Nosztalgikus élményben lehetett részük a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Mûvészeti Iskola tanárainak a minap: a 90 éve alapított intézmény volt növendékei jubileumi koncertet adtak, de visszatértek az egykori, képzõmûvészetis tanulók is, akiknek az alkotásaiból kiállítás nyílt.

Minden kerek évforduló része a leltár, így a volt növendékek meghívása – a méltó ünneplés mellett – az elmúlt évek summázását is szolgálta, árulta el Baráth Zoltán, az intézmény igazgatója.

– A kollégáimmal az az egyik feladatunk, hogy a kiemelkedõen tehetséges növendékeinket a mûvésztanári vagy a mûvészeti pálya felé terelgessük. A jubileumi évben azt is számba kell vennünk, hogy ez a törekvésünk mennyire volt eredményes. A „zenede” 1926-os megalapítása és 2016 között 270–en folytatták tovább tanulmányaikat mûvészeti iskolában, vagyis átlagosan évente hárman.

– Ez már ahhoz is elegendõ lenne, hogy a jelenlegi tantestület utánpótlását biztosítsuk a jövõben – mutat rá az igazgató. – A minimum penzumot így elviekben teljesítettük, hozzáteszem, mégsem dõlhetünk hátra: a zenepedagógus-hiány országszerte egyre sürgetõbb kihívás, amit mi is kezdünk érezni a bõrünkön.

A kanizsai zeneiskolában az elmúlt 90 évben sok tehetség bontogatta a szárnyait. A mûvészi pályát választók közül többen is bejárták az európai színpadokat. Kevésbé jellemzõ, de nem példa nélküli, hogy valaki szólókarrierre adta a fejét, ám az igazgató szerint mind közül ez a legnehezebb hivatás, hiszen az elõadások ideig-óráig tartó pompáját rendre a szállodai szobák magánya követi.

– Ehhez képest egészen más az élet egy zenekarban, ahol nagy formátumú karmesterekkel dolgozhat együtt az ember, sokszor olyan darabokon, amelyek zenetörténeti kuriózumok. De nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: nekünk, mûvészeti tanároknak talán mégis az a legnagyobb öröm, ha egy-egy tanítványunk a nyomdokainkba lép.

Az intézmény tantestülete a személyre szóló pedagógiában és az egyéni képzésben hisz, amelynek egyik pillére a növendékek és a tanárok közti közvetlen, bizalmi viszony.

– Ez nemcsak a mûvészeti képzésrõl szól, hanem arról is, hogy megpróbáljuk õket támogatni a tanulásban, vagy az élet bármely más területén. Sok olyan érettségizõ tanulónk van, akik most, a vizsgák idõszakban sem mondták le a képzõmûvészeti, tánc- vagy zeneóráikat, mert számukra az is egyfajta kikapcsolódás, ha idejönnek. Jól esik nekik, hogy a tételek után végre valami mással is foglalkozhatnak. Közben pedig észre sem veszik, hogy ez a másfajta, pihentetõ tevékenység stimulálja az agyukat, ami miatt jobban megy majd a tanulás.

Ami a zeneoktatást illeti, az igazgató egyetért azzal a kodályi gondolattal, hogy nincs botfülû vagy tehetségtelen gyerek – mindenkit a saját képességeinek megfelelõen kell fejleszteni.

– A növendékeink esetében nem az a fõ cél, hogy kiállítsuk õket egy színpadra, bár fontos pedagógiai feladatnak tekintjük azt is. Sokkal inkább érdekes, hogy például a zene mûvelésével mi mindent lehet elérni a fejlõdésükben. Régóta ismert, és tudományosan igazolt, hogy a zenélés a leghatékonyabb, indirekt pedagógiai módszer, amelynek ráadásul számos pozitív hatása van a testünkre és a lelkünkre.

A mûvészeti iskola tanévzárójával a jubileumi programsorozat is véget ér. Az ünnepséget június 13-án, 18 órától tartják a Hevesi Sándor Mûvelõdési Központban.

Nemes Dóra

Baráth Zoltán: Nincs botfülû vagy tehetségtelen gyerek! (Fotó: Gergely Szilárd)