Történelmi múltunk egyik méltatlanul elfeledett diadala az ezeregyszáztíz esztendeje, 907. július 4. és 5. között aratott sorsdöntõ pozsonyi gyõzelem, amelyet honfoglaló õseink arattak a Pannónia visszaszerzésére készülõdõ bajorok felett. A kétnapos összecsapás a magyar fegyverek gyõzelmével zárult, amelynek köszönhetõen megszilárdult a Dunántúl feletti magyar uralom, és egészen Szent István király uralkodásának végéig ellenséges hadak nem merészkedtek országunk területére.

A magyar csapatok üldözõbe vették a nyugat felé menekülõket, miközben szállásterületeik határát egészen az Enns folyóig tolták ki. A Nyugat számára hatalmas sokkot okozott a fényes magyar gyõzelem, és csak II. Konrád (uralkodott: 1024–1039) császár merészelt arra vállalkozni, hogy 1030-ban fegyverrel támadjon Magyarország ellen.

Nyilvánvaló, hogy a pozsonyi diadalt õseink sajátos harcmodora és reflexíjai eredményezték. Igaz, a bajor csapatok jelentõs számbeli fölényben voltak, ám nem ismerték a magyarok lesvetési taktikáját, ezért a törzsszövetség erõi­nek könnyed játékszerévé váltak.

A magyar hadvezér kilétét máig nem sikerült egyértelmûen tisztázni: egyesek szerint maga Árpád fejedelem vezette a magyar hadakat, mások szerint viszont Árpád ekkor már halott volt. Vannak, akik szerint Árpád ebben a csatában esett el. Lehet, hogy erre már sohasem derül fény, de az bizonyos, hogy az ezeréves magyar vitézség egyik legszebb fegyverténye volt a pozsonyi csata, a gyõzelem eredményeként a törzsszövetség megszilárdult, és sikerrel fejezõdött be honfoglalásunk a Kárpátok karéjában.

Babucs Zoltán hadtörténész írását a Magyar Hírlap oldalán olvashatja.

magyarhirlap.hu - Kanizsa