Negyvenhét évvel ezelõtt, 1970. április 07. napján egy bátor magyar vadászrepülõgép pilóta, Zoboki Sándor fõhadnagy megelégelte Kádár János hazug rendszerét. Úgy döntött, hogy „nyugatra” távozik, mégpedig oly módon, hogy felfigyeljen rá a világ. Így is történt: miután felszállt a Magyar Néphadsereg MIG-15 – ös vadászgépével a taszári légibázis kifutójáról, nyugati irányba fordította a repülõgépet, és egészen a napfényes Itáliáig repült vele, majd pedig politikai menedékjogot kért az olasz hatóságoktól. Egy újabb repedést okozott ezzel a kádári szocializmus egyre jobban rogyadozó talapzatán. Újabbat, hiszen fél évvel azelõtt Bíró József százados tett ugyanígy…

Zoboki Sándor, a Magyar Néphadsereg 25 éves pilótája 1970. április 7-én, 9 óra 12 perckor emelte fel a MiG-15-ösét a taszári repülõtér betonjáról, öt perccel késõbb azonban megszakadt vele a rádiókapcsolat, és a radarokról is eltûnt. A légierõnél azt gondolták, hogy lezuhant vagy kényszerleszállást hajtott végre, a felkutatására azonnal három helikopter szállt fel. Két órával késõbb hívták vissza a bajbajutott pilótát keresõ helikoptereket, miután nyugati hírügynökségek beszámoltak arról, hogy Zoboki Udinétõl nem messze, Risanóban, egy használaton kívül reptéren szállt le a gépével.Kiderült, hogy mélyrepülésben, a radarok érzékelési magassága alatt elõbb Jugoszlávia felé vette az irányt, majd az Alpok vonalát követve szállt le Risano kis repterén. Fél évvel korábban, 1969. augusztus 14-én pedig a 42 éves Bíró József százados – szintén egy MiG-15-sel – Dombóvár térségében vált ki egyvadászkötelékbõl, majd eltûnt. Õt négy és fél órán át keresték, egészen addig, míg az MTI nyugati források alapján jelentette, hogy Olaszországba szökött. Bíró az Udinéhez közeli Osappóban szállt le.

Kádárék a szökése után szinte azonnal kikérték Bírót, ám a százados politikai menedékjogért folyamodott a taljánokhoz, így az olaszok végül nem adták ki. Bíró Józsefet a Budapesti Katonai Bíróság távollétében, 1969. december 29. napjánmeghozott, KB.I.052/1969.számúítéletében, „fegyveresen és szolgálati ténykedés felhasználásával elkövetett külföldre szökés” bûntette miatt halálra ítélte, mert „súlyosan visszaélt a dolgozók és elöljárói bizalmával, aljas módon elárulta hazáját, katonatársait, cselekményével pedig lehetõséget és táptalajt biztosított annak a rágalomhadjáratnak, amelyet nyugaton hazánk, dolgozó népünk munkája ellen folytatnak”. A halálbüntetés 1970. február 11-én emelkedett jogerõre.

Zoboki Sándor bírósági tárgyalását szintén gyorsan lezárták, elsõ fokon már a szökés után két hónappal, 1970. június 4-én megszületett a halálos ítélet, amely július 13-án lett jogerõs. Természetesen Zobokit is kikérte a Magyar Népköztársaság, de õ is menedékjogot kapott Olaszországtól. A gépét viszont az olaszok visszaadták a magyar hadseregnek. Zoboki sorsáról keveset tudni. Az biztos, hogy elõbb egy menekülttáborba került, majd járt az USA-ban, végül egy ausztriai síbalesetben vesztette életét. Úgymond, „átlagos” hír lehetne ez egy magyar származású síelõ véletlen balesetérõl, ha nem került volna utóbb nyilvánosságra a Honvédelmi Levéltár egy dokumentuma, amely Rajnai Sándornak, a külföldi hírszerzés fõnökének nevéhez kötõdik: „A hazai feldolgozó munka és a vádlottak távollétében hozott halálos ítéletek megfelelõ hatékonysággal nem biztosíthatják az újabb hasonló bûncselekmények elkövetésétõl való visszatartás érdekeit. Ezért a BM III. Fõcsoportfõnök Elvtársnak javasoljuk – a BM III/I. csoportfõnökség lehetõségei figyelembe vételével – a jogerõs ítélet végrehajtása elõkészítésére aktív operatív akció kezdeményezését”. Ennyi bizonyítható. Meg a tény: Zoboki Sándor életét vesztette, mikor Ausztriában, síelés közben fennakadt egy nyakmagasságban kifeszített drótkötélen…

Bíró Józsefet szintén megpróbálták megölni: a trieszti menekülttáborban többször is rálõttek, de túlélte az orvtámadást, azonban máig sem tudni – persze sejthetõ –, hogy kikis akarták meggyilkolni. Ezután elhagyta Európát, és Kanadában telepedett le, ahol civil pilóta lett. Igazi magyarként, két évtized után sem tudta elfelejteni hazáját. Mardosta a honvágy, szeretett volna hazatérni, ezért 1988. február 21-én levelet írt Kanadából a magyar katonai bíróságnak, és kegyelmet kért. A kegyelmi kérvény szerint megbánta, amit tett, de ragaszkodott ahhoz, hogy nem árulta el a hazáját, ugyanis nem adott ki titkos adatokat, a mûszereit pedig megsemmisítette a földet érés után. A kérelmét elutasították. Másodszor már a rendszerváltás után kért kegyelmet. A katonai bíróság ekkor kimondta, hogy a halálbüntetésének végrehajthatósága 1990. február 11. napjával, azaz a jogerõs ítélettõl számított húsz év elteltével elévült, ezért Bíró visszaköltözött Budapestre, Göncz Árpád államfõ pedig elnöki kegyelemben részesítette.

Dr. Papp Attila