Lehet hosszasan regélni ugyan a sport szakmai oldaláról, de a csapatsportok, azon belül is a labdajátékok mit sem érnek remek meccshangulat nélkül. Ebbõl az alapállításból kiindulva, alighanem a szurkolók is megérezték, hogy a Kanizsai Vadmacskák kosarasai elsõ gyõzelmük elõtt állnak a szezonban, hiszen a szombathelyiek ellen ugyan nem voltak háromszáznál többen a csarnokban, mégis éktelen zajt csaptak a tak-taknak nevezett, leginkább valamifajta „kiegyenesített” úszógumihoz hasonlatos eszközeikkel.

A hivatalból kint tartózkodó tudósítók egymás szavát sem értették a drukkerek között, így a pontok számolása esetében észnél kellett lenniük, de ez legyen a saját problémájuk. A lényeg, hogy a hangos szimpatizánsok végre ismét fergeteges közeget varázsoltak az NTE-csarnokba. De nyugodtan hozzájuk sorolhatjuk azt a sálakkal, zászlókkal érkezett néhány fiatalt is, akikrõl a helyi ultrák történetét ismerõknek talán még az egykori Arancia Meccanica is eszébe jutott. Akkoriban, az a szurkolói csoport jó esetben akár százötven fõt is drapériája mögé tudott sorakoztatni, s máris adott volt az a lelátói támogatás, amely minden együttes számára még külön is motiváló erõ. A jelenbe visszatérve, a nõi kosarasoknak a legutóbbi hazai mérkõzésükön a körítésen túl még siker is jutott, ami talán segíthet a csapat és a szimpatizánsok egymásra találásában. Persze, Montecuccoli óta tudjuk, a háborúhoz pénz, pénz, és megint csak pénz szükségeltetik, s nincs ez másképp a mai sportban sem. Ugyanakkor az apró sikerek, gyõzelmek nem csupán a rajongók érdeklõdését kelthetik fel, ami további szép gyõzelmeket jelenthet. A siker pedig még több drukkert vonz, így a továbbiakban a remek meccshangulat máris adott…

Polgár László