Gyakran felidézte unokáinak a „fönek foló patak” történetét Stáhl Györgyné. Ilike szülei Kiskanizsán, a Szepetneki utcában laktak, s házuk elõtt szaladt Szombathely irányába a kis ér.

A régi hagyományt évekig ápolták a szülei a szomszéd Igri Kati néni közremûködésével, aki gyakran vigyázott a gyerekekre, s az 1946-48-as években édesapja Kati nénit kérte meg a nagypénteki vízhordásra. Õ pirkadatkor lement a patakhoz, s mire felérkezett a vízzel, Ilike édesapja felébresztette a gyerekeket, akik a lavórba öntött patakvízzel megmosták a szemüket, arcukat, bár a két fiú gyakran ellenkezett.

Különösen az öccse tiltakozott, mondván, hogy õ békás vízben nem mosakszik. A szertartás után az idõsebbek pálinkát ittak, de a fiatalokat sem hagyták ki, az õ poharukba is töltöttek egy kevés pálinkát, amibe beledughatták a nyelvüket. Persze ezt sem akarták megtenni, mert nem volt jó íze, de végül, mivel szófogadó gyerekek voltak, valamennyien beledugták a nyelvüket a pálinkába, aztán folytathatták az alvást. Édesapjuk visszaöntötte a kifejezetten erre a célra vásárolt kannába a vizet, amit Kati néni kivitt a patakba.

A néphit szerint a pálinkától egészségesek lesznek az emberek, a víztõl pedig a bõrük lesz szép. A családban évekig divatban volt ez a nagypénteki szokás, míg egyszer csak Kati néni felmondta a vízhordást arra panaszkodva, hogy mindenki boszorkánynak nevezi.

Bakonyi Erzsébet