Az Idõsek Kodály Zoltán utcai klubjának Soltész Miklós országgyûlési képviselõ, a Parlament Ifjúsági, Szociális és Egészségügyi Bizottságának alelnöke, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetõje volt a vendége. Soltész Miklósnak egy csésze tea mellett tett fel kérdéseket Koller Jutka, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója.

A felvetett kérdések kapcsán többek között elhangzott, a szociális terület önmagában nem lóghat a levegõben, ahhoz jól kell mûködnie a gazdaságnak. Márpedig a magyar gazdaság legnagyobb gondja az, hogy a nagy multicégek bagóért, nevetséges összegekért dolgoztatják az emberek tömegét. A Dániában, Hollandiában, Németországban és Ausztriában jól mûködõ családi, mikro-, kis- és középvállalkozások Magyarországon nem életképesek, legalábbis nagyon kevés. Ha ezeket nem erõsítjük meg, hiába szeretnénk a szociális területre még több pénzt.

– Nekem is nagyon hasznos volt a találkozó – jegyezte meg az elõadást követõ beszélgetésünk elején. – Az biztos, egy ország igazi arcát az is mutatja, hogyan foglalkozik a rászorulókkal, nyilván az anyagi lehetõségek figyelembe vételével. Annyi mindenre folyik el fölöslegesen a pénz az országban, és ez a terület sokkal többet érdemelne.
– Egyfajta jövõképet is próbált felvázolni.
– Amennyiben a Fidesz-KDNP kap felhatalmazást az ország vezetésére, akkor az elsõ elengedhetetlen lépés a leltárkészítés lesz. Második lépésként a szociális területen kell egy rendkívül gyors tûzoltást elvégezni. Nem maradhatnak sem éhen, sem tüzelõ nélkül az emberek. Nem kerülhetnek utcára azok, akik önhibájukon kívül veszítették el munkahelyüket, és emiatt nem tudják törleszteni lakáshiteleiket, vagy nem tudják fenntartani a lakásukat, mert a társadalom kötelessége, hogy õket megvédje. Közép és hosszú távon egy teljesen más szociálpolitikai, családpolitikai szemléletet kell megvalósítani. A produktív szociálpolitikát, hogy aki eltartott, és még teheti, az adjon is vissza a közösségnek. Igenis, nemcsak jogai, hanem kötelezettségei is vannak az eltartottaknak. Ezt nem a fogyatékosokra, az idõsekre értem, hanem általában a szociális segélyezettekre. A családpolitikában mindenképp fontosnak tartjuk a családok megerõsítését, a családi típusú, vagy a családi adózás bevezetését, mert ez az alapja annak, hogy a fiatalok gyermekeket merjenek vállalni, és fel is neveljék õket.
– Mint itt is elhangzott, az idõsek még reménykednek a 13. havi nyugdíjban, hiszen sokan ebbõl a pénzbõl tudtak karácsonyi ajándékot vásárolni az unokáiknak. Valóban reménykedhetnek?
– Az anyagi helyzet egyik pillanatról a másikra nem lesz jobb. Nem hirtelen, mert a gazdaság nem bírja el. Magyarország a velünk csatlakozó országok között az elsõ volt még 2002-ben, és az azt megelõzõ idõszakban, most pedig az utolsók között vagyunk. Egyértelmû, egy elrontott gazdaságpolitikának a következménye, hogy ide süllyedtünk le. Ha a gazdaságpolitikát megfordítjuk és megváltoztatjuk, márpedig biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, a támogatásoknak magasabbnak kell lenniük akár a szociális területen, akár a nyugdíjaknál, vagy a családtámogatási rendszerben, mint most, mert ez szinte a megélhetéshez sem elég.
– Említette, nemcsak az országot járja, hanem a határon túlra is elmegy tanulni, tapasztalatot szerezni.
– Kétszeres dolog miatt is. Egyrészt a csángókhoz járok, õket próbálom támogatni a barátaimmal, a segítõkkel. Ez is egyfajta tanulás, mert meg lehet tanulni, hogyan élnek tisztes szegénységben emberek úgy, hogy közben mindent megtermelnek maguknak. A legnagyobb szegénységben, a legeldugottabb falvakban még ismerik az állattartást, a növénytermesztést, ami sok magyarországi településen megszûnt, és ezt nagy bajnak tartok. A vidéken élõ emberek egy részét vissza kell szoktatni ahhoz, hogy ne a nagy bevásárló központokban vegyék meg az élelmet, hanem termeljék meg maguknak. Ez is egy tapasztalat. Decemberben például azért megyek Csaba testvérhez Erdélybe, hogy az õ gyermekvédelemben, illetve az egyedül álló édesanyák érdekében megtett tapasztalatait átbeszéljük. Kíváncsi vagyok rá, mi az a törvényességi szabályozás, jogi háttér, ami Romániában és Erdélyben megengedi, hogy befogadjanak, és különbözõ otthonokban neveljenek gyerekeket és segítsék õket, valamint mi az, ami ezt Magyarországon megakadályozza. A szigorú elõírások miatt nem az utcán heverõ ember, az utcán kolduló, csellengõ gyerek a fontos, hanem a jogszabályok betartása. Szeretném megtudni a szakembereiktõl, mi az, amiben Magyarországon változtatni kell ahhoz, hogy elsõ helyre kerüljön az ember, és csak utána a mindenféle, életünket megnehezítõ elõírás.
– Nap mint nap hallani, nincs akkora értéke, becsülete napjainkban az embernek, mint annak idején Bánk bán Tiborcának volt.
– Igen, így van. Csaba testvér szeretett volna elindítani Magyarországon, Csobánkán egy anyavédelmi otthont, de olyan jogszabályokba ütközött, hogy egyszerûen nem tehette meg. Itt kellene feltenni a kérdést, hogy mi a fontosabb? HCCP-konyha legyen egy ilyen helyen, vagy kapjon minden nap meleg ételt, és tetõ legyen a feje felett. Sõt, nemcsak anyagi, hanem lelki segítséget is kaphat a nehéz élethelyzetbe került nõ.
– A HCCCP rendszer bevezetése éppen EU-s elõírás volt. Vajon ki lehet hagyni?
– Remélem! Mindazokat a ránk erõltetett, egyébként Európa nagy részén be nem tartott, és nem biztos, hogy kötelezõ elõírásokat ki kell tisztítani a magyar jogrendszerbõl, mert csak az életünket nehezítik. Senki nem tudja nyomon követni – sem egy intézményvezetõ, sem aki alkotja ezeket a jogszabályokat, rendeleteket –, és nem életszagúak.
– Ön már többször is járt Nagykanizsán. Nyilván tudta, hogy novemberben lesz az Idõsek hete rednezvénysorozat.
– Igen. A szervezõknek külön szeretnék gratulálni, mert tudom, egy ilyen programsorozat megszervezése rengeteg odafigyelést igényel, plusz fáradtságot jelent. A jelentõsége azonban nagy, mert felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy az idõsekkel való törõdés nekik is szükségletük lesz a jövõben. Ha ezzel nem törõdnek, õk sem várhatnak el jobbat. Ha azonban van pozitív példa, mindenképpen elfogadóbb a társadalom. Arra bíztatnám mindazokat, akikben van erre készség, a köz érdekében végzett munka emberileg sokszorosan megtérül azokon keresztül is, akiknek nyújtják.
B.E.