Igaz ugyan, hogy otthonaink nem üresek. Található bennünk sok minden. Minden nyafogás és panaszkodás ellenére is bõven áldozunk fölösleges kütyükre, pénzt dobunk ki sohasem használt dolgokra, mert lépést akarunk tartani a korral, a divattal, a technika fejlõdésével.

Megszoktuk a kényelmet is. Erre neveltük és neveljük az új generációkat védvén õket a nehéz munkától, a széltõl, az esõtõl és a napsütéstõl. Elfeledtük, hogy az embereket nem üvegburokban szokás nevelni. Sõt arról is megfeledkeztünk, hogy a kihívások és a megpróbáltatások teszik igazán éretté és edzetté az embert. A felnõtté válás útja megnyert csatamezõkön keresztül vezet. Tudom, hogy erre sokan felkapják a fejüket, de azt is tudom, saját élményembõl, hogy csak az átszenvedett nehézség tölt el igazi boldogsággal.

Harmath Károly az 1944. évi délvidéki magyar irtás során a titoista partizánok kezébõl vértanúságot szenvedett újvidéki ferencesek: Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf rendházának elöljárója. A józan ész migrációja? címû , eredetileg a Hitélet folyóirat júniusi számában megjelent írását itt olvashatja