Az utolsó Habsburg uralkodó az elsõ világháború végével, és az Osztrák – Magyar Monarchia megszûnésével lemondott osztrák császári, majd magyar és cseh királyi uralkodói jogairól is. A kommunista Tanácsköztársaság bukása után kétszer is megkísérelt visszatérni, és ismét a fejére tétetni a Szent Koronát: Horthy és Bethlen István akadályozta meg ebben. A második királypuccs a budaörsi csatában ért véget. IV. Károlyt elfogták, és Tihanyba szállították, majd pedig átadták az antantnak. Madeira szigetén, számûzetésben, 34 éves korában hunyt el, a korszak legpusztítóbb, influenzás megbetegedésében: a spanyolnátha vírusa okozta halálát 1922. április elsõ napján.

Horthy hatalomra jutását követõen, az egyre növekvõ – fõként dunántúli – támogatottságát látva, IV. Károly 1921 márciusában lépett elõször színre, azonban ekkor még Horthy rábeszélése, és nem mellesleg a kisantant katonai fenyegetése hatására visszakozott, és elhagyta Magyarországot. Az elsõ királypuccs-kísérlet után Teleki Pál kormányának mennie kellett, és a helyét Bethlen István kabinetje foglalta el a konszolidáció befejezésének programjával. Bethlen igazi államférfi volt: rájött, hogy egy új, nyugati típusú, polgári berendezkedésû Magyarország belsõ rendjének végleges megteremtéséhez a királykérdés megoldásán, és a még mindig mûködõ fehérterrorista különítmények – Ostenburg, Héjjas, Prónay – felszámolásán keresztül vezet az út. Ehhez teremtett kitûnõ alkalmat a második, immár fegyveres királypuccs, és a fegyveres különítményesek további, dunántúli garázdálkodása is. A királypártiak szervezkedésének élén egy Lehár nevû ezredes és Ostenburg különítménye állt. Megkezdõdött a katonai elõkészítés, amely Sopron és Szombathely környékére összpontosult elsõsorban.

Eközben, 1921. július 26-ig kellett volna kiürítenünk Sopront és környékét, amelyet még az 1919. november 10. napi, saint-germaini békeszerzõdés ítélt Ausztriának. A kiürítést Bethlen a jugoszlávok Baranyából való kivonásához kötötte. Ahogy augusztusban megkezdték a kivonulást a szerbek, mi is kivontuk reguláris csapatainkat Burgenlandból, de eközben a Prónay- és Héjjas-féle magyar szabadcsapatok rögtön ki is töltötték a keletkezõ ûrt, Ostenburg pedig Sopronba vonult be embereivel. Prónay olyannyira túlzásba vitte a kormány titkos jóváhagyásával véghezvitt akcióját, hogy 1921. október 4-én „Lajtabánság” néven önálló tartományt hozott létre. Bethlen terve sikerült, az antant hatalmak jóváhagyásával Velencében ült össze a magyar és osztrák fél a helyzet tisztázására. Ennek volt köszönhetõ, hogy az október 11-én kezdõdött tárgyalások két nap múlva eredményre vezettek, és Bethlen vállalta Burgenland magyar szabadcsapatoktól való megtisztítását, cserébe viszont Sopron hovatartozásáról népszavazás dönthetett.

Ebben a zûrzavaros helyzetben látta ismét elérkezetnek az idõt IV. Károly, és 1921. október 21-én, kísérete élén bevonult Sopronba. Még aznap ellenkormány megalakításához fogott, és Rakovszky Istvánt kormányfõvé, míg Lehárt honvédelmi miniszterré nevezte ki. Ostenburg – akit a király ezredesé léptetett elõ, és aki tudta, hogy a Habsburgok végleges trónfosztása után Bethlen és Horthy következõ lépése a különítmények felszámolása lesz – zászlóalj erõsségû csapatával csatlakozott a királyhoz, és ugyanígy tett a szombathelyi katonai körzet is. Így az uralkodónak immár több ezer ember, két huszárosztály és két üteg állt a rendelkezésére. IV. Károly október 22-én, 4 vonatszerelvénnyel indult el Gyõr felé. Az elsõ órák sikereket hoztak, hiszen puskalövés nélkül esküdött neki hûséget a gyõri, majd a komáromi és a tatai helyõrség is. Ezalatt a fõvárosban összeült a minisztertanács, Horthy pedig megbízta Nagy Pál tábornokot az ellenállás megszervezésével. Az antant is értesült IV. Károly akciójáról, és még 22-én délelõtt, követei útján tiltakozott a restaurációs kísérlet ellen Bánffy Miklós külügyminiszternél. Ugyanígy tettek a kisantant megbízottai is. Horthy futárt küldött a király elé tárgyalást kérve tõle, de az hajthatatlan maradt, és csapatai élén akart bevonulni Budapestre. A fõvárost védõ egységek – hat század, két üteg és egy lovasszázad – a Budakeszi-Törökbálint-Budaörs-Nagytétény vonalra sorakoztak fel.

A király 8 zászlóaljjal és 6 ágyús üteggel október 23-án hajnalban ért Budaörs alá. Gömbös Gyula egyetemistákból álló csoportja reggel csatlakozott a védõkhöz, majd a királyi csapatok (Ostenburg csendõrei) feltûnése után heves tûzharc kezdõdött. A budapesti helyõrség lassú visszavonulásba kezdett a királyi csapatok elõl, azok pedig elfoglalták Budaörsöt, és Kelenföld felé vonultak tovább. Horthy ismét tárgyalásokba bocsátkozott, miközben csapatai Szegedrõl, Debrecenbõl, Pécsrõl és Eger irányából a fõváros alá értek. Így a nap közben a katonai helyzet megváltozott, ugyanis további csapatok nem álltak át a király oldalára, viszont a két harcedzett különítményes, Héjjas és Prónay is a kormányzó mellé állt, és a király hátát fenyegette. A túlerõbe került királyellenes csapatok másnap hajnalban megkezdték IV. Károly egységeinek bekerítését. A király visszavonulásba kezdett, de a gyõri helyõrség is elpártolt tõle, és elzárta a visszavonulása útját. Az uralkodó kénytelen volt megadni magát, majd lefogták és Tihanyba vitték. Az egynapos, budaörsi csata mérlege: 17 halott és 60 sebesült. IV. Károlyt az antant képviselõi Madeira szigetére kisérték, majd a nemzetgyûlés 1921. november 6. napján kimondta a Habsburg-ház trónfosztását a királyság, mint államforma fenntartása mellett. 1921 decemberében Sopron lett az ország leghûségesebb városa, majd a következõ év tavaszán meghalt az utolsó magyar király, és felszámolták a szabadcsapatokat is.

Dr. Papp Attila