Nyolcszáztíz évvel ezelõtt született az Árpád-házbeli szentünk, Erzsébet, aki II. András magyar király lánya volt. Anyját, a dél-tiroli, meranoi hercegnõt, Gertrúdot a halhatatlan emlékûvé lett bán,Bankó Péter ölte meg 1213-ban, mikor II. András nagy sereggel Galíciába ment, hogy fiát, Kálmánt a tartomány királyává tegye. Egyik testvére a késõbbi, második államalapítóként is emlegetett, a tatárjárás után a Magyar Királyságot újjáépítõ IV. Béla volt, míg István nevû fivérének gyermeke pedig az utolsó Árpád-házi király, III. András lett.

Nem ismert pontosan születésének helye, vannak adatok Sárospatakról, Pozsonyról, illetve Budáról is, ami biztos, az az 1207. esztendõ nyara. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia leendõ grófjával, Lajossal. Lajos szülei, I. Hermann türingiai tartománygróf és Zsófia grófnõ e házasságtól sokat várt, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és megannyi kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. A kis Erzsébet német környezetben való nevelkedésének igazán örülhettek, hiszen a magyar király leánya így jól elsajátíthatta új hazájának minden szokását.A kis Erzsébet jóságával és kedvességével hamarosan megnyerte a vár népének szeretetét.Már kiskorában „furcsa” viselkedésével hívta fel magára a figyelmet. Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta: „Istent szeresse'', illetve teljes természetességgel tekintette magával egyenrangú társnak a legegyszerûbb sorból származó gyermekeket is. De nem volt hajlandó megtanulni a nõk számára akkor kötelezõ tipegõ járást, s ráadásul minden körtáncnál jobban szerette a lovaglást. Azonban a nála hét évvel idõsebb Lajos kezdettõl fogva, szívbõl szerette, így a grófi udvar kénytelen-kelletlen, de elfogadta a különc magyar lányt.

Erzsébet korán elkezdte a vezeklõ életmódot: gyakran böjtölt, ostorozta magát, sõt, egy vezeklõövet is hordani kezdett. Éjjelente gyakran virrasztott. Elsõ gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, és rendszeresen segítette a szegényeket is. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban. Szeretett férje, Lajos 1225-ben, II. Frigyes német-római császár vazallusaként kénytelen volt a császár oldalán hadba menni: míg harcolt, Erzsébet vezette a grófi tartományt. A magyar asszony kinyittatta Wartburg éléskamráit, és a szegények élelmezésének megszervezéséhez fogott, illetve orvosokat fogadott, és a nincstelen betegeket gyógyíttatta. Emellett egyszerûen élt, messze nem egy grófnõ akkori színvonalán. A grófi udvar értetlenül nézte Erzsébet tettét, de mikor Lajos visszaérkezett a hadjáratból, helyeselte felesége döntését. A gróf két évvel késõbb ismét hadba indult II. Frigyes oldalán, ezúttal a már elhunyt III. Ince pápa által még korábban sürgetett keresztes hadjáratba. Lajos útközben, 1227. szeptember 11-én megbetegedett, és meghalt. Erzsébet, aki már a hadjárat elõtt rosszat sejtett, aminek hangot is adott, vigasztalhatatlan volt: IX. Gergely pápa egy levelében atyai szavakkal bátorította, és az igen szigorú Konrád mestert gyóntatójává és hivatalos védelmezõjévé nevezte ki.

Lajos öccsei, Henrik és Konrád igen keményen bántak Erzsébettel: a 20 éves özvegyet megfosztották a vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétõl. A jólelkû magyar asszony ezért gyerekeivel elhagyta Wartburgot, és fonásból tartotta fenn magát, gyermekeit pedig a megmaradt ékszereibõl neveltette. A bambergi püspök, Eckbert fogadta be Pottenstein várába az özvegyet, és Erzsébetnek az újraházasodást javasolta: maga a német-római császár, II. Frigyes kérte meg a kezét, ám Erzsébet nem akart újabb házasságot kötni. Bár apja, II. András hazahívta, de õ már nem akart visszatérni a Magyar Királyságba se: Marburgba költözött, ahol Assisi Szent Ferenc harmadrendjének lett a tagja, és ettõl kezdve egy egyszerû, szürke köntösben járt, és szinte aszkéta életet élt. 1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derû ragyogta be. Elajándékozta a még meglévõ értékeit, s õ vigasztalta a mellette lévõ nõvéreket, szinte várta a Krisztussal való találkozását. Erzsébet 3 nappal az Úrhoz való megtérése elõtt pontosan megjósolta halálának napját: 1231. november 17-én tért meg a Teremtõhöz. Mivel sírja mellett számos csodás eseményt – például váratlan gyógyulásokat – jegyeztek fel, ezért IX. Gergely pápa 1235. május 28. napján, Perugiában szentté avatta, ugyanott, ahol hét esztendõvel korábban Assisi Szent Ferencet is.

Dr. Papp Attila