Száztizenöt évvel ezelõtt, Párizsban állapodtak meg az európai országok a hasznos szárnyasok védelme érdekében. Magát az emlékezõ napot még ugyanazon évben, a világon – és Magyarországon – elõször Chernel István ornitológus szervezte meg. Az 1902. március 19-én megkötött megállapodás nyomán, az 1906. évi I. törvénycikk rendelkezett hazánkban a mezõgazdaságra hasznos madarak védelmérõl, míg a megemlékezés iskolai keretek közé vitelét szintén 1906-ban, Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter tette kötelezõvé.

A rendelet értelmében, az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédõ” és „erkölcsnemesítõ” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját. Majd Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter fejtette ki az egyik, 1931-ben kiadott rendeletében a megemlékezés amerikai gyökereit, illetve azt is, hogy mit kell az emléknapon az iskolákban a tanulók felé közvetíteni. Ezen a napon a tanító „hagyományosan szép, emelkedett és beható elõadást tart a madarak életérõl, a természet háztartásban való jelentõségérõl, az ember gazdaságaiban, de lelkületében játszott szerepérõl is”. A fákkal kapcsolatban „az oktató a fák jelentõségét fejtegeti, a lényeg azonban az, hogy minden gyermek ültessen egy fát, mely fa azután magával a gyermekkel növekszik, és így a gyermek lényéhez fûzõdik”.

Az elsõ világháború utáni évtizedben az ünnepnap veszített jelentõségébõl, majd Klebelsberg az Apponyi Albert felé tanúsított tiszteletével indokolta a szokás felújítását: „újból teljes érvényt igyekszem szerezni annak a fennkölt szellembõl fakadó rendelkezésének, mellyel a magyar erdõk, mezõk dalos madarainak és a fáknak megvédelmezését kívánta elérni akkor, amikor a fogékony gyermeklelket a madarak és fák szeretete felé igyekezett gyöngéden hajlítani”. A miniszter rendeletében visszajelzést is elõírt annak ellenõrzésére, hogy az iskolákban megtartották-e az emléknapot, hogy milyen eredménnyel rendezték azt meg, hogy volt-e konkrét faültetés, hogy rendelkezésre állt-e minden szükséges segítség, amelyek között a legfontosabbnak Herman Ottó Madarak hasznáról és káráról címû munkáját tartotta a miniszter. Klebelsberg meggyõzõdése volt, hogy a hagyomány újraélesztésével „a fa és bokor szeretete elterjed a nép között, mert annak megóvásával és ápolásával együtt önként föltámad és gyökeret ver a nép szívében, értelmében egyaránt a hasznos madarak védelme is”.

Dr. Papp Attila