Ma 2025. 5 10.
Ármin, Pálma, Izidor napja van. Látogatók száma : 57739424 |
||||||||||
|
Tánc és gyermekjáték - Pintyõke Fesztivál a 18-as jegyében ![]() A szombati volt a 18. és éppen 18 óvoda vett részt a néphagyományokról szóló fesztiválon. A kiskanizsai program ma már regionális, így csaknem 500 pintyõke mutatta meg tudását. A Zalagyöngye Táncegyüttes nyitotta a produkciók sorát. Õk évrõl évre fellépnek, hogy a gyermekek láthassák, hova lehet eljutni a néphagyományok ápolásával. A Pintyõke Fesztivál rendezõje a kiskanizsai Pipitér-óvoda. Az intézmény vezetõje, Németh Zoltánné elmondta: „A hagyományápolás a mi célunk. A népszokásokat, néptáncokat feleleveníteni, fõleg a mai világban, amikor annyiféle hírt hallunk a nagyvilágból. Úgy gondoljuk, hogy a gyerekekben el kell ültetni ezt a kultúrát, mélyíteni kell bennük a hazaszeretetet. Érezniük kell, hogy õk idevalósiak, itt laknak.” Amilyen tudást, ismeretet, tapasztalatot és szokásokat örökítünk gyermekinknek otthon a családban, az óvodában, vagy az iskolában, olyan emberekké válnak – mondta a fesztiválon Cseresnyés Péter államtitkár, országgyûlési képviselõ. „Ebben a fejlõdésben, ebben a nevelésben, ebben az oktatásban, ismeretátadásban talán a legfontosabb idõszak ez az idõszak, amikor a gyermekek elkezdenek eszmélni, ráébredni, ráérezni a világra. Ekkor kaphatják meg azokat az ismereteket, melyek olyan mélyre gyökereznek majd a késõbbiekben bennük, mely az egész életükre kihatással van” - tette hozzá Cseresnyés Péter. A tánc és gyermekjáték találkozó jó hangulatban telt, a résztvevõk tanulhattak egymástól és fel is töltõdhettek. „A mai napot, úgy gondolom, egy kicsit áthatja a büszkeség és a szeretet. Mert a pedagógusok büszkék, hogy a munkájuk eredményét meg tudják mutatni. A szülõk nagyon büszkék, hogy az õ kisgyermekeik megmutathatják, hogy milyen ügyesek. És az egészet keretbe foglalja a szeretet, mert anélkül nem lehet nevelni” - hangsúlyozta Dr. Némethné Kovács Edit, a Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda igazgatója. Tóth Nándor alpolgármester köszöntõjében beszélt a fesztivál szerepérõl és jelentõségérõl, majd a színpadot átvették az óvodás csoportok. Kanizsa TV - Kanizsa
OKTATÁS ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
15:22 - Indul a Filmklub
11:44 - Évadkezdés a Hölgyklubban
09:52 - A csonthéjba zárt egészség
05:10 - Emlékül
05:05 - Idõsek sportnapja
04:39 - Fókuszban a madarak
16:16 - Ünnepi program - Október 6.
14:52 - Figyelem! Idõpontváltozás!
|