Ötszázhetven évvel ezelõtt, 1447. május 22-én tért meg az Úrhoz Szent Rita, a kétségbeejtõ helyzetbe került emberek, az anyák és a meddõk védõszentje. Különösen nagy népszerûségnek örvend Olaszországban: az emberek gyakran fordulnak hozzá fohásszal, hogy segítsen lehetetlen, kétségbeejtõ helyzetükön.

Itália közepén, az Appenninek egyik kis falujában, Roccaporenában látta meg a napvilágot 1381 táján az a leányka, aki késõbb – mint feleség, két fiúgyermek anyja, majd özvegyként kolostorba lépve – buzgón és mély hittel gyakorolta a keresztény erényeket és ezzel „kiérdemelte” azt a kegyelmet, hogy mint a „lehetetlen és a kétségbeejtõ helyzetek segítõ szentje”, sok hozzá forduló lélekkel éreztesse Isten különös kegyelmét.

Már Rita megszületése is kisebb csodának számított, hiszen idõs szülei hosszú várakozás, reménykedés és imádság után kapták, a falubeliek szerint „Istentõl ajándékba”. Cascia környékén, a hegyek között elterülõ kis birtokukon mélyen vallásos elvek szerint nevelték. Nem csoda, hogy a fiatal lány apáca szeretett volna lenni. Szülei azonban – valószínûleg anyagi megfontolásból – odaígérték kezét egy jómódú ifjúnak. Rita lelkében szerzetesi életre vágyott, de szülei akaratában Isten akaratát látta, így engedelmeskedett, és hozzáment a férfihoz. A szülõk választása a lehetõ legrosszabb volt: Rita férje erõszakos, durva, kicsapongó természetû ember volt, aki nemegyszer tettlegesen is bántalmazta a lányt. Legnagyobb fájdalma mégis az volt, hogy két kisfia is apjuk befolyása alá került, követve annak életmódját. Tizennyolc évig tûrt és imádkozott férjéért és gyermekeiért, s mikor férje egy nagy verekedésben végzetes sérülést szenvedett, a férfi a halálos ágyán megtért, és Rita bocsánatát kérve halt meg. Egy évre rá elhunyt két fia is, akikért úgy imádkozott, hogy az Úr inkább vegye õket magához, mielõtt még az apjuk halála miatti vérbosszú szennyezné be lelküket.

Rita családtagjai halála után Casciába ment, és jelentkezett a Mária Magdolna Ágostonos kolostorba, ahonnan egymás után háromszor visszautasító választ kapott özvegysége miatt, hisz oda csak lányokat vettek fel. Végül azonban, 1407-ben az Úr meghallgatta imádságát, és bejutott a kolostorba: a hagyomány szerint Keresztelõ Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós vitték be éjnek idején .Életének pontos dátumai nem ismeretesek, de az bizonyos, hogy még nem volt 30 éves, amikor a szokástól eltérõen befogadták a karnõvérek közé. Mivel olvasni nem tudott, egyéb imádságok elmondására kötelezték. Türelmével, engedelmességével, mély hitével és a szerzetesi élet szabályainak pontos és áldozatos megtartásával tûnt ki a karnõvérek közül.

A feljegyzések szerint, egy napon, amikor a feszület elõtt térdelt és azt kérte az Istentõl, hogy hasonló szenvedést élhessen át, mint a megfeszített Krisztus, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet, egy „stigmát” kapott – akárcsak Assisi Szent Ferenc, vagy Pió atya, kapucinus áldozópap (1887–1968) –, amely késõbb elmérgesedett, s a belõle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nõvérektõl. Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor a hagyomány szerint Rita könyörgésére a Mindenható eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de a fájdalmai megmaradtak. Betegségei, a böjtölések és a munka felemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. 1447. május 22-én halt meg: a legenda szerint egy harang magától megkondult, mikor lelke a mennybe szállt. Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem érte romlás. Sértetlenül került ki a tûzvészbõl is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját Szent Rita egyik nagy tisztelõje, Cesco Barbaricasciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségbõl gyógyult fel, miután Szent Rita közbenjárását kérve imádkozott a gyógyulásért.

Ritát közvetlen környezete már halála elõtt is szentnek tartotta, s halála után, még mielõtt az egyház ezt hivatalossá kinyilvánította volna, a nép is szentként kezdte tisztelni. 1626. október 1-jén VIII. Orbán pápa boldoggá, 1900. május 24-én XIII. Leó pápa – aki „Umbria gyöngyének” nevezte õt – pedig szentté avatta. Testét Casciában, az 1937–1947 között épült Szent Rita-templomban õrzik. A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tûnõ esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenség szentjének tartják. Mivel élete viszontagságos és sok megpróbáltatással teli volt, ezért a nehézsorsú lányok, édesanyák és asszonyok fordulnak hozzá, a lehetetlen ügyek közbenjárójához, segítségét kérve.

Dr. Papp Attila