Tizenhárom évvel ezelõtt halt meg az a magyar katona, akit „ottfelejtettek” a Szovjetunióban. Nyíregyháza mellõl sorozták be 1944-ben az I. magyar hadsereg kötelékébe, amely sereg az akkor magyar Felvidéken át lengyel területre, Krakkó környékére vonult fedezni a megvert német csapatok visszaözönlését. Itt esett hadifogságba 1945 januárjában, és vitték a szovjetek egészen az akkori Leningrád (ma Szentpétervár) mellé. Majd innen tovább még ezer kilométert, amely utazásba majdnem beleõrült. Elmegyógyintézetbe utalták, vesztére: Toma András csak ötvenhat év múltán láthatta meg újból a Kárpátok csúcsait.

Elfelejtve, idegen földön, magányosan, egy elmegyógyintézetben élte le életét. Azért e rövidke jegyzet, hogy legalább az emlékét ne felejtsük el annak a szerencsétlen sorsú, magyar katonának, aki ötvenhat évig élt orosz földön, nem önszántából. Újfehértón született, 1925. december 05. napján, és édesanyját már korán, még gyermekként elvesztette. Besorozása, hadifogságba esése és Szentpétervár mellé történõ szállítása után megbetegedett, ezért vitték tovább keletre, Moszkván és Nyizsnyij Novgorodon is túlra. Az erõltetett menet a gyengélkedõ fiatalembert még jobban megbetegítette, és lelkileg is összetörte, hogy hazájától több ezer kilométerre került. Zavart viselkedése miatt 1947 januárjában a Vyatka-folyó partján fekvõ Kotyelnyics városka elmegyógyintézetébe szállították, a hadifogoly nyilvántartásból pedig törölték.

Magyarországon hozzátartozói halottnak hitték, míg a szovjet megszállás miatt, a visszatérõ hadifoglyok tömegei között senkinek sem tûnt fel, hogy halotti bizonyítvány nincs Tomáról. Eltûnt a világ szeme elõl, és ötvenhárom éven keresztül élt a balsorsú magyar katona távol a hazájától, a kotyelnyicsi elmegyógyintézetben, ahol a nyilvántartásban Tamás Andrásként szerepelt. Az ezredfordulóhoz közeledve, a csodával határos módon fedezték fel létezését, és 2000 augusztusában végre hazaszállították, ötvenhat év távollét után. Megtalálták a családját, és utolsó éveit magyar földön, húga, Anna ápoló kezei között töltötte. A honvédelmi miniszter elõléptette, megkapta elmaradt zsoldját is, története pedig bejárta a világot. Tizenhárom évvel ezelõtt, 2004. március 30. napján hunyt el Nyíregyházán,ahol 2010 óta egy márványtábla õrzi örökre az emlékét, az évtizedekig elfeledett magyar katonának.

Dr. Papp Attila