Pénteken délután a Halis István Városi könyvtárban lakossági fórumot tartott a Magyarok Szövetségének Nagykanizsai Szervezete. A rendezõk részérõl Kiss László köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Molnár V. József néplélek kutatónak.

A elõadó a nemzet 1920-as keresztre feszítésének társadalomra, néplélekre gyakorolt hatásának ismertetését követõen a Kárpát-medence egységérõl beszélt. Elmondta, hogy az egység helyreállítása kizárólag rajtunk, magyarokon múlik. Le kell szoknunk az egymásra mutogatásról. A szellemi egység hiányáért nem a szomszédjainkat kell okolni. Tanácsos volna visszaemlékeznünk õseink szellemiségére, arra, milyen kapcsolatokat, kapcsolatrendszereket létesítettek egymás megsegítésének érdekében. Majd említést tett a családon kívüli és belüli kötelékekrõl, példaként a komaság kapcsolatát tárta a hallgatóság elé. Elmondása szerint korábban a keresztelõk alkalmával több komapárt választottak. A közeli Göcsejben megesett, hogy egy keresztelõnél 32 komát jegyeztek be. A komasággal a komák harmadik unokatestvérig segítõ kötelezettséget vállaltak. E kötelék a legtovább az Õrségben és észak-Zalában maradt meg. Nem véletlen, hogy a térségben az élénk agitáció ellenére mindösszesen 3 TSZ-t tudtak létesíteni. A hagyományos komasági és sógorsági kapcsolatokat a bolsevizmus hazai térnyerésével felszámolta. A ma emberének nincs más lehetõsége, mint visszatérni a régi kötelékekhez.

Elõadásának következõ állomásaként az esküvõk elõtti kézfogók szervezeti titkaiba avatta be az elõadó az érdeklõdõket. Kifejtette, hogy a kézfogó a világon egyedül Magyarországon volt honos és nem tévesztendõ össze az eljegyzési ünnepséggel. A kézfogó egy vérszerzõdés, a szó valós értelmében. E rituális szertartáson nem csak a leendõ házaspár, hanem a két külön vérség kötött egy életre szóló együttmûködési szerzõdést.
„Végezzünk számadást, hogy azt a hatalmas és gazdag erkölcsi kincset amit ránk hagytak felmenõink, hogyan használjuk és használjuk-e egyáltalán?” Saját felvetésére megválaszolva az elõadó ismételten hagyományaink ápolását adta válaszul, majd így folytatta: „Ezt az országot régóta minden létezõ lõállásból lövik. Árpád vezér korától, vagyis a honvisszafoglalás idejétõl, a törökön, a Habsburgokon át a mai napig mindent elkövetnek ellenünk, hogy eltüntessenek a földszínérõl. Viszontagságos sorsunkra az 1867-es kiegyezés jelentette a legnagyobb csapást. Deák Ferenc a kiegyezéssel ugyanis ránk hozta a bankár zsidóság teljes uralmát, aztán a kereskedelem mellett majdnem teljes egészében megszerezték a gyári vagyont, az egészségügyet, az igazságügyet, az iskolákat és a médiát. A liberális eszmeáradat fõ célja a családok megsemmisítése, felszámolása.” – emelte ki az elõadó.
Történelmünk idõrendi áttekintése, elemzése során szó esett az elsõ és a második világháború veszteségeirõl, Horthy Miklós katonai és politikai nagyságáról.
„A II. világháborút követõ kommunizmus idõszakában bekövetkezett Rákosi Mátyás és Kádár János nevével fémjelzett terrorról és az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. A világbank már a 60-as években, Kádár János idején beférkõzött az országba, azóta folyamatos a nemzet vagyonának kiárusítása. Az átfordulás után az Antall-kormányt rákényszerítették a paktumra, arra, hogy a stratégiailag fontos élelmiszeripar idegen kézbe kerüljön.”
Aztán az elmaradt rendszerváltásról, annak visszásságairól beszélt az elõadó. Példátlan esetként említette Horn Gyula pufajkásból miniszterelnökké válását, Sólyom László alkotmánybíró szerepét a privatizációk során.
Elmondta: „A szovjet típusú alkotmány toldozgatásával, a bolsevizmussal való folyamatosságot állítottuk helyre. Így a mai napig bolsevik típusú rablókapitalizmusban élünk. Ebben a rablóprivatizációban eljutottunk odáig, hogy már semmi sem a mienk. Harmincegyezer milliárd Ft az államadóság. Kun Béla, és Samuely és örökösei a mai napig harmincegyezer milliárddal nem tudnak elszámolni. Hagytuk és hagyjuk. Építsd fel önmagad és ne törõdj senkivel a jelszó. Pusztul a nemzet. De a legfájdalmasabb az, hogy ellopták az ünnepeinket, a szellemiségünket, majd összenyomorították a lelkünket. A médiának köszönhetjük, hogy szellemiségünkben megroggyantunk, lelkünkben szûkülünk, fázunk és félünk, hogy úgy érezzük nincs holnap. Most böjt kell és megtisztulás és megtalálni egymást. Fel kell ismerni, hogy magyarnak lenni büszke gyönyörûség„ – jelentette ki elõadása végén Molnár V. József.
Czene Csaba