Ha mesélni tudnának a miklósfai iskola falai, nem érnénk egyhamar a jobbnál jobb történetek végére. Az ’50-es évek például olyan mozgalmasan teltek, hogy az intézmény a Magyar Rádió Hangfelvevõ Csoportját, Vikár László zenetudóst és még a bolgár miniszteri küldöttséget is a vendégei között tudhatta. Egy szakfelügyelõi jelentésben pedig így írtak az intézményrõl: „Példátlan fegyelem, ami az iskola szellemét egészen áthatja, s amely szeretettel párosul, külön dicséretet érdemel.”

Jövõre lesz 250 éve, hogy elkezdõdött az oktatás Miklósfán – errõl tanúskodik az Általános Iskola és Óvoda alapító okirata is. Szmodics Józsefné, aki 2011-tõl négy tanéven át igazgatta az iskolát, nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy feldolgozza az intézmény történetét.

– Eredetileg egy nyolcvan oldalas kiadványban gondolkodtam, amibõl végül több mint kétszáz oldal lett, de még így sem került bele minden a kötetbe, például a tagintézmények vagy az óvoda története – bocsátja elõre Marika. – Sok ötlet, fénykép és dokumentum csak a könyv nyomdába kerülése után jutott el hozzám, ráadásul az 1940-es évek elõtti idõszakról is roppant keveset lehet tudni.

A Miklósfai Általános Iskola története hiánypótló kötet, hiszen azelõtt senki nem vállalkozott az intézmény történetének bemutatására. Az ötlet egy korábbi, kettõs jubileum nyomán született meg.

– A 2013-14-es tanévben ünnepeltük azt, hogy 245 éve kezdõdött az oktatás Miklósfán, a jelenlegi iskola épülete pedig akkor volt 35 éves. A jubileumi rendezvényeinkre a nyugdíjas kollégákat is meghívtuk, akik mindig nagy örömmel tértek vissza hozzánk. Az alatt a pár hónap alatt fogalmazódott meg bennem: tartozom nekik és a nagy elõdöknek annyival, hogy emléket állítok a munkásságuknak.

A szerzõ – a városi monográfia vonatkozó részei nyomán – az elsõ néhány oldalt a szentmiklósi és móriczhelyi római katolikus iskola bemutatásának szenteli. A kötet további részében az egyes igazgatók munkásságán keresztül ismerhetjük meg az intézmény múltjának fejezeteit 1942-tõl 2015 nyaráig.

– A szabályozott mûködés ellenére minden korszaknak megvolt az egyéni színezete, hiszen végsõ soron az igazgató volt az, aki az iskola profilját meghatározta, például a tanórákon kívüli tevékenységek megszervezésével. Voltak közöttük nagy újítók, és olyanok is, akik hûen követték az elõdök nyomdokait.

Marika a könyv írásakor szembesült azzal, hogy az intézmény pedagógiai programjának pillérei Steinhardt László igazgatósága, tehát 1948 óta szinte változatlanok: a kulturális és sportprogramokon való részvétel mellett a gyerekek mezõgazdasági munkát is végeztek, facsemetéket ültettek, magokat gyûjtöttek, selyemhernyót tenyésztettek akkoriban.

– Ebbõl egyrészt az iskolai kirándulásaik költségeit fedezték, másrészt egészen fiatalon munkára nevelõdtek – teszi hozzá Marika. – Szívügyük volt az iskola környezete, folyamatosan ápolták, gondozták azt. Ma már ezt öko-szemléletnek hívják, amiben a miklósfai iskola az élenjárók egyike.

Bár az elsõ részletesebben tárgyalt korszak Szily Károlyhoz kötõdik, a könyv az igazgatók számba vételét Dömölky Lászlóval kezdi, aki 1878-tól tanította-nevelte az ifjúságot majdnem öt évtizeden át, róla azonban kevés információ maradt fenn. A gazdagon illusztrált könyvbõl nemcsak a direktorokat, hanem a néhai tanítókat is megismerheti az olvasó.

– A mindenkori pedagógusi kar munkája, támogatása elengedhetetlen az iskola mûködéséhez. Az egyik tanárt, Búváry Lajost egyébként a mai napig sokan emlegetik. 1910 és 1943 között dolgozott itt, és arról volt nevezetes a miklósfaiak körében, hogy õ volt az elsõ férfi a faluban, aki rövidnadrágot viselt. Amúgy mindig biciklivel járt, ezt egy fotó is megörökíti.

A levéltári és statisztikai adatok, versenyeredmények, fényképek és írásos dokumentumok mellett a könyv gerincét a személyes visszaemlékezések adják.

– A nyugdíjas kollégákat megkértem, írják le az iskolához fûzõdõ emlékeiket, szerencsére elég sok összegyûlt ezekbõl. Az intézmény történetét árnyalják azok a beszámolók, fogalmazások is, amelyeket a diákok készítettek például egy-egy kirándulás kapcsán. Mindezek mellett régi, az 1910-es évekbõl származó képeslapokat is kaptam, amiket az egykori tanítók küldtek, ezek szintén láthatók a kötetben.

A könyv az elsõ pillanattól fogva pozitív fogadtatásra talált a miklósfaiak körében. Sokan fedezték fel magukat vagy hozzátartozóikat a fényképek valamelyikén, és azóta is folyamatosan kerülnek felszínre az újabb emlékek, történetek.

Nemes Dóra

Szmodics Józsefné: Tartozom a nagy elõdöknek annyival, hogy emléket állítok a munkásságuknak (Fotó: Gergely Szilárd)