Kilencszázhetvenhárom évvel ezelõtt, 1044. július 5-én, a Gyõr közelében fekvõ Ménfõnél ütköztek meg III. Henrik német-római császár és Aba Sámuel magyar király hadai. A csata a magyarok katasztrofális vereségét hozta, a német-római császár teljesen szétverte Aba Sámuel seregét, amelyben árulás és a magyarok megosztottsága is segítette. Abát nem sokkal késõbb, menekülése közben megölték. Henrik visszaültette ugyan a trónra pártfogoltját, Orseolo Pétert, de õ sem sokáig uralkodhatott, ugyanis a magyar fõurak nem kértek a németek gyámságából.

Államalapító királyunk, Szent István 1038. évi halálával rögtön kezdetét is vette az elsõ magyar trónviszály, amely az idegen nemzetbõl származó I. Péter, illetve a Kárpát-medencébe a magyarokkal szövetségben érkezett, kabar törzsbeli Aba Sámuel között zajlott. Aba Sámuel 990 körül születhetett a Mátra-vidékén: egy, a magyarokkal szövetséges kabar törzs fejedelmi családjából származott. Egyes források szerint Szent István húgát vette feleségül, más forrás szerint Szent István unokaöccse volt, mivel apja, Géza fejedelem leányát vette feleségül. A krónikás emígy ír errõl: „Aba Sámuel, elsõ István király húgának, Saroltának férje, választatott 1041-ben. 3 esztendeig uralkodott.”Már Szent István királyunk alatt elnyerte a nádori méltóságot, és vezette a király hadait a lengyel fejedelem elleni háborúban is. Államalapítónk idejében támogatta a kereszténységet, és kolostort alapított.A tulajdonképpeni elsõ magyar trónviszály rögvest az elsõ királyunk, Szent István halálával kezdõdött: „Fia, Imre, kit inkább buzgolkodó barátnak, mint jövõ királynak nevelt vala, még atyja életében meghalálozott, több fiu maradék nem lévén.” Ezért halála után „Péter, német nemzetû, I. István király nénjének, Gizellának, Urseolus Ottótól, velenczei dogétõl származott fija, királylyá választatván, uralkodott két ízben 4 esztendeig.” I. Péter hamar magára haragította a magyar fõurakat, akik aztán Aba Sámuelt kiáltották ki királlyá, Pétert pedig az országból kikergették.Orseolo Péter elsõsorban azért vált népszerûtlenné, mivel a magyar fõúri és fõpapi tisztségeket szinte mindenütt idegenekkel, elsõsorban németekkel töltette be, sõt, még az özvegy királynõ birtokait is magának akarta.„Nagy háládatlanságát mutatta mindjárt Gizellához, I. István király özvegyéhez, kit majd minden asszonyi ékességétõl megfosztott és az országból kimenni is kényszerített, ki is a passaui apáczák közé menvén, ott töltötte szentül életét egész haláláig.” „A magyarokat megutálván, a németekkel barátkozott, azokra bízta a várakat, azokból rendelt minden hivatalokra tiszteket. Melyen a magyarok felindulván, Abát választották királynak, Pétert pedig az országból kikergették.”1041-ben, Aba Sámuel vezetésével ûzték el Pétert, aki Regensburgba menekült és III. Henrik német-római császártól kért segítséget.

Aba Sámuelt a királyi hatalom megrészegítette: úgy jegyezték fel a krónikások, hogy igen kegyetlen király volt, a makacskodó fõurakat karóba vonatta, és a kereszténység helyett ismét a régi, pogány vallást akarta az országba visszahozni.Valószínû, bár õ maga korábban támogatta a kereszténységet, ezt azért tette, hogy a fõurak és fõpapok hatalmát ellensúlyozva, a régi pogány vallás – és fõként jogok, kiváltságok – után vágyakozó magyar köznép szeretetét és támogatását megszerezze. 1042-ben, húsvétra – más források szerint két évvel késõbb –, Marosvárra (Csanádra) csellel magához hívott, majd agyonveretett közel félszáz, neki behódolni vonakodó fõurat. Ezért szembe került Gellért püspökkel, aki 1044-ben, Csanádon, a húsvétra tervezett koronázását megtagadta, és Aba hatalmával szembeszállva megjósolta a pogánylázadást, a király halálát és a saját maga vértanúságát is. Abát mégis megkoronázták, miközben a tõle hatalmukat féltõ elõkelõ fõurak egy része a német-római császárhoz ment, és visszahívták az országba királynak I. Pétert. A császár, III. Henrik Orseolo Péter magyar trónra való visszasegítésében kitûnõ alkalmat látott arra, hogy végre hûbéresévé tegye a Magyar Királyságot. Már az 1043. esztendõ során is voltak kisebb összecsapások a németek és a magyar határõrzõ csapatok között, elsõsorban a mosoni mocsarak környékén, de ekkoriban a németek még sikertelenül próbálkoztak. Majd 1044-ben, maga III. Henrik indult Aba Sámuel ellen hatalmas, birodalmi seregével. Ekkorra Aba híveinek száma már erõsen megfogyatkozott, de még így is – létszám tekintetében – bizakodva nézhetett az összecsapás elébe: 1044. július 5-én, a Gyõr vármegyei Ménfõnél került sor a döntõ ütközetre, ahol Aba Sámuel a tõle elpártolt magyar fõurak árulása miatt elvesztette a csatát.

Henrik ismét a Dunától délre fekvõ mosoni mocsarakon át támadt Magyarországra, de ezúttal a Péter mellé pártolt magyarok is segítették õt, így hamar átkelhetett a Rábca, majd a Rába folyón is. Aba Sámuel a Rába jobb partján, Ménfõ – a mai Ménfõcsanak, Gyõr közelében – mellett, a császáréval nagyjából azonos sereggel várta a betörõ ellenséget. A Képes Krónika szerint a két uralkodó küzdelmét végül Aba népszerûtlensége döntötte el, ugyanis a német és magyar erõk összecsapása során a magyarok nagy része átállt Henrik oldalára, vagy egyszerûen ellovagolt a csatából. A Képes Krónika tanúsága szerint Aba Sámuel a Tiszántúl felé tartott, mikor végeztek vele, és ez alapján a gyilkosság helyszínét Füzesabony környékére teszik, míg más krónikások szerint még a csatában, illetve egy Ménfõhöz közeli faluban ölhették meg. Testét elõször a feldebrõi kolostorban helyezték nyugalomra, majd késõbb Aba Sámuelt az általa alapított sári (ma: Abasár) monostorban temették el. Amikor felnyitották a sírját, hogy újratemessék, a hagyomány szerint begyógyulva találták a sebeit, és a teste sem indult oszlásnak. Majd mondák szövõdtek alakja köré, és az egyszerû, még mindig a régi, pogány vallás felé „kacsingató” nép szentként kezdte tisztelni.

III. Henrik császár a ménfõi gyõzelem után pártfogoltjával, Orseolo Péterrel együtt Fehérvárra vonult, ahol az elûzött királyt ismét beiktatta a hatalomba.I. Péter nem tanult a korábbiakból, ugyanott folytatta, ahol abbahagyta: egy aranyozott lándzsa és a koronája képében felajánlotta hûbérül az egész Magyar Királyságot III. Henriknek, és az alávetettség jeleként bevezette a német jogot. Sõt, halála után a magyar trónt is a német császárnak ígérte. A magyarok ezért elfogták, és szemeit kitolták: tulajdonképpen az elõkelõ fõurak sikertelen szervezkedését az egész magyar köznép lázadása vitte sikerre 1046-ban, amit a Tiszántúli Vata vezetett. Azonban a köznép megmozdulása egy pogánylázadás volt tulajdonképpen, hiszen a gyûlölt I. Pétert a német-római császárral, illetve a szintén nyugatról érkezett, nem is oly rég kötelezõvé tett kereszténységgel azonosították.A lázadás leghíresebb áldozata Gellért csanádi püspök volt, akit a Kelen-hegyérõl taszítottak a mélybe: a budai hegyet azóta is Szent Gellért-hegynek nevezik.

Eztán Andrást választották királlyá: „I. András, Árpád nemzetségébõl való Kopasz Lászlónak (Taksony unokájának) fija, királylyá választatott 1045-ben és uralkodott 15 esztendeig.” Itt tulajdonképpen a Szent István által megvakíttatott Vazul – õt nevezi a krónikás Kopasz Lászlónak – fiáról van szó. Vazult Imre herceg halála után vakították meg, fülébe pedig forró ólmot öntöttek, hogy az uralkodásra alkalmatlanná tegyék, mert nem akarta elismerni Orseolo Pétert István utódjának. A tortúrába késõbb belehalt, még Szent István életében, aki három fiát elûzte. Ezek voltak a pogány Levente, kinek háttérbe szorulása nem ismeretes, valamint András és Béla. Vagyis az Aba Sámuel után trónra kerülõ Árpád-házi királyok mind Vazul leszármazottai.I. András megszüntette a rabszolgaságot, és keményen letörte a régi vallás mellett lázongó magyarokat. A német császár, Henrik, eztán kétszer is a Kárpát-medencébe vonult, hogy elvegye a magyar koronát, de I. András mindkétszer megverte hadait, így 1055-ben végül békét kötöttek egymással. Ekkor következett be az újabb trónviszályra okot adó körülmény, ugyanis András még életében megkoronáztatta akkor hét esztendõs fiát, Salamont, amiért Béla, a király öccse lengyel segítséggel tört rá a királyra. A Tisza melletti ütközetben, 1060-ban Béla szétverte bátyja seregét, és miközben I. András menekülni próbált a csatából, a lováról leesett, amely megtaposta, és megölte a királyt. Miközben a halott királyt eltemették a tihanyi apátságban, I. Béla került a trónra.

Dr. Papp Attila