Hatvanegy évvel ezelõtt, 1956. július 13-án, egy pénteki napon hét magyar fiatal, akik nem akartak többé a kommunista Rákosi és utódai diktatúrájában élni, bátor tettre szánták el magukat. Disszidáltak, de világraszóló módon: eltérítették a MALÉV Budapestrõl Szombathelyre tartó légijáratát, és annak a pénteki napnak a délutánján sikeresen le is szálltak egy NATO repülõtéren, az akkor Nyugat-Németországhoz tartozó Ingolstadtban.

Miután1948-ban vasfüggöny hullott le Kelet- és Nyugat-Európa határvidékei közé, elzárva a kommunista tömb országait a szabadságtól, néhány esetben már megtörtént, hogy pilóták, illetve repülõgép szerelõk sikeresen loptak el katonai vagy vitorlázó repülõgépeket, hogy Nyugatra szökjenek velük. Kockázatos volt, de még mindig több eséllyel kecsegtetõ lehetõség, mint ha a földön, a magyar-osztrák határon próbálkoztak volna. Ugyanis 1955 elején, a nagyjából ezer kilométeres szakaszon, amelynek nagy része elaknásított volt, a határvédelem 791 õrtoronyból figyelte, hogy melyik magyar vágyakozik a szabadság után. És ha valaki próbálkozott, arra kérdés nélkül nyitottak tüzet a határõrök. Ennek ellenére olyan is megtörtént, hogy 1955. július 29-én három magyar ember traktorra ült, és áttörte a drótakadályt, hogy menedékjogot kérhessen Ausztriában.

A lábatlani cementgyár bokszklubjában sportolt két huszonéves, bátor segédmunkás. Az egyikük a vépi Iszák Ferenc volt, aki korábban újságíróként dolgozott, de rendszeridegen lett a kommunistáknak, így elbocsájtották: csak a segédmunka maradt számára. Ugyanígy járt Polyák György, aki korábban a Magyar Néphadsereg berepülõpilótája volt, de kulák származása miatt, mint megbízhatatlant leszerelték. A két fiatalember elhatározta: nem él tovább Rákosiék diktatúrájában, és disszidálni fog. Az akcióhoz Iszák két bunyós tanítványát, a nehézsúlyú Balla Józsefet és Kis Gábort, míg Polyák pedig két amatõr vitorlázórepülõt, Pintér Károlyt és Jakabfy Józsefet szervezte be, valamint velük tartott Iszák felesége, Emese is. A bokszolók dolga volt a fedélzeten tartózkodó ÁVO-s tiszt – a légimarsall – leküzdése, míg a két vitorlázórepülõ pedig akkor lépett volna színre, ha valamiért az „eredeti” pilóták nem vezették volna tovább a repülõgépet. A rettenthetetlen kis csapat 1956. július 13-ánreggel, Budapesten, a Vörösmarty cukrászdában találkozott elõször, majd innét indultak a repülõtérre.

A disszidensek Gyõr térségében verekedni kezdtek egymással, majd a gyanútlan utasokkal is, hogy a légimarsall szolgálatba helyezze magát, és így lefoghassák. A gépen azon a napon Doktor Elek alhadnagy a pilótafülében foglalt helyet, de nem tudta használni fegyverét, mert az besült. Mikor megpróbált rendet tenni, a disszidálni akaró fiatalok hirtelen mind ráugrottak, és pillanatok alatt ártalmatlanná tették.Polyák átvette a gép felett az irányítást, majd 300-400 méteres magasságban, a radarfigyelõ rendszert kikerülve navigálta át a határon a LI-2-es típusú repülõgépet. A gép az üzemanyag fogytával a Münchenhez közeli, ingolstadti NATO-támaszpont félkész állapotban lévõ, és csak véletlenül meglátott leszállópályáján landolt. Iszákot már Nyugat-Németországban felvette állományába a CIC (a CIA egyik osztálya), majd az 1956-os forradalom eltiprása után Nyugatra menekülõ magyar emigránsokat kellett kikérdeznie. A két fõszervezõ 1957 augusztusáig maradt Frankfurtban, illetõleg Stuttgartban, majd együtt repülték át az óceánt, és az USA-ban telepedtek le, de a gépeltérítõk persze mind politikai menedékjogot kaptak. Polyák György az amerikai légierõ pilótájaként, Iszák Ferenc pedig az amerikai kémelhárítás tisztjeként ment nyugdíjba.

Az eltérített repülõgép további két, be nem avatott utasa sem akart visszatérni a Magyar Népköztársaságba, így õk is disszidáltak és menedékjogot kértek. A repülõszemélyzet egyik tagja, Benedikt Károly hajózó távírász, 1956 júliusában miniszteri dicsérõ elismerésben részesült, mégis, az1956-os forradalom után Kanadába disszidált. Az utasok közül Dénes Tibor dramaturg is visszatért Budapestre, és a Szabad Népben „Ingolstadti benyomások” címmel megosztotta tapasztalatait az olvasókkal. A forradalom rá is olyan nagy hatással volt, hogy 1957 elején fiával együtt úgy döntött, hogy hátat fordít az országnak. Megvolt rá minden oka, hiszen az 50-es évek elején kitelepítették, és csak 1953-ban szabadult Kistarcsáról: azután csak ritkán kapott színházaktól megbízást. A forradalom után pedig nyomozók keresték, mert illegális szervezkedéssel akarták meggyanúsítani. Ekkor döntött a távozás mellett: a forradalom ötödik évfordulóján, a Párizsban megjelenõ „Irodalmi Újság”-ban elevenítette fel a repülõs kaland történetét.Az eset után a Malév belsõ biztonsági elõírásai megszigorodtak. Nem hiába: 1956 október közepén megint megpróbálták eltéríteni a járatot, akkor azonban, már sikertelenül. Az akkor próbálkozó, háromtagú társaság egyik tagját a fedélzeten helyett foglaló ÁVO-s tisztek agyonlõtték, a többieket pedig elfogták.

Dr. Papp Attila