Gyógyítások, kenyérszaporítás, vízen járás és persze maga a feltámadás – hosszasan lehetne sorolni azokat az emberi értelem határait feszegetõ csodákat, amelyek Jézushoz köthetõk. Mind közül a legnagyobb titok, ami az utolsó vacsorán történt, s a mai napig megtörténik minden egyes szentmisén: a kenyér és a bor átváltozik Jézus testévé és vérévé. Errõl beszélt Úrnapja elõestéjén Barsi Balázs ferences szerzetes az Alsótemplomban.

„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van” – mikor Jézus kijelentette ezt a kafarnaumi zsinagógában, sokan nem értették, hogyan adhatja bárki is eledelül a testét? Nem ez volt az egyetlen eset, amikor Jézus szavai vitát szítottak a zsidók között.

– Ha megfigyeljük, Jézus tanításaikor általában három dolog történik – mutatott rá a sümegi szerzetes. – Az emberek megdöbbennek. Nem tudják hová tenni a hallottakat, s ki-ki a belátása szerint dönt: Jézus mellett vagy õnélküle folytatja. Akik maradnak, csak késõbb, a feltámadáskor értik meg, mirõl is beszélt Krisztus.

A megdöbbenés, a döntés és a végsõ megértés ugyanúgy az isteni pedagógia része, mint a meg nem értés idõszaka. Barsi Balázs emlékeztetett rá: Jézus a színeváltozáskor maga parancsolt rá a tanítványokra, ne szóljanak a látomásról senkinek, amíg az Emberfia fel nem támad.

– Gondoljunk csak bele: ha Péter rájön, hogy magával az Isten fiával hánykolódik egy hajóban a tomboló Galileai-tengeren, valószínûleg beleõrült volna. A korlátolt emberi elme nem lett volna képes ezt megemészteni. De nézzünk egy másik példát: az utolsó vacsorán Jézus megmosta a tanítványok lábát. Õk persze tiltakoztak, nem akarták a mestert ilyen megalázó helyzetben látni. Mit szóltak volna, ha kiderül, hogy az Isten az, aki a lábukat mossa? Az a felismerés, hogy a Mindenható nem felülrõl tekint le, ahogy azt addig képzelték, hanem alulról, és mossa az ember lábát, a világ szennyét, felrobbantott volna minden korábbi filozófiát és istenképet.

A ferences szerzetes szerint a kereszténység lényege az, hogy kinek tartjuk Jézust. A feltámadással válik végleg egyértelmûvé: nem tanító, nem próféta és nem vallásalapító, hanem a Messiás.

– Tegyük fel, hogy valaki megkáromolja Istent. – Az illetõ nagy valószínûséggel azt állítja magáról, hogy õ a Mindenható, de nem bajlódik azzal, hogy kitalálja mellé még az egész Szentháromságot is. Ugyanez az ember azt is mondja talán, hogy a mennyek országából érkezett, és oda is tér vissza – majd. Jézus ezzel szemben úgy fogalmaz: õ már ott van, hiszen egy az Istennel. Érdemes János evangéliumát olvasgatni, ahogy õ leírja az eseményeket, abban ott a bizonyság Jézus életére.

A szentmisén elhangzott: egy örökkévaló van, egy végtelen tudás, egy mindenhatóság – de ezt három személy birtokolja: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. És ez az, amivel az ateizmus nem bír. Nem az a kérdés, hogy létezik-e Isten, hanem az, hogy milyen?

– Ha nem lenne Szentháromság, az azt jelentené, hogy Isten egyedül van az idõk kezdetétõl, de akkor hogyan volna képes szeretni? Pedig a szeretet belõle fakad, nem az evolúcióból. Lehet, hogy a testem rokona az elsõ élõ sejtnek, de a lelkem nem. Isten akart engem valakinek, ezért vagyok. Már a megtermékenyítés pillanatában, anyám méhében megszólított, s amikor azt mondta, „te”, azzal megszületett az „én”. Ez a kapcsolat nem bomlik fel sohasem, ezért aki hisz benne, ha meghal is, élni fog.

Barsi Balázs a közelgõ Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról is beszélt, amelyet 2020-ban Budapesten rendeznek meg. Mint mondta, a felkészülés idõszaka nem telhet tétlenül: az egyházi személyeknek és a híveknek is számot kell vetniük azzal, hányadán állnak Krisztussal.

– Vissza kell térnünk a második vatikáni zsinatban foglaltakhoz: az Oltáriszentség az a forrás, amelybõl az egész emberi életnek táplálkoznia kell, az erkölcstõl kezdve a gazdaságon át a társas kapcsolatokig. Épp ezért a szentmise csúcsa a konszekráció, azaz az átváltoztatás. Az Oltáriszentségben, vagyis a Jézus Szent Testében és Szent Vérében való részesülés az a pont, amikor minden kereszténynek döntenie kell: Jézus mellett vagy õnélküle…

A szerzetes ugyanakkor hangsúlyozta: senki ne vesse meg azokat, akik nem áldoznak. Ha valaki ott marad a padban, nem biztos, hogy halálos bûnben van, csupán még nincs elkészülve a találkozásra – de attól még vágyakozhat Isten után. Sõt, Barsi Balázs azt is mondta: aki részesülhet a szentáldozásban, ügyeljen rá, hogy ne szûnjön meg benne sem a vágyakozás, ami a zsoltárbéli, forrásvizet keresõ szarvas életösztönéhez hasonló.

Nemes Dóra

Barsi Balázs: Nem az a kérdés, hogy létezik-e Isten, hanem az, hogy milyen? (Fotó: Gergely Szilárd)