Bár kevés az esély arra, hogy a hajnali gombaszedõk esetleg boszorkánnyal találkozzanak a Nagykanizsa környéki erdõkben, de ki tudja, akármi megtörténhet. Ugyanis, idestova 517 éve, pontosan 1500. április 24. napjától az emberek jobban odafigyeltek – fõként a vidéki, kis falvakban – erre a dátumra, mint általában a tavasz más napjaira: tudniillik a tavaszi gonoszjáró napon a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak…

Ilyenkor nyírfából készült tüskés ágakat tûztek a kerítésbe, illetve az ajtókra, ablakokra, hogy a gonoszt távol tartsák. A népi hiedelem szerint, aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat, akik e nap hajnalán mentek harmatot szedni. Lepedõvel itatták fel a mezõrõl a harmatot, majd kifacsarták azt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel. A germán térség hatalmas erdeiben arra is vigyáztak a gazdák, hogy a boszorkányok a harmattal együtt nehogy ellopják a búza „hasznát” is. Akit ilyenkor más búzavermének közelében értek, aki még motyogott is magában, az nagy valószínûséggel boszorkány volt. Ugyanis a boszorkák a veremnél egy mondókát kezdtek kántálni: „szedem, szedem, felét szedem”, ezzel is jelezve, hogy csak a haszon felére pályáznak, nehogy a búza megcsapolása nagyon is feltûnõ legyen, s kiderüljön a gonoszság.

Itt, a Kárpát-medencében is fontos nap volt a tavaszi gonoszjáró nap, ugyanis ez György napja is, ami a magyaroknál az állatok elsõ kihajtásának legfontosabb idõpontja volt. Ilyenkor az állattartó gazdák különbözõ, mágikus praktikákkal igyekeztek megvédeni a legelõre tartó jószágaikat. A Zala folyó mentén például, az elsõ kihajtáskor az istállóküszöb mellé belülrõl láncot, kívülrõl pedig egy tojást tettek: ezeken kellett a jószágoknak keresztüllépniük, s azt tartották, hogy ettõl olyan erõsek lesznek, mint a vaslánc, és olyan gömbölyûek (termékenyek), mint a tojás.A Dunántúlon szokás volt még a haszonállatokat a Szent György napi máglyák mellett elhajtani, hogy a füsttõl megtisztuljanak, és így az ártó szellemek, a rontás elkerülje õket.

Dr. P. A.