Számos elbeszélésbõl, sokat megtudhattunk már az 1956-os, nagykanizsai eseményekrõl. Azonban a néha tragikus események szükségszerû résztvevõi, a mentõautók „legénysége” is tanúi voltak azoknak a napoknak. Egy nagykanizsai mentõ-szakápoló, Klaszán Sándor a szállítási napló adatait felhasználva próbálta rendszerezni és egy csokorba gyûjteni az eseményeket. Õt kérdeztem, hogy a kanizsai mentõsök hogyan, miként élték meg 1956 októberének végét? Elmesélte…

– 1956. október 26-án, pénteken, az esti órákban a tüntetõk egy csoportja a Magyar Dolgozók Pártja székháza (ÁVH-épület, volt Kreiner-villa) elé vonult és fegyvereket követelt. A kivezényelt karhatalom ekkor a tömeg közé lõtt, a sortûznek 2 halottja, és 14 sebesültje volt – idézte fel a történteket Klaszán Sándor, a nagykanizsai mentõállomás mentõ-szakápolója dr. Szombath Tibor „Nagykanizsa régi képes levelezõlapokon. 2010.” címû mûvébõl. – A sortûzben Skerlák Józsefné életét vesztette. A lövöldözésnek tizennégy sérültje volt. Az „Új Zala” 1956. október 28. napján megjelent számának híradása alapján: Kocsis József, Ungor Károly haslövést kapott, Balázs László tüdõlövést. Ugyancsak súlyosan sérült Tóth Mária, Marcs Ferenc, Horváth Ferenc, Korotki István. Könnyebb sérülést szenvedett Ács István, Samu György, Mocsári Ferenc, Horváth János, Godina László és Tóth István. A híradás szerint Ungor Károly „gimnazista” tanuló haslövést kapott és november 1-én belehalt sérüléseibe. Ma már tudjuk, hogy Ungor Károly második osztályos szobafestõ ipari tanuló volt az M.T.H. 406. számú Helyi Ipari Iskolában – emlékezett vissza a mentõs Ungor Károlyra, akirõl a Batthyány Lajos gimnázium igazgatója, Balogh László írt egy részletes cikket egy évtizeddel ezelõtt, a Kanizsa Újság 2007. október 26. napi számában.

– De kik is voltak a kivonuló mentõsök azokban a napokban, mikor vonultak ki, mit láttak õk, és mely sérülteket hozták be? – kérdezett vissza Klaszán Sándor. – Az 1956-os szállítási napló pontos választ ad minden kérdésre. Az elsõ mentõ 1956. október 26-án, 19h 16’-kor vonult ki (947-es jelzéssel a Dodge Weapon) Viola Sándor fõápolóval (õ 1962-ben „Labricz” Sándorra változtatta a nevét) és Krénusz László gépkocsivezetõvel a Vöröshadsereg utcába. Félve indultak útnak. Amikor bementek a székházba, az õrjöngõ tömeg meggyanúsította õket, hogy az ÁVH-sokat akarják kimenekíteni. Állítólag olyan lövöldözés volt, hogy a mentõ is kapott golyót. A mentõsök végül nem sérültek meg, és be tudták hozni a sérültet a kórházba. A sérült Skerlák Józsefné 52 éves nõbeteg volt. Kórisme: „Vuln. slopetarium capitis”. Rövid esetleírása: „Állítólag meglõtték. Eszméletlen állapotban találtuk. Habos vér a jobb száján.” 19h51’-korvonult ki a második mentõ (983-as jelzéssel az IFA Phanomen) Kovács István ápolóval és Baksai József gépkocsivezetõvel, szintén az akkori Vöröshadsereg (ma Sugár) utcába. Godina László 29 éves segédmunkást vitték be a kórházba „Állítólag vállát meglõtték” rövid megjegyzéssel. Velük egy idõben, szintén 19h 51’-kor újra visszament a helyszínre a 947-es kocsi is Viola Sándorral és Krénusz Lászlóval. Õk ezúttal Horváth János 24 éves segédmunkást vitték kórházba „Állítólag a jobb lábon négy lövésbõl eredõ sérülés” jellemzéssel. Viola és Krénusz 21h35’-kor ismét riasztást kaptak a Vöröshadsereg utcába, a napló bejegyzése: „Ismeretlen lövött sérültek. 2 személy haslövés.” A következõ bejelentés 21h 36’-kor érkezett. A 881-es jelzésû mentõvel vonult ki Jámbor József mentõápoló és Bogdán László gépkocsivezetõ a Vöröshadsereg utcába. Az eset rövid leírása: „2 ismeretlen személy, haslövöttek” – sorolta annak a véres napnak a történéseit a mentõ-szakápoló. – 23h05’-kor érkezett a következõ megkeresés. A 881-es jelzésû Fiat 1100-as kocsival vonult ki dr. Hermán, Jámbor József mentõápoló és Bogdán László mentõ gépkocsivezetõ. Az Ady u. 11-bõl kellett hozni egy haslövött fiatalembert. Az eset rövid leírása: „18 év körüli haslövött fiatalember.” Õ volt Ungor Károly 16 éves ipari tanuló, aki pár nappal késõbb belehalt a sérülésbe. Pedig csak moziba akartak menni a barátjával…

– Az utolsó lövéses kivonulás ezen a gyászos napon 23h 46’-kor történt. Dr. Krutsai, Viola Sándor és Krénusz László vonultak ki a Kazinczi utcába a 947-es Dodge mentõvel. A sérült Balázs László 16 éves traktorvezetõ volt. Sérülése: „Vulnus Sclopetarium Thoracis”. Rövid jellemzése: „Állítólag mellkaslövés érte” – idézett a szállítási naplóból Klaszán Sándor, majd a nagykanizsai mentõsökkel kapcsolatos, további 1956-os tudnivalókat is megosztotta velem. – Reizner József szabadnapos mentõs a felbolydult tömeggel sodródva gyorsan taxit tudott találni a mindenórás terhes feleségének. Márton László késõbbi mentõsofõr 13 éves gyerekként vett részt ezen a tüntetésen. Egy gellert kapott géppisztolygolyótól bokasérülést szenvedett.Pár nappal késõbb Szigeti Gyula és Krénusz László mentõ gépkocsivezetõk a szabadnapjukon a TEFU-tól kölcsönkért Csepel teherautókkal élelmiszer segélyszállítmányt vittek Budapestre a forradalmároknak. Nagy országos felhívás volt az újságokban, és a rádióban, hogy a vidékiek gyûjtsenek élelmiszereket a fõvárosiak számára. Krumplit vittek, füstölt húst, konzerveket, zsírt, baromfit, tojást, lisztet… Három-négy teherautó ment együtt konvojban. Szigeti Gyula ment elõl. A vezetõfülke két oldalára egy-egy jól látható vöröskeresztes zászlót tûztek, a ponyvás plató oldalára pedig nagy vöröskeresztet festettek. Géppisztolyos orosz katonai alakulatok több ellenõrzõ ponton csak úgy engedték át õket, ha vámot adtak cserébe: cigaretta, pálinka, konzervek fejében mehettek tovább. A kanizsai adományokat egyébként a Markó utcai,központi mentõállomásra vitték.

– Mutatóba hoztak haza néhány konzervet az amerikai adományokból. Szigeti Gyula nevére ennek a „mentõakciónak” a kapcsán sokáig emlékeztek a budapesti mentõsök. Krénusz László pedig állítólag utána többször is kijelentette, mikor megkérdezték tõle, hogy nem félt-e Pestre vinni az adományokat azokban a puskaporos napokban: „Mitõl féltem volna? Túléltem én már egy világháborút is!” – mesélte az alig ismert történetet a mentõ-szakápoló. – Dr. Berentés Ernõ ezekben a vérzivataros idõkben állítólag csak Krénusz Lászlóval vonult ki szívesen. Budapestre is csak vele volt hajlandó egy alkalommal beteget szállítani. Bár a szolgálatvezetõknek is ki volt adva, hogy ne nagyon engedjék a mentõket a fõváros közelébe, néha elõfordult, hogy egy-egy súlyosabb beteggel mégiscsak Budapestre kellett menni. A Krénusz-házaspár esküvõje pedig a forradalom kellõs közepén volt, a miklósfai templomban. Pékó László frissen végzett mentõápoló bajtársunk Nyugatra disszidált, további sorsáról nem tudni.

– De volt olyan ember is, aki éppen 1956-os szerepvállalása miatt lett mentõssé – hívta fel a figyelmet a kanizsai mentõs. – Október 25-én este, az akkori Szabadság-téren (a mai Erzsébet-tér), a 17 méteres emlékmû-talapzaton álló szovjet szobrot a tömeg csak a fúrási vállalat lánctalpas erõgépének a segítségével tudta ledönteni. Ezt az erõgépet a kifejezett tiltás ellenére annak a Zágon Ferencnek a hozzájárulásával engedték ki a fúrási vállalat fõkapuján, aki a Petõházi fõmérnök közvetlen beosztottjaként „fõfúrómesteri” beosztásban dolgozott ott. A forradalom után letartóztatták, Budapestre vitték, ahol jó néhány hónapot ült az elõzetesben. Képzettsége ellenére, a szabadulása után csak mentõgépkocsi-vezetõként tudott elhelyezkedni. Ezt Polai Károly bácsi mesélte el nekem, aki évtizedekig volt a nagykanizsai mentõállomás mentõápolója – zárta a dél-zalai mentõsök 1956-os kalandjait Klaszán Sándor.

Az 1950-es években használatos mentõautókról készített fotókat ide kattintva tekinthetik meg.

Dr. Papp Attila