Kettõszáznégy esztendõvel ezelõtt, 1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson az az ember, aki fogalommá tette a „betyár” kifejezést. Mintha rá szabták volna: betyárnak született. Nem egy köztörvényes bûncselekmény terhelte a számláját, de az 1848 – 1849. évi magyar szabadságharcban jóvátette ezeket, mikor közel 200 fõs szabadcsapatával bátran harcolt Kossuth oldalán. Rózsa Sándor a szabadságharc bukásával ismét az alvilág sötétsége felé vette az irányt, majd kalandos életét a szamosújvári tömlöcben fejezte be, de emléke halhatatlanná vált.

Kemény gyerekkora volt: anyja korán meghalt, apját marhalopás miatt agyonverték, egyetlen öccse a szegedi börtönben akasztotta fel magát. Már a húszas évei közepén járt, mikor marhalopásért a szegedi törvényszék másfél évi fogságra és „fertályévenként 25 botok elszenvedésére” ítélte, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy negyedévenként 25-25 botütést mértek rá. Tíz hónap múlva megszökött és bevette magát a dél-alföldi tanyavilág lakatlan pusztáiba. Elsõsorban Szeged környékén bujkált, és kisebb-nagyobb bûncselekmények elkövetésébõl tartotta fenn magát. A csongrádi Török Samu és a szegedi Veszelkák lettek elsõ betyártársai, majd Veszelka Juliska élettársa lett: a kapcsolatukból egy fiú született. Hat év telt el így, mikor 1842 októberében 13 marhát hajtott el egy Hódmezõvásárhely melletti pusztáról, majd pedig tûzharcba keveredett az üldözésére induló pandúrokkal. A hatóságok ezután hajtóvadászatot indítottak utána, de mindig sikerült egérutat nyernie. Végképp törvényen kívülivé vált, és sok súlyos bûncselekményt elkövetve élte a társadalomból kivetett életét.

Belefáradva a folytonos menekülésbe, 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be, de folyamodványát az addigra hírhedté vált neve miatt elutasították. Rózsa Sándor életében az 1848. esztendõ hozott nagy változást: a népmonda szerint Kossuth Lajos Cegléd felé kocsizott, amikor Rózsa Sándor ki akarta rabolni, de Kossuth meggyõzte, hogy alakítson a betyárjaival egy szabadcsapatot, és harcoljanak a magyar szabadságért. Nem tudni, hogy ez valójában megtörtént-e, az viszont tény, hogy a Honvédelmi Bizottmány 1848. október 13-án amnesztiában részesítette Rózsa Sándort, aki egy közel 200 fõs, felfegyverzett lovas-szabadcsapatot alakíthatott. Rózsa Sándor kitett magáért, és több gyõztes ütközetet is jegyez a szerbek ellen, azonban a betyárjai hamar megunták a tisztességes életet, és a harc helyett ismét a dél-alföldi tanyavilág fosztogatásába kezdtek. Az ügyet Damjanich közbenjárására eltussolták, de a szabadcsapatot feloszlatták: magát Rózsa Sándort egy vizsgálat tisztázta.A szabadságharc után, 1849-ben megnõsült, majd árendás lett születése helyén, a szegedi alsóvárosban: tehene, lova és egy majorsága is volt. Azonban az osztrák császári hatóságok érvénytelennek tekintették a szabad magyar kormány által adományozott amnesztiát, amelynek hátterében persze az állt, hogy komolynak mondható harctevékenység kifejtésére volt képes a szabadságharc alatt a lovascsapatával, ezért veszélyt láttak benne az osztrák elnyomók. Elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, neki pedig ismét menekülnie kellett.

Talán nem róhatjuk fel olyan szigorral, mint fiatal elkallódása esetében, hogy ismét visszatért a betyárélethez és bandájával járta a vidéket, folyamatosan zaklatva a módosabb gazdákat. Tekintélye nagyra nõtt a szegedi tanyavilágban, mert a zsákmányt mindig igazságosan osztotta el, és a rablásokban meghalt cimborák családjáról is becsületesen gondoskodott. A szegény nép is szerette, mert õket sosem rabolta ki, persze azt is hozzá kell tenni, hogy azért, mert tõlük nem lett volna mit elvenni. Legendájához hozzákapcsolódott a szabadságharc alatt véghezvitt tettei és gyõzelmei, és egy kicsit talán a továbbélõ magyar szabadság jelképévé is kezdett válni az egyszerû emberek körében.1853-ban már tízezer ezüst forint vérdíj volt a fejére kitûzve, de így sem tudták elfogni: vagy a pusztákat járta, vagy pedig sógora tanyáján, a gabonásban aludt, míg felesége kenyérsütésbõl tartotta el fiukat. Aztán 1857. május 9-én két csendõr a nyomára akadt, és tûzpárbajba keveredett Rózsával, akinek a lövései végül elijesztették õket. A betyár a sógorát gyanúsította meg a besúgással, akit az emiatt támadt veszekedés közben le is lõtt. A lövésre odacsõdült emberek pedig lefogták Rózsa Sándort és a szegedi börtönbe vitték.

Pere 1859 februárjában kezdõdött. Gyilkosságban nem, viszont rablásokban, lopásokban és egyéb bûntettekben találták bûnösnek a híres betyárt és kötél általi halálra ítélték. Viszont az osztrákok vigyáztak arra, nehogy mártír válhasson belõle, így Ferenc József aláírta a kegyelmi kérvényt, és az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták.Kilenc évig raboskodott Kufsteinben, majd a kiegyezés után, 1868-ban amnesztiával szabadult. Ekkor pandúrnak akart állni, de elutasították felvételi kérelmét, így hát az öregedõ híresség ismét betyárnak állt. Még a szabadulása évében megpróbált bandájával kirabolni egy vasúti postakocsit Szeged közelében, de az akció végül kudarcba fulladt. Ismét menekülnie kellett, és bár sokan bújtatták, a hatóságok komolyan vették az általa jelentett veszélyt, és egy királyi biztost küldtek ki a betyárcsapat felszámolására. Ráday Gedeon 1869 januárjában csalta tõrbe Rózsa Sándort. A három év múlva lefolytatott második perében rablás, lopás és gyilkosság miatt életfogytiglani fegyházra ítélték. Másodfokon ezt halálbüntetésre súlyosbították, amit a Magyar Királyi Kúria megváltoztatott, és élethosszig tartó rabságra ítélte a betyárt. Rózsa Sándor egy évtizedet raboskodott, míg végül 1878. november 22-én, 65 évesen tüdõvész vitte el a szamosújvári börtönben. A Magyar Televízió 1971-ben készített az életérõl egy tévésorozatot Móricz Zsigmond regényei alapján.

Dr. Papp Attila