Négyszázhatvanöt évvel ezelõtt egy maroknyi hõs magyar vitéz, Szondi György és 146 katonája halált megvetõ bátorsággal, három napig védte Drégely várát Hadim Ali budai pasa 12 ezer fõs török seregével szemben. Szondi nem adta meg magát, és a háromnapos ostrom után végül elesett, a nógrádi erõdítményt 1552. július 9-én pedig elfoglalták ugyan az oszmánok, de még õk is tisztelettel adóztak a magyarok elõtt, akik nem féltek a haláltól, hogy megvédjék hazájukat és a kereszténységet Allah katonáitól.

A késõbbi várkapitány már igen fiatalon Révay Ferenc nádor-helyettes szolgálatába állt, és annak szklabinyai udvarában nõtt fel. Révay oldalán vett részt a mohácsi csatában, majd a végvári harcokban tûnt ki vitézségével, ezért Várdai Pál esztergomi prímás 1545-ben kinevezte õt a drégelyi uradalom élére. Drégely vára Buda 1541-es megszállása után, az évtized közepére vált egyre fontosabb végvári erõsséggé, mikor a török egyre-másra foglalta el a térség fontos várait, mint például Visegrádot, Esztergomot, Tatát, Hatvant és Nógrádot, de az oszmánoké lett Pápa és Székesfehérvár, illetve délen Siklós és Pécs is. 1547-re csak Drégely vára maradt magyar kézen: az eredetileg vadászkastélynak épült kicsiny erõsség azonban nem állhatta útját a gazda felvidéki bányászvárosokat megkaparintani igyekvõ oszmánoknak. Ezért Szondi György az 1540-es évek végén több levelet is írt Ferdinánd magyar királyhoz, Várdai érsekhez és Erazmus von Teuffel felvidéki fõkapitányhoz, de ígéreteken kívül mást nem kapott. A nyitrai püspök volt az egyetlen, aki a vár megerõsítésére általa fizetett munkásokat küldött, míg Teuffel és Selmecbánya városa pedig összesen 65 (!) zsoldos katonát tudott csak adni a kapitánynak: így emelkedett a vár teljes személyzete 146 fõre.

Szulejmán szultán 1552. tavaszán nagy hadsereget küldött a maradék Magyar Királyság elfoglalására. A fõerõkkel Ahmed pasa, a nagyvezír elfoglalta Temesvárt, majd Szolnokot, míg Hadim Ali budai pasa hódoltsági hadtestével Veszprém alá vonult, és elfoglalta azt. Szondi György ekkor megkezdte a felkészülést a várható ostromra, ugyanis a törököknek még bõven volt idejük az õszi esõk beálltáig, hogy betörjenek a Felvidékre, a bányavárosok irányába. Ehhez pedig Drégely várát feltétlenül el kellett foglalniuk. A felkészülést szerencsétlenség kísérte, ugyanis egy felhõszakadás során a kis várba csapó villám berobbantotta a puskapor egy részét, nagy kárt okozva. Szondi erre még egy utolsó, kétségbeesett levelet küldött a királynak, és a felvidéki bányavárosok felé, de von Teuffela csapataival a bányavárosok védelmére rendezkedett be: ezzel Drégely vára magára maradt. Ali pasa 1552. július 6-án ért a vár alá 12 ezer emberével, és számos ostromágyújával. A törökök megadásra szólították fel a magyarokat, akik ezt elutasították. A pasa ekkor egy teljes napon át lövette a falakat és a tornyokat, amelyek súlyosan megsérültek: ekkor indultak rohamra Allah katonái, akiknek azonban a maroknyi magyar védõ útját állta, és érzékeny veszteségeket okozva kergette le õket a falakról. Ali ekkor egy újabb napig ágyúztatta a kis várat, amely falai több helyen leomlottak, a várkastély teteje teljesen beszakadt, az ágyúgolyók már a termeket rombolták.

Ali pasa 1552. július 9-éna szomszédos Oroszi tiszteletesét, Márton papot küldte be a várkapitányhoz, hogy rábeszélje a megadásra, de Szondi György másodszor is hajthatatlannak bizonyult. A kapitány tudta, hogy ez egyenlõ a halállal. Annyit kért a pasától, hogy két fiatal apródját kímélje meg, és hogy tisztességesen temessék majd el. Ezután a magyarok minden értéket és élelmiszert megsemmisítettek a várban, a maradék állatokat leölték, és a lerontott falakra mentek.Az oszmánok elözönlötték az aprócska várat, és utolsó emberig levágták a védõket, köztük a kapitányt, Szondi Györgyöt is. Az ütközet után Ali a vitéz levágott fejét díszszemlére tetette, de azután állta a szavát, és tisztességes, keresztény temetést biztosított ellenfele számára, aki bátorságával az oszmánok megbecsülését is elnyerte. Szondi sírhelyén ma egy hatalmas szarkofág emlékeztet a kapitány és a várat védõ magyarok hõsi önfeláldozására, akiknek emlékét az irodalom és a képzõmûvészet is megõrizte.

Dr. Papp Attila