Sok évszázados népi, paraszti megfigyelés szerint, a három szent neve napjának tájékán hûvösre fordul az idõ. Sõt, nem ritka ilyenkor a hajnali fagy sem. Persze az év más részében is van jó néhány hûvös nap és lehûlés, de a zsenge növényzet, az éppen csak elvirágzott gyümölcsfák és a szõlõ ilyenkor sínyli meg legjobban a fagyot. Védekezésképpen a gyümölcsösökben a fagyosszentek napjaiban füstölnek. A népi rigmus is erre szólít fel: „Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyosszentek, hogy a szõlõ el ne fagyjon, füstöljenek kentek!” Elõvigyázatosságból az olyan kényes egynyári zöldségeket, mint például az uborka bab, paradicsom vagy paprika, csak a fagyosszentek után ültették – és ültetik – el.

Göcsejben „fagyosnapok”-ként tartják számon ezt a néhány napot és idõjóslatok is kapcsolódnak hozzá. Például, úgy tartották, ha fagyosszentekkor nagy a hideg, akkor rossz termés várható. Ha szép, felhõtlen idõ van, akkor jó lesz a szõlõtermés, és ha Pongrác napján esik az esõ, akkor „zöldül már a mezõ”, vagyis hamar zöldbe borul a táj.

A jelenséggel régóta foglalkoztak a meteorológusok, többek között Karl Dove, Richard Assmann és Wilhelm von Bezold. Bezold szerint a fagyosszentek idején Északnyugat-Európában rendszerint légnyomási maximum van, míg keleten és délkeleten alacsony a légnyomás. A légnyomás-minimum közepe Magyarország, ahol az Alföld ebben az idõben erõsen fölmelegszik, míg a Dunántúlon jellemzõ a hajnali fagy. A fagyosszentek miértjével részletesen foglalkozott Hegyfoky Kabos is, akinek „A május havi meteorológiai viszonyok Magyarországon” címû munkája 1886-ban jelent meg a Természettudományi Társulat megbízásából. A lehûlés jelenségét azonban nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban és Lengyelországban is megfigyelték.

A népi magyarázat jóval egyszerûbb: „Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok – ezért mérgesek ránk és évrõl évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket”. Van olyan legenda, mely szerint a szentek névünnepükön, saját ruhájukkal szegény betegeket takartak be, így õk fagytak meg helyettük a szokatlan hidegben. Szervác püspökrõl pedig az járja, hogy szabadban lévõ sírját soha nem lepte be a hó. A szentek egyébként a 300-as években éltek, és mind keresztény hitük miatt haltak vértanúhalált, de vannak olyan vélekedések is, amelyek szerint nem voltak létezõ személyek. Nem tudni, csak azt, hogy neve napjuk környékén, évrõl-évre nagy valószínûséggel köszönt ránk néhány hûvösebb májusi nap…

Dr. Papp Attila