Több szempontból is rendhagyó volt a nyílt nap a Piarista Iskolában, más intézményekhez képest. Az idõpont kapcsolódott a patrociniumhoz, ezáltal mintegy a rendalapító tekintete elõtt mérettetett meg az iskola munkája. Múlt és jövõ találkozása is volt ez az alkalom, a már egyetemeken tanuló "öreg" diákok visszatértek végzõs társaikat informálni.

Idén pedig egy újszerû kezdeményezésrõl is hallhattunk: jövõre drámatagozatos osztályba is várják a nyolcadikosokat. A "húzós", vagyis tanulmányi téren igényes gimnáziumban talán bohém irányzat veszi kezdetét? Aggódásra azonban nincs okunk, hiszen a mûvészeti nevelés eddig is nagyban hozzájárult, hogy a diákok más téren is a maximumot hozzák ki magukból. Lapunk olvasói találkozhattak már a Kereszty Ágnes tanárnõ vezette diákszínjátszókkal, akik idén õsszel a fõvárosban is bemutatták Anouilh darabját, A Pacsirtát. (Eperjes Károllyal ekkor készült közös képük az Andrássy út egyik szegletében). A szereplõk beszámoltak róla, mennyit segített ez a munka az önismeret fejlõdése, a csapatszellem erõsítése terén. Megtanultuk, milyen alázatosnak lenni, és hogy erre szükség van, ahogy arra is, hogy áldozatot hozzunk – írta Jeanne d'Arc gyerekkorának megjelenítõje, Varga Odett. Az igazgató atya megpróbálta számbavenni, mennyi téren profitálhatnak a színjátszásból növendékeik. Önbizalmat, elõadókészséget meríthetnek, hogy bármely tárgyban tudásukat bemutathassák. Emberekkel kapcsolatba kerülõ pályákon – tanár, jogász, kereskedõ, orvos – szintén hasznát látják, ha megtanulnak hatni. Maga a színjátszás pedig a játszva jóra nevelés mûvészete is lehet, bizonyította ezt már sok évszázad iskoladrámája. És hogy közülük színmûvész is kikerülhet? A piarista öregdiák Dóczy Péter vagy Oberfrank Pál példája minden bizonnyal mérce...
P.J.