprémi és a soproni színházépületet is megálmodó Medgyaszay Istvánt, a tervezõt, aki a Színházi Élet 1930. 10. számában így nyilatkozott a kanizsai kultúra akkori fellegváráról: „A magas mûvészi kultúrájú város szerény viszonyai mellett sem mondott le nívósabb színmûvészetrõl, de másfelõl nem is utánozott nagyvárosi emeletes színházakat szánalmas miniatûrben, ezerszer megunt aranyozott bécsi gipszeléssel. Színházuk egy kies városi kertben, a magyar élet követelményeibõl termett. Szerkezetei a magyar észjárásból adódtak (…) Itt Nagykanizsa mûvelt magyar polgársága önmagára szabott, magyar lelkébõl való mûvet állított önmagának és példaképpen az egész országnak, melynek hálája - mûvészi köreink õszinte elismerése.”

Kocsis Katalin kiemeli, abban, hogy 1927-re felépülhetett az állandó színház, nagy érdemei voltak dr. Sabján Gyula polgármesternek és dr. Krátky István fõjegyzõnek. Ez az érdem annál is nagyobb, mert - bár közel sem volt ekkora beruházás - a megelõzõ év szeptemberében nyitotta meg kapuit a Városi Zeneiskola. Ha jól belegondolunk, folytatja a zenetörténet-kutató, nem sokkal a vesztett világháború és Trianon után vagyunk, a nagy gazdasági válság elõtti utolsó pillanatban; ennek fényében kell értékelnünk, hogy eleinknek színházat is sikerült építeni. Befogadó színház lett, hiszen állandó színtársulatot Nagykanizsa már tényleg nem bírt volna el, de ez így is nagyon nagy dolog volt.

Az avatás másnapján a pompás nyitóünnepségrõl így számolt be a Zalai Közlöny:„Fényárban úszott a színház tarka épülete és a környezõ Rozgonyi-utcai park és emberek, fogatok, autók hömpölyögtek fel-alá az utcán. [...] A színház pazarul világított foyerjében csupa frakkos, estélyi ruhás közönség zsibongott. Hét órára pontosan az utolsó székig megteltek a széksorok. Az országos viszonylatban is eseményszámba menõ kulturális vívmány elsõ stációjára Nagykanizsára érkezett elõkelõségek teljes számban jelentek meg. Ott volt a város és a környék számottevõ teljes intelligenciája. Olyan fényes közönség, amilyent Nagykanizsán még nem láttunk egyszerre egy helyen összegyûlve.”

Az épület 90. születésnapjára kiállítással, koszorúzással, elõadással és kulturális gálával emlékeztek Kanizsán. Balogh László, a humán bizottság elnöke például kijelentette, a kanizsai erõs polgári jelenlét mindig is igényelte a színházi elõadásokat.

- Az – folytatta a képviselõ -, hogy Kanizsán 1765 óta van gimnázium, azt is jelenti, hogy évszázadok óta kulturális centrum vagyunk. Egyébként a város már 1855-ben elhatározta, hogy kõszínházat épít, a mozizás története pedig 1896-ban kezdõdött Nagykanizsán, Hoffmann Soma úr és csodagépének megjelenésével. Folyamatos volt az igény egy állandó kõszínház megépítésére, amely a színi szezonon kívül moziként is funkcionálhat, így készült el 1927-re ez a ház. Érdekes, hogy 1930-ban Budapest után a kanizsai mozi volt az országban a második, ahol hangos filmeket vetítettek.

Balogh László hangsúlyozta, rá kell döbbennünk, milyen kincs a Medgyaszay Ház, amely kanizsaikum. Mint mondta: szép településen szép házat, mely megérinti az emberek lelkét, ott találunk, ahol az építész olyat tervez és a közösség olyat valósít meg, ami a jövõ nemzedékeket is szolgálja.

Péter Árpád

Az ünnepi gálán a Zalagyöngye táncegyüttes…(Fotó: Gergely Szilárd)